Neked van olyan családtagod vagy ismerősöd, barátod, aki 30 évesen még semerre se halad? Mi ennek az oka?

Iskolapszichológus/ tanácsadó...hehh, ez pont az a szakma, amit én csak 25-30 éves kor fölött ajánlanék. kell egy bizonyos élettapasztalat hozzá.

Mikor másodéves voltam a pszichológia egyetemen, rengeteget tanultam és mégis háttérbe szorultam a 40-50 éves kolléganők miatt. Nem azért,mert mi fiatalok olyan buták lettünk volna, hanem, mert nekik már volt annyi tapasztalatuk, hogy könyv nélkül is ment pl. az ontogenézis. Iszonyatosan irigyek voltunk rájuk és akkor igazságtalannak tartottuk. Ma már azt mondom, hogy ezt az egyetemet csak annak engedném beírni, aki elmúlt 25 éves, és részt vett már valamilyen terápián/ foglalkozáson.

15-össel értek egyet. így kell hozzáállni!

egyébként 29 éves vagyok, és én is szoktam úgy érezni, h csak elhaladtak mellettem az évek, de nem ott vagyok, ahol szeretnék. De számoljunk utána: főiskola, egyetem, 25 éves vagy, mire papírral és némi alaptapasztalattal a kezedben igazán felnőttként kezdesz élni. Nekem 4, (én szamár előre), Neked 5 év az, ami a bűnbak. Tegyük fel élünk 80 évig, de lehet csak csak 55-ig, akkor is mi ez a 4-5 év mélyrepülés ahhoz képest? Nem szabad ennyire pesszimistának lenni!

"30 évesen egyáltalán nem vagy lekésve semmiről. Nekem nappalin volt 29 éves csoporttársam."

Azt meg, hogy?

Én 22 évesen érzem ezt :D Grafikusként tanultam, de középiskolában számítógépes grafikát mondjuk úgy, hogy szinte egyáltalán nem tanítottak, elvégeztem egy szakmát, de úgy minek. Jó, elmentem média szakra, hogy annak is köze van hozzá, megvan abból is a szakmám, de nem vált be. Nem lennék benne jó, és nem is élvezném.

Most dolgozok 4 órásban irodai adminisztrátorként (ezt is anyám szerezte nekem, mert ismeri a főnököt), úgy fél éve, de már tervezem, hogy maximum jövő szeptemberben elmegyek még máshová tanulni.

Az még jó kérdés, hova, mert sok minden érdekel, de nem annyira, nincsenek különösebb ambícióim, ami meg kell mondanom; nehéz. Grafikán is gondolkodtam még, de nem tudom, megvan-e hozzá a kellő elszántságom. Így most alaposan átgondolom a lehetőségeimet, de nehéz eldönteni, mit is tanuljon az ember, amikor különösebben egyik pályához sem vonzódik.

De édesanyám mindig azt mondta, hogy sohasem késő. Nem egy embert ismerek, aki sok mindenbe belekóstolt, jó pár dolog volt, ami szerintem elég érdekes életpálya lehet :) Az előző iskoláimat sem igazán bántam meg, mert legalább jó emlékeim vannak belőle, nagyszerű barátokat szereztem, és nem is teljesen fölöslegesek azok a dolgok, amiket ott megtanultam.

Remélem te is meg fogod találni, amit igazán tanulni akarsz, és sosem késő :)