Jogosan féltem édesanyámat? Rosszul látom a dolgokat?

Édesanyám vasárnap délben tudta meg, hogy az édesapja (nagypapám) nagyon rosszul van, de nem akar bemenni a kórházba. Sírva hívott anya, hogy az autót készítsem elő, mert megy nagypapámhoz.

Papa bekerült a kórházba stroke gyanúval. Az orvosok -még- nem mondanak semmit, csak annyit, hogy legalább péntekig bent kell maradnia.

A gond ott kezdődik, hogy a nagyszüleim kertesházban laknak (elég nagy nm2-es a ház, viszonylag nagy kerttel). Nagymamám retteg egyedül lenni a házban, főleg este.

Vasárnap este anya ott aludt mamával. Eddig úgy volt, hogy váltani fogják egymást a húgával (keresztanyám). Viszont erre semmi esélyt nem látok, mert ma jött fel keresztanyám anyáért, hogy egy autóval menjenek be papához a kórházba. Az alábbi mondat ütötte meg a fülemet: 'azt a pár napot úgy is kibírod'.

Anya pánikbeteg és az idegrendszere sem az igazi. 13 szem gyógyszert szed naponta, ezekkel teljesen rendben van, viszont olykor előszoktak jönni rajta a rosszullét tünetei (sok felgyülemlett stressz, kimerültség, stb. Ilyenkor 1-2 napig csak feküdni tud és én segítek neki). Anya is tanár (óraadó, 16-17:00-ig tanít), mint keresztanyám, annyi különbséggel, hogy neki van egy 4,5 éves fia.

Keresztanyám nagyon anyagias és spórolós, de ez most részlet kérdése. Az esetek 90%-àban mama és keresztanyám össze vannak nőve. Gyakran egymásnál is alszanak, nem egyszer a gyerekre ment el vigyázni keresztanyámékhoz (rendben van ez így, mert kicsi), viszon, amikor 13-14 évesen én voltam olyan rosszul, hogy nem tudtam felülni az ágyból, akkor nem segítettek, de nem baj, nem haragszom. Azért sem, hogy szinte a sárga földig lehordtak minket (ebbe most nem megyek bele, mert nem fontos most). Gyakran panaszkodik mama nekünk keresztanyámékról, de az esetek döntő többségében azt vettem észre, hogy őket jobban szereti nálunk, hiába nem mondja (velünk is kedves, meg minden, de a koràbbi, ill. a fent leírtakból nem feltétlen az jön le, hogy mi vagyunk a 'kedvence'). Ebből csak azt akartam kihozni, hogy bajban vagyunk jók. Egyébkènt ritkán találkozunk, ünnepekkor, valamint nyáron többet (akkor van több időnk elmenni).

Féltem anyát, mert egyetemre is kell járnia Pestre, ezzel is sok a dolga és fárasztó is, ott a munkája is, ès mi -a csalája is és pluszban a betegsége is.

Most mégtöbbet segítek itthon. Mosok, takarítok, ebédet csinálok. Nekem nem teher, egyébként is szìvesen megcsinálom :) Csak az egyetlen 'teher', hogy féltem anyát, mert nem akarom, hogy kikészüljön. Valamint keresztanyámat nem értem (se mamát, hogy egy este sem akar keresztanyámnál aludni, sem itt, nálunk).

Mit gondoltok erről a helyetről? Rosszul látom a dolgokat? Van okos döntés ebben a helyzetben?

20l