Adnátok tanácsokat?

Sziasztok!

14 éves fiú vagyok és tanácsokat szeretnék kérni.A szüleim elváltak, jóformán utálják egymást, de szerencsére a tárgyalások végéig még együtt lakunk.A helyzet borzalmas:annyira szét akarják szedni egymást, hogy olyanokat találnak ki, hogy a másik meg akar ölni engem. Egyik nap az apám ki akart ugrani az ablakon és én húztam el onnan.Majdnem elájultam.Eddig teljesen normálisnak tartottam öket.Mintha az irántuk érzett szeretetem kezdene szertefoszlani.Van egy növérem, aki nemsokára betölti a 18-at. Sajnos öt már nem nagyon izgatják ezek a dolgok, megvan a maga közössége.Az iskolában nem tudom megtalálni a helyemet, nincsenek barátaim,mert ez az iskola szerintem nem elég kultúrált és én jobb közösségre vàgyom. Most felvételiztem egy jobb gimnáziumba,de valószínüleg nem fognak fölvenni.Már csak a barátnöm tartja bennem a lelket.Legszívesebben új életet kezdenék vele valahol amerikában de ez egyelöre lehetetlen és sajnos keveset találkozhatok vele. Még egy dolog végzetes lenne számomra de tudom,hogy csak az öngyilkosok jutnak biztosan pokolra.Szóval nincsenek barátaim,családom,csak a barátnöm és a zene.Az tanulmányokban nincs gond mert kitünö vagyok de úgy érzem többre lennék képes.Annyi érzés kavarog bennem hogy regényt tudnék írni.Azt hiszem most jött el életemben az a pont,ahol megváltozott a nézöpontom az életröl.Kérlek ha van valami tanácsotok számomra,írjátok le.