Szeretném magunkhoz venni azt a kisfiút, de a párom ellenzi. Mit tegyek?
A kórházba ahol ápolónőként dolgozom, pár hete bekerült egy másfél éves kisfiú. Imádom a gyerekeket, sok aranyos gyereket láttam már de nála valami mást érzek és akkor is benézek hozzá ha éppen nem dolgozom mert úgy érzem, hogy meg kell tennem. Sok gondolkozás után úgy döntöttem, hogy mivel neki nincsenek szülei és sose jár be hozzá senki, én szeretném örökbe fogadni ha megfelelnék a feltételeknek. Elmondtam a páromnak akivel nem tudtam normálisan megbeszélni és csak annyit mondott rá, hogy nem kellene. Nem indokolta meg, hogy miért. Nem vagyunk házasok amúgy, csak együtt élünk. Évek óta próbálkozunk egy babával de csak egyszer sikerült és ő is elment. Lehet, hogy hülye gondolat de talán ez a kisfiú most ezért jött. Tudnám sajátomként szeretni, hiszen már most folyton engem keres, boldog ha ott vagyok és sír utánam ha elmegyek. Leírhatatlan. Sose éreztem ezt más gyereknél, pedig árvák is voltak már. Azt érzem, hogy szükségünk van egymásra. Szerintetek mit tegyek? Hogyan beszélhetném meg normálisan vele?
28/N
Köszönöm szépen! :)
Utánanéztem/kérdeztem és azt mondták, hogy nincs senkije. A történetét nem tudom de annak is utána fogok nézni meg mindennek mert nem vagyok teljesen tisztában ezekkel a dolgokkal. Hogyha lehet akkor mindenképpen szeretném. Megértem a páromat is és meg fogom mutatni neki, mert igazából ő is szereti nagyon a gyerekeket, csak valamiért ez így nem tetszik neki. Én mondtam neki régebben, hogyha nagyjából 30 éves koromig nem fog sikerülni a baba, akkor szeretnék örökbe fogadni mert lemaradok róla. Azt mondta, hogy jó, majd megbeszéljük. Persze a sajátról se fogok lemondani.
Ez tényleg nagyon aranyos történet, és abszolút megértelek, én doloztam bölcsiben és volt gyerek, akihez annyira közel kerültem, hogy boztos örökbefogadtam volna, ha árva lett volna.
Másrészt az ilyen megérzéseket nem szabad semmibe venni, szerintem nagyon fontosak. Tudom, nem olyan fajsúlyú a példa, de én így voltam a kutyámmal. Nem akartam különösebben kutyát, akkor pont az időpont is nagyon rossz volt, épp államvizsga előtt voltam, dolgoztam is, de mikor megláttam egyből tudtam, hogy ő az én kutyám, hozzám tartozik. És soha nem bántam meg, annyira összeillünk, annyira fantasztikus kutya, hogy el se tudom képzelni nélküle az életem.
Aztán meg, tudom, hogy ez csúnyán hangzik, de mi van, ha végül nem maradsz ezzel a pasival? És tudni fogod, hogy ezt a fiúcskát miatta hagytad magára? Ha jogilag nincs akadálya akkor szerintem mindenképp fogadd magadhoz, megmentenél vele egy életet:)
Még csak 28 éves vagy, semmiről nem vagy lekésve, simán jöhet még akár a saját baba is (bár nem tudom kivizsgáltak-e és mit mondtak az orvosok). Szóval én erről az oldalról érvelnék, hogy ennek a kisfiúnak az örökbefogadása még nem zárja ki, hogy saját gyereketek legyen, mindkettőt ugyanúgy lehet szeretni is.
Viszont, ha a párod nemet mond, az is érthető, akkor lehet döntened kell a kisfiút vagy őt választod, én nem rúgnék fel egy abszolút jól működős kapcsolatot az örökbefogadás miatt akármennyire is megkedveltem egy kisgyereket.
Ha ennyire ezt érzed, akkor lépj, és fogadd örökbe. Ez nem zárja ki, hogy legyen saját gyereked, de ha elszalasztod az alkalmat, lehet, hogy egy életen át bánni fogod. A pároddal beszéljétek át a témát. Előttem szólóknak igaza van, senkit nem lehet ilyesmire rábeszélni, ha nem akarja. Tehát ki kell derítened, hogy miért nem akarja, lehet, hogy csak félelmei vannak bizonyos dolgok miatt, amiket tisztázni lehet.
Biztos nem lesz egyszerű a jogi része sem a dolognak, de én is hiszek abban, hogy vannak dolgok, amik nem véletlenül történnek. Te megszeretted őt, ő téged, hát hajrá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!