Miert erzem magam uresnek a csaladom nelkul?

Tényleg szerezz magadnak barátokat. Én is most vagyok elsős, életemben 10 napnál tovább nem voltam távol otthonról, most meg kéthetente járok haza. Nagyon szeretek a családommal lenni, meg még az állataim is otthon vannak, szóval megértelek teljes mértékben. Egészen addig szörnyen magányos voltam, amíg meg nem ismertem közelebbről két lányt, úgy érzem, lassan barátaimnak nevezhetem őket, sokat segítettünk egymásnak. Fel kell nőni előbb utóbb, máshogy nem lehet.

Nekem még az is segít, hogy sűrűn beszélgetek anyukámmal. Meg fogod szokni, csak kicsit több idő kell, mint másoknak. :)

Abszolút nincsenek olyan emberek a környezetben, akikkel legalább a tanulás közbe iktatott kikapcsolódás szintjén beszélgethetnél? Hol laksz? Albérlet? Kollégium? Más?

Vannak egyéb elfoglaltságaid a tanulás mellett?

Kereshetnél valami közösséget. Lehetőleg olyat, akik nem csak a tevékenység közben vannak együtt, hanem ottmaradnak beszélgetni, beülnek valahova ha belefér, nyáron elugranak táborozni, stb.

Nekem pl. ilyen a kari kórus.

Másrészt, a környezed is megpróbálhatnád egy kicsit otthonosabbá tenni. Régebben nagyon minimál stílusban rendeztem be a koliszobát, munkahelyként tekintettem rá, ahol azért vagyok, hogy tanuljak. Hülyeség volt, azóta már tele van személyes cuccokkal.

Az, hogy a bérlőtársakkal személytelen a kapcsolat, biztos, hogy sokat ront a helyzeten.

Vizsgaidőszakban nekem sincs időm komolyabb találkozókat összehozni az egykori gimis barátokkal. De biztos, hogy helyes lelkifurdalást érezni azért, ha egy óra séta erejére lehívsz valakit aki közel lakik, vagy mondjuk facebookon írogattok egy kicsit egymásnak? Az ilyenektől jó esetben feltöltődik az ember a további munkához.