Ki szeretném békíteni a családom! Hogyan csináljam?
A helyzet a következő, apa és a húga nem beszélnek egymással azt hiszem 3 éve. A 2 család szinte egyáltalán nem tartja a kapcsolatot. Régebben jó volt a kapcsolatuk szerették egymást, tartottuk a kapcsolatot velük.
3 éve történt egy kis félreértés, amit azóta nem tudtak lenyelni( nem kell nagy dologra gondolni,semmiség). Itt romlott meg a kapcsolat talán. Azt tudni kell, hogy mindig mi jártunk le hozzájuk ők szinte sosem jöttek csak ritkán. Pedig gyakran jártak erre de mégsem jöttek be még köszönni sem. Na apa ezt megelégelte, hogy mindig ő megy ők meg nem, hiába tette szóvá. Nem ment egy ideig hozzájuk, viszont ők sem jöttek hozzánk. Telefonálgatások voltak de aztán ez is szép lassan elmaradt. Mindaddig fajult, hogy ma már egy újévi sms-t sem küldenek egymásnak.
Nos tudom, hogy hülyén hangzik ez az egész de sajnos megtörtént. Mindketten nagyon makacsok és nem lép egyik sem. Nem tudom, hogy ők hogy állnak hozzá akarnak békülni vagy nem, de apán látom hogy zavarja és szeretné ha béke lenne. Hiszen csak a testvére és hiányzik neki. Nem mondja de én tudom. A húga férje azt hiszem haragszik amiatt a kisebb incidens miatt, amit nem mondanék el mert nagyon hosszú, azt érdemes tudni, hogy senki nem hibás de fenn akadtak valamin. Igaz utána megbeszélték de láthatóan nem léptek túl rajta.
Arra gondoltam, hogy beszélek apa húgával, hogy ez miért jó nekik, de nem tudom hogyan is kezdjek bele... Mit kellene mondanom, hogy meggyőzzem arról, hogy béküljenek ki és ne csak a magukét hajtsák és kifogásoljanak.
Örömmel vennék bármiféle segítséget, tanácsot, ötletet. Félek, hogy kudarccal végződik ez az egész és nem érek el vele semmit. Mindenképp titokban akarom csinálni, hogy apa ne tudjon róla, mert akkor biztos, hogy megakadályozna vagy lebeszélne vagy bármi. Gondolom a büszkesége miatt..
Bocsi ha hosszú lett, próbáltam röviden.
Köszönöm előre is.
Nem akarlak elkedvetleníteni, de az ilyen próbálkozásoknak általában nem szokott jó vége lenni. Nálunk is egy családtag a fejébe vette, hogy kibékíti a többi családtagot egymással, már ott botrányba fulladt az egész, mikor kiderült, hogy mind egy helyre hívta őket. Aztán még nagyobb lett a harag, sőt végül még azokra a családtagokra is kiterjedte, akik azelőtt nem voltak érintettek.
Ezért mielőtt még elkezdenél szervezkedni, meg kell tudnod, hogy tényleg mindenki békülni akar-e és tényleg csak alkalom hiányzik-e a béküléshez. Mert ha nem, többet árthatsz vele, mint amit használsz.
Ne vedd magadra ezt, nem a te dolgod.
Ha neked hiányzik valaki az elhidegültekből, akkor látogass te, de ne legyenek ilyen hátsó szándékaid, mint békítés. Ha kíváncsiak egyik a másikra, majd kérdeznek téged, de magadtól ne kezdj el mesélni.
Tehát, vannak ott unokatestvéreid, akikkel te tartanád a kapcsolatot?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!