Miért én vagyok a családom szemében a fekete bárány?

Soha semmi gond nem volt velem, nem jártam bulizni, nem iszok,nem dohányzok. Kitűnő tanuló voltam, középsuliban sem volt velem semmi baj. Amiben tudtam, mindig segítettem itthon. Anyum testévei szemében azonban én vagyok a legrosszabb. Mert:

- nem vigyázok eleget a gyerekeikre

-nem takarítok eleget itthon

-el kéne költöznöm és nem anyám nyakán lógni

-nem kéne "túl divatosan" öltözködnöm

- minden nap fel kéne hívnom anyám tesóit, hogy mi van a gyerekekkel.

És ez még nem is minden. Unokatesóim egy idősek velem, egy fiú és egy lány. Na ők elmehetnek bulizni, pasizhatnak, csajozhatnak, de ha én elmegyek, akkor már az a reakció, hogy a hajamnál fogva megrángatnának, hogy végre észhez térjek és foglalkozzak a családommal is. Ami eddig volt párkapcsolatom, hála nekik, az összes tönkrement. Anyum próbált védeni, de őt is ugyanúgy letámadták, hogy nem tud nekem parancsolni, holott aztán én soha nem szóltam vissza anyukámnak semmiért! Néha nagymamám is szeret beleszólnia dolgaimba. Mostani barátommal például nem aludhatok együtt, mert nem vagyok a menyasszonya, meg ehhez hasonló dolgok. Anyum tesói meg azt vágták a fejemhez, hogy nem pasiznom kéne, hanem segíteni otthon amennyit csak lehet. Kezdem nagyon unni, hogy mindenki engem piszkál és bánt. Én miért nem élhetem az életem? Miért kell folyton engem bántani?

20/L