Ti bevállalnátok a fekete bárány szerepét ebben az esetben?

anyád amikor gyerek voltál akármit feladott volna érted, legyen már benned annyi gerinc hogy nem árulod el a családodat.

de beszéljétek meg, hogy adják el a parasztházat, mert neked is szükséged van a pénzre.

saját életed van, azzal kell foglalkozni

amúgy is adtál már 60ezret, legyen elég

Én csak attól félek, ha a szüleid meghalnak egyszer(fogadd el, sajnos egyszer ők is elmennek a föld alá, ez az élet törvénye),attól az adósságaik még nem évülnek el!

S akkor ki más állna helyt a hitelezőknél, mint az utódok.

Vagyis kimondom kerek perec: ha nem törlesztitek ezt az adósságot, akkor a haláluk után te(vagy ha van bárhány és bármilyen nemű testvéred, akkor ti,erről nem kaptunk információt) kellesz/kelletek helytállni...

De ismerős helyzet... Férjem mondta egyszer, hogy anyámnak olyan pénzt adni, mintha azzal fűtenénk, sőt még annyi haszna sincs.

Ő is felszedett mindenféle hitelt, hülyeségre, nem dolgozik. Én már egy forintot sem adok neki. Meguntam. Magának csinálja, oldja meg. Van nélküle is anyagi gondunk.

Azért az nem kevés, de különben sem lenne értelme adnod.

Ez van, ha a saját hülyeségükre így reagálnak, az nem miattad van.

A tesóm, és én...

Tavaly nyár elején megkért, hagy költözzön oda hozzám 2 hétre, otthagyja az egyetemet, keres munkát, albérletet, belementem. Aztán ugye eltelt a 2 hét, sehol semmi. Aztán jöttek a dolgok, hogy adjak egy ezrest, adjak egy 10-est, adjak egy 20-ast, bajban van... Novemberben meguntam, megmondtam, van 2 hete elköltöznie, mert ez így nekem sok. A szüleink meg rázendítettek, milyen szívtelen vagyok, meg gonosz, meg szemét, szegény nővéremet miért nem támogatom... Nem tudott elmenni albérletbe, azt mondta, nincs pénze kaucióra. Kinézett egy lakást, kifizettem neki a 2 havi lakbért kaució gyanánt, és a tárgyhó lakbérét is, tehát 150 ezer forintot összesen. Megköszönte, elköltözött. Utána még néha telefonáltunk egymásnak, úgy tűnt, minden rendben. 3 hónap múlva megjelent 2 szatyornyi holmival, hogy kitették a lakásból, mert nem fizetett (magyarul felélte, amit én beleöltem, és ennyi), és akkor most jönne vissza, és küldjek már egy költöztetőt a lakáshoz, mert maradtak ott cuccai, de nincs pénze elhozni. Elhozattam, és megmondtam, 2 éjszakát alhat itt, és többet nem. Persze a szüleim megint engem kezdtek el zsarolni, és terrorizálni, mert nem akartam tovább eltartani a nővéremet, iszonyú bűntudatom volt, ne tudtam, mit tegyek.

Aztán 2 nap után megint hívtam költöztetőt, felpakoltam a nővérem cuccait, adtam egy 10-est a fuvarozónak, és bemondtam apám címét. Iszonyú hiszti lett belőle. Szívtelen vagyok, gonosz, álságos, ennyit nem bírok megtenni a tesómért, stb.... De nem érdekel. Ezek szerint neki sem annyira kényelmes csak úgy eltartani pluszba egy felnőtt embert, nekem miért lenne kötelességem? És igen, a tesóm akkor sem dolgozott, amikor rá volt kényszerítve, és külön élt, pedig fél év alatt igazán találhatott volna...

A tanulság:

Az emberek nem változnak. Az embereknek nem azzal teszel jót, ha megoldod az életüket, hanem ha ösztönzöd őket, hogy oldják meg - és ez sem mindig jön be. Nem kell erődön felül adni senkinek, pláne ha ezzel a saját anyagi helyzeted kerül veszélybe.