Miért lehetek fekete bárány a családomban?

Nem rontottál el semmit. Lassan kezdesz felnőni, vége a kisgyerekkorodnak. (Az írásod alapján jóval idősebb lehetnél) Ez azt is jelenti, hogy sok mindenen már elgondolkozol, amit régen természetesnek vettél, ez azt jelenti, hogy keresed a saját személyiségedet, szeretnéd megtudni, hogy milyen is vagy valójában. Kicsit gyerek vagy de kicsit kezdesz felnőtt lenni. Ez nem egyszerű időszak. Még - ahogy írod is - nem tudsz érvelni a felnőttekkel szemben, de már érzed, hogy nincs mindíg igazuk, és szívesen segítessz, de érzed, hogy neked nem mindíg segítenek.

Sok türelmet kívánon neked! Ez sajnos egy ilyen időszak, mindenki megzavarodik egy kicsit, keresi a helyét. Gondolkozz el a dolgokon, de mindíg legyen a szemed előtt, hogy pár év alatt túl leszel ezen a szakaszon, de azok a tulajdonságok amik ebben az időszakban rögzülnek benned, azok meg is maradnak.

Tehát legyél segítőkész, később majd viszonozni is fogják. Hallgasd meg a felnőtteket - akkor is ha fáj - gondold végig a dolgokat, már látod, hogy ők is hibákat követnek el, tanulj belőle, hogy te ezeket a hibákat elkerüld.

Szia!

Tudom, mit érzel, mert ezt én is átéltem. Egyet jegyezz meg! Soha senkinek ne akarj megfelelni. Te csakis magadat nézd, és ne másokat. Majd akkor fog mindenki értékelni, amikor már kikerülsz a körükből. Próbáld őket úgy tekinteni, mintha nem is a családod lennének. Ne legyenek elvárásaid (magadban) velük szembe. Lásd őket embernek. Nekem apukám meghalt, és hárman maradtunk. Anyukám, a bátyám és én. Addig, amíg élt apukám, úgymond én voltam a kedvence, de hát lány vagyok, és a családjukban nagyon kevés volt a lány, ezért egyértelmű hogy imádott. Szerette a tesómat is, csak hát neki nem tudta úgy kimutatni. De nem is ez a lényeg. Anyukámnak nagyon rossz volt látnia, hogy engem jobban szeret, mint a tesómat, ezért ő próbálta kompenzálni azzal, hogy imádta a fiát, és rám haragudott. De meghalt apukám, és ő ezen az imádaton, és a haragon nem változtatott. Én ott maradtam 13 évesen a legnehezebb korban apa nélkül, és mondhatom, hogy anya nélkül is, mert nem állt mellettem. Mindenben a tesóm volt a kedvezményezett, én szó szerint le voltam ejtve. Így telt el 7 év. Mindig magamban kerestem a hibát. Próbáltam megváltozni, próbáltam jó lenni. Elkezdtem olyan dolgokkal foglalkozni, ami nem e világi. Abban megnyugvást találtam. Mikor a családom rájött mi az, ami foglalkoztat, kikiáltottak sátánistának. köze nem volt hozzá. anyukám elkezdte a szobámban keresni a tűket, azt hitte narkózom. mondanom sem kell, hogy tű fóbiám van, szóval ezt a ami napig nem értem miért kellett neki azt hinnie, hogy szúrom magam. Mindegy. Az apai nagymamám szerint én tehettem az apukám haláláról, mert ivott, és nem egyszer eljárt a keze anyukám irányában, és én védtem ilyenkor meg anyukámat. Aztán megelégeltem 12 évesen, és elhurcoltam a bíróság elé, hogy váljanak el. Nagymamám szerint ezért halt meg apukám. (egyébként agyvérzésben halt meg). A másik nagymamám nyíltan kimutatta, hogy nem tartozom a családhoz, és nem szeret. Ugyanaz, mint nálad. Semmibe vett. Sorolhatnék nagyon sok olyan dolgot, ami történt velem, de úgy gondolom, nem ezért ragadtam "tollat". Tehát eltelt a 7 év, amikor is 20 évesen megismertem a férjemet. Elkerültem, mit elkerültem, elmenekültem otthonról, megmentett. Lett egy lányom, és új családom van immár 9 éve. Sokszor feljön bennem a 7 év alatt elszenvedett bántások (nem fizikai, hanem lelki), de nyugodt vagyok, mert megszenvedtem a jóért. Anyukámmal volt egy nagyon csúnya összeveszésünk, olyan szintű, hogy kimondtam, amit gondoltam: "nem vagyok a lányod, és te nem vagy az anyám. Mától nincs közünk egymáshoz" ahogy kimondtam felszabadultam. Lehullott rólam minden lánc és szárnyaltam. Szerencsére ekkor észbe kapott, és rájött mit veszíthet, soha előtte nem volt ilyen jó kapcsolatunk, mint most. Nekem továbbra sincs elvárásom vele szemben olyan, mint ha csak a barátnőm lenne, és nem a szülőanyám. Azóta is így élünk, és ha lehet ilyet mondani sokkal jobb. A nagymamáim, is változtak. Amelyik nyíltan utált, most engem szeret a legjobban az unokák közül. Azt mondta azért, mert nem gondolta, hogy így talpra állok, és ilyen szép családi életet hozok össze magamnak. Hálás is vagyok nekik a sok bántásért, mert ha nem ezt teszik, most nincs ilyen jó életem! A tanácsom neked az, hogy tedd te is ezt. Ne a nagyszüleidet lásd bennük, hanem csak az embert. A tesódnak meg ne tegyél meg semmit. Minél többet adsz, annál többet akar. Pasi, ez a természete. Nem a cselédje vagy!

A lényeg az egészben az, hogy a felhők felett mindig ott süt a nap. Bármi rossz is történik veled, csak jobb jöhet majd. Hidd ezt, és így is lesz. bocs a hosszú válaszért, de csak úgy folynak belőlem a szavak, és az érzések ezzel kapcsolatban. szép napot neked!