Tényleg szégyellnem kellene, hogy én még otthon lakok a szüleimmel 22 évesen?
Ugyan, kèrdezö, a felmèrèsek alapján a 20-25 èv közöttiektöbb mint fele otthon èl. Egyrèszt kènyelemböl, másrèszt az anyagiak miatt. Az ember manapság nem teheti meg, hogy pattogjon a kis fizetèsère.
Egyèbkènt, az èn környezetemben minden különèlö 20-24 èvest a szülöje vagy a pènzes pasija finanszíroz. A többiek meg a minimálbèrükböl nyomorognak egy szobában hónapról- hónapra, de fèlte tenni egy forintot sem tudnak. Konkrètan nem ismerek olyan 22 èvest, aki önerejèböl tudna normális színvonalon èlni ennyi idösen.
Nem mondom, hogy nem lètezik, de nagyon ritka. Nem kell azokkal foglalkozni, akik más farkával verik a csalánt ;)
az összes haverom, akiknek nincs olyan anyagi helyzetük, még otthon laknak
hiába dolgoznak suli mellett, a szülők is biztatják őket, hogy azt tegyék félre, nincs értelme egy albérletben nélkülözni
akiknek meg olyan a helyzetük, ott vettek lakást a gyereknek és a szülők simán fenntartják helyette, a gyerek meg szintén félreteszi a pénzét
szerintem rosszindulatúak a munkatársaid
Szerintem nincs ebben semmi rossz, én 23 éves vagyok, 1.5 éve költöztem el otthonról, DE csak azért mert én vágytam az önálló életre, arra, hogy a párommal elkezdjük a saját kis közös életünket.
Megmondom őszintén, ha nem lett volna párom, vagy nem lett volna még igazán komoly a kapcsolatunk akkor én sem költöztem volna el, csak azért, hogy elmondhassam, hogy már nem a szüleimmel élek hanem egyedül.
Biztos vannak hátrányai annak, ha valaki sokáig otthon él a szüleivel és nem vágyik az önállóságra, de nyugi ez a 22 év még nem az a kor... :)
Most őszintén, dobálóznak az emberek azzal, hogy jaj, önállóság, el lehet költözni... de a szüleitől külön élő fiatalok jó részét vagy érettségi után konkrétan kivágták otthonról, vagy a szülő / pénzes pasi / nagyszülő tartja el, vagy lakást toltak a seggük alá. A maradéknak respekt.
Én is otthon élek 24 évesen - mondjuk most már erősen tervben van párommal az összeköltözés -, és hú, meg ha, hozzájárulást sem kérnek tőlem a szüleim. Nem attól szülő vki, hogy kényszeríti a gyerekét az önállósodára azzal, hogy kirúgja a házból. És nem is tudom, miért önállóbb az, aki csak annyival másabb, mint én, hogy a palija eltartja mondjuk. Az itthonlétet sem úgy kell elképzelni, hogy semmibe nem adok bele egy centet sem (pl. én szoktam venni a sampont, tusfürdőt stb.) és nem segítek otthon semmit a háztartásban, nem vagyok tisztában a pénzügyekkel, nem megyek ügyet intézni.
Az ilyenek vagy keresik a fogást az emberen, hogy beleköthessenek, hogy magukat fontosnak és jónak tarthassák (aki arra a legbüszkébb, hogy nem él a szüleivel, meg pláne, hogy 20éves korában kipottyantott magából egy gyereket és megfogott egy pasast, annak elég ingerszegény élete és jellegtelen személyisége lehet), vagy rohadtul irigykednek (dögöljön meg a szomszéd tehene is).
Nem kell szégyellned. Én is otthon lakom 24 évesen, mert nincs annyim, hogy különköltözzek, azzal meg semmivel nem vagyok előrébb, hogy kifizetek a fizumból 70 ezret lakásra meg rezsire, aztán a maradék 30ból tengődöm, félrerakni nem tudok.
A ruháimat magamnak veszem, meg a bérleteket is, az ebédemet a melóba és a szórakozásom magam állom, otthon meg úgyis jut a kajából, meg nem is eszem sokat, így nem hinném, hogy a szüleim terhére lennék.
Attól függ milyen a viszony édesanyáddal. Ha úgy kezelnek mint egy önálló érett félnőt nőt és nem szólnak bele a döntésedbe, plusz van elég hely mindenkinek, akkor az sem lenne gond, ha a költségeket elosztva természetesen, ott élnéd le az életedet a családoddal. Elvégre a ház (persze ha családi házatok van ami ténylegesen a tiétek) akkor azt úgyis te öröklöd, plusz ha elmész, pár év múlva a szüleid segítségre szorulnak majd, akár csak a bevásárlásra gondolok. Újabb plusz, hogy ha nagy ház van, akkor 2 emberre az sok.
DE! Ha olyan vagy mit akik itt kérdezgetik, hogy 25 évesen nem engedik el a szüleik valahova és 30 évesen is irányítani akarják, akkor tényleg van benne valami "ciki".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!