Mégis mennyi idő kell még?

Elöször is ne arra koncentrálj, hogy mikor lesz jobb, hanem legyél lazább.

Másodszor a hagyományos gyászév nem véletlen év, egy átlagos embernek kb ennyi idö, mire lassan egyensúlyba jön.

Harmadszor ha nagyon jó kapcsolatotok volt, akkor nehezebben jut túl rajta az ember.

Negyedszer foglald el magad valami értelmes dologgal, sportolj sokat, hogy ne legyen sok idöd azon gondolkodni, hogy mennyire rossz neked.

De a két hónap még igen rövid idö, szerintem természetes, hogy még nagyon fáj a veszteség.

Ha kb. egy év után sem javul a hangulatod, akkor viszont érdemes egy jó pszichológust felkeresni, aki segít a feldolgozásban. Ugyanis ilyen esetben általában van valami "lerendezetlen téma" a háttérben.

"Nem azért akarom "siettetni" a túllépést, hogy nekem jó legyen...ez nem érdekel...Viszont a Páromat az utóbbi időben sokszor megbántom akaratom ellenére, van hogy elég csúnyán beszólok Neki holott nem akarok...De egyszerűen nem tudok olyan lenni mint régen, persze teljesen olyan már sosem leszek...Csak egyszerűen nem szeretném bántani a körülöttem élőket..."

Elsösorban mondd meg nekik, hogy most túlérzékeny vagy, és ha lehet, hagyjanak neked elég teret arra, hogy magadban lehess.

Ha valakit megbántasz, akkor azonnal kérj töle bocsánatot, ne maradjon tüske senkiben sem.

LEhet, hogy segít, ha a gondolataidat apukádról mindig leírod, akár egy füzetbe, akár a gépeden valahová, mert ezzel a feldolgozás jobban megy.

"Az "elfoglaltság" meg van, fősulira járok, itt a vizsgaidőszak, szigorlat...de egyszerűen nem tudok oda sem koncentrálni...nem megy :("

Az elfoglaltsággal csak annyi a gond, hogy ezek mind szellemileg terhelnek, és ezért is nem boldogulsz.

Próbálj legalább kétszer naponta fél órát valamit sportolni, ha mást nem, akkor gyalogolj feltétlen kinn a szabadban (természetesen felöltözve megfelelöen), minél gyorsabb tempóban. Ugyanis ha fiziakilag is kifáradsz, jobban tudsz a tanulásra is koncentrálni, meg az idegrendszered is valamivel stabilabb lesz.

Örülök, hogy nem vetted rossz néven, amit írtam.

Hidd el, a lelki fájdalmakra nagyon jó a fizikai megeröltetés, mert stabilizálja az idegrendszert.

A séta meg mindenképpen belefér, ha az egyetemre, vagy bevásárláskor gyalog mégy - ha másként nem tudod megoldani, akkor is sokat számít.

Meg utána sokkal jobban tudsz a tanulásra is koncntrálni.

Szia!

Együttérzek veled,nemrég vesztettem el a szüleimet.Igazából nehéz leírni,miken mentem keresztül,míg úgymond lecsillapodtam,sokszor még a mai napig is nagyon nehéz.Viszont volt bennem egyfajta lelki erő,ami arra motivált,hogy tegyem a dolgom,intézzem,amit kell,és menjek tovább,előre.Mindig arra gondoltam,milyen büszkék lennének rám,hogy nem hagyom le magam.Persze éjszaka egyedül az ember kisírja magából a fájdalmat,otthon a négy fal között elmélázik,elgyengül.Néha ezt is kell.Ugyanakkor nem szabad teljesen belemerülni a fájdalomba,sírd ki magad,gyászolj,míg jól esik,de ne rendeld alá magad ennek az érzésnek!A lelki fájdalom lassan ölő méreg.Adj időt magadnak,hogy meg tudd gyászolni őket,de soha ne omolj össze,mert akkor te is meghalsz.Akarj tovább lépni,h másért nem,hát Érte,mert Ő azt akarná!

Egyébként az orvosi nemtörődömségről tudnék én is mesélni,de ezt is úgy kell felfogni,hogy ha ennyi idő adatott,akkor annak úgy kellett lennie.Ezt azért írom így le,mert kár a miérteket boncolgatni.Csak fájdalmat okozol magadnak.

Sok erőt,kitartást kívánok neked!Vigyázz magadra!