Jogos az elégedetlenségem?

Szia.

Remélem, nem haragítalak magamra, de csak részben érzem jogosnak az elégedetlenséged.

Szerintem a férjednek kijár, hogy azt a kevés időt, amit otthon tölt, azt a lustálkodásnak szentelje,

DE!!! ez nem azt jelenti, hogy ugráltat és direkt szanaszét dobálja a holmiját!!!

Mivel veszélyeztetett terhes vagy, még nehezebb a helyzet, mert nem Te pakolászol a férjed után, hanem a gyerekeid. (Egyébként le a kalappal Előttük! Talpraesett fiúk lehetnek!)

Szóval, szerintem a férjeddel annyit értess meg, hogy a koszos ruháit dobálja a szennyesbe, ha éhes, akkor szedjen ő saját magának, ne szolgáltassa ki magát! Ha csengetnek, nyisson ajtót stb...

Speciális a helyzet a terhességed miatt, de én maximálisan elhiszem a férjednek, hogy elfárad a munkában és otthon már csak a pihenésre vágyik.

Kitartás Neked és jó egészséget kívánok!

Szerintem meg jogos! A terhesség nem egy egész életen át tartó állapot, így nyugodtan erőt vehetne magán és segíthetne ebben az időszakban. Ha esetleg megszülsz akkor is a nyakadba szakad majd a 3gyerek meg a férjed ellátása??? Ennek nem így kéne működni. Én is napi 12órát dolgozom és ha este 10kor hazajövök, még nekiállok főzni, mosni. A férjem is rengeteget dolgozik, mégis segít. Nem hiszem ha elmosogatna mondjuk abba még jobban elfáradna, vagy ha 3perc alatt kiteregetne.

Én csak azért sajnállak, mert 3gyerekkel nem lesz egyszerű és még a férjed is ki kell szolgálnod. Amúgy le a kalappal a gyerekeid előtt, úgy látszik ők már ilyen fiatalon sokkal segítőkészebbek az apjuknál. Sztem beszélgess el vele, ha már seígteni nem akar legalább még nagyobb rumlit ne hagyjon, mert sem a gyerekek sem pedig Te nem vagy a csicskája és házvezetőnő sem.

Azért mert dolgozik, nem jelenti azt, hogy otthon lógathatja a lábát. Nem gyerek, hogy úgy csináljon, mint akinek semmi köze otthon semmihez és várja, hogy a sült galamb majd mindent megcsinál helyette. Más is dolgozik, mégis megcsinálja a dogokat. Jól is néznénk ki, ha az anyukák is napi 8-10 óra munkára hivatkozva csak tespednének otthon. És a babázás, gyerekezés is munka - azért mert nem dolgozol, ő nem kényelmesedhetne el ennyire, főleg, mert hozzászokik és évek múlva majd nehezére esik maga elől a tányért is elmosogatnia. Nem tarthat ingyen cselédnek! És ha szó nélkül ki is retkezel alóla, mosol rá és főzöl neki, attól még nem fog megbecsülni, sőt, ha valamit nem kénye-kedve szerint csinálsz, még szóvá is teszi.

Anyucika kicsi fia csak dolgozni jár, ahol ráadásul még jól is érzi magát, mert szereti. Nemcsak ennyiből áll az élet. Fel kéne nőnie és nemcsak szórakáznia. Ne hagyd magad, mert úgy maradtok.

szia!

a gyereket önállóságra kell nevelni, de nem ilyen áron! az más lenne, ha a 2 fiúnak, meg az apjuknak is meglenne a feladata, míg otthon vannak. Sőt, az lenne az ideális! Meg sajnos az ilyen "anyuka kicsi fia" típusú nemigen fog felnőttkorára megváltozni,mert neki "természetes" hogy kiszolgálják,,, ez lesz később is, úgyhogy csak magadra (meg a gyerkőcökre) számíthatsz...

Egyrészt baj, hogy a fiúk ezt látják otthon, mert leszűrik, hogy bár gyerekkorukban dolgozni kell, de felnőttkorukban majd mindent az asszony csinál otthon.

Vannak női házimunkák és férfi házimunkák: én a páromtól nem várom el a mosogatást meg a porszívózást (bár magától is megteszi), ellenben elvárom ,hogy a kiégett körtéket kicserélje, fúrjon-faragjon. Ha kertes házban laknánk, ő vágná a fát, ő gondozná az udvart, a kertet (és ebbe én csak besegítenék, mindketten szeretnénk majd kertet).

A szennyes szétdobálás is bosszantó, de írod, hogy a ház körül sem tart rendet - szerintem ez szégyellnivaló egy férfi számára.

Ha az előző két gyerek után is ilyen maradt, akkor a harmadik után sem fog megváltozni, nem várhatsz csodát. Sajnos.

Hasonló cipőben járok én is azzal a különbséggel, hogy nálunk egy nagyobb gyerek és két kicsi van. Az én férjem sem vitte túlzásba a segítést terhességem alatt, igaz nem voltam veszélyeztetett. Örültem, ha annyira számíthattam rá, hogy a bevásárlás után otthon a kocsiból ő cipekedett be időnként. Közben megszületett a legkisebb és persze semmit sem változott a dolog, max. annyit, hogy most már a bevásárló 15 kilós szatyor is az én "dolgom". Szitu nálunk is, hogy drága anyósoméknak köszönhetem ezt fantasztikus nevelést. Én is belefáradtam, és elkezdtem a sarkamra állni. Szóvá teszek, mindent, ami zavar. Ha egyedül eszik és kint hagyja az asztalon a koszos tányért, kaját, kenyeret, kolbászt..stb. Ott hagyom egy jó ideig. Várom amíg magától elrakja, s ha nem akkor szóvá teszem, idegesítem vele. S nem mondom van belőle vita elég. Ez szokott hatni. Sőt kikérem magamnak. Nem várom el, hogy mosogassa el maga után, de azt igen, hogy visszarakja a 1/2 méterre levő hűtőbe a romlandót, s rakja el a tányért a mosogatóba. De hasonló a helyzet a szennyessel ...stb. Ő még a körtét sem hajlandó kicserélni. Kénytelen vagyok "alkalmazni" egy fizetett pasit az ilyen-olyan házkörüli férfimunkákra, amit már én sem bírok.

Némileg én is hibás vagyok, hogy itt tartunk, mert egy ideig toleráltam valamennyire, ill. nem voltam erélyesebb.

De amióta megszületett a 3. kicsi, besokalltam, van bőven tennivalóm a házimunkával, a gyerekekkel, és még az építkezésünkkel is. Ha a saját fáradságomat nem is annyira sajnálom annyira a dologra, azt viszont igen, hogy ez igencsak rossz példa (apa/férfipélda) a gyerekeimnek! Ha másért nem is, ezért komolyan elkezdtem aggódni és változtani a helyzeten.

Én tehát szóvá teszem, és kikérem magamnak ezt a tiszteletlenséget, hogy így rám hagy mindent itthon.

Persze az is lehet, hogy ennek előbb-utóbb válás a vége, de egyelőre nem ezt látom. Kezd változni és felismerni, beismerni, hogy tényleg meg van az ő helye/feladata a pénzkereseten kívül is otthonunkban. De legkevesebb, a saját dolgai valamelyest rendbentartásában.

Az elégedetlenséged jogos, nem akarok általánosítani, de szerintem tömeges a probléma.

Mi is tipikusan ilyen pár vagyunk, sajnos egy idő után midnig belefáradok, és akkor szalad a lakás. Még ilyenkor sem kapok segítséget, ő is a munkától fáradt, 24 órás szolgálatokat teljesít, és örülök, ha annyi erőt-életkedvet tudok bele verni, hogy ne beszéljen velem ingerülten.

Mivel épp munkanélküli vagyok, igazából csak ennyi dolgom lenne, de nagyon elkeserít az egész helyzet.

Nos, amiért írok, annak ellenére, hogy azt mondtam, tipikus az egész, az az, hogy rettentő erős személyiség mindkettőnk, a kezdetektől nagyon sokat veszekszünk, de ugyanannyi a konklúzió is, midnig jutunk valamire, midnig megharcolunk a magunk dolgaiért. Nehéz, de eredményes.

Amit megtanultam, az az, hogy érdemes kinyitni a számat, ha úgy gondolom, hogy márpedig szégyenletes, hogy a kezemben hagyta a cipelni való zacskót, akkor enyhe csipkelődéssel a kezébe nyomom, és ha kikéri magának, ledorongolom. Ha már nagyon zavar valami, amit nehéz neki elmodnani, tipikus módszerem, hogy hirtelen, amolyan sebtapaszos módszerrel rázúdítom,

nekem midnenképp könnyebb így belefogni, persze utána jön egy kis balhé, ami általában eredményes.

Ha érzi, hogy nem mellékesen modnom, akkor komolyan veszi.

A másik, amit még sosem játszottam meg, de

általában meglep, mivel elég kemény fából faragtak, hogy mellette többször előfordul, hogy már nincs erám és akaraterőm beszélni, kérni, bármi, csak fáradtságomba elsírom magam.

Olyankor tudja, hogy baj van, hogy segítség kell.

Gondoskodunk egymásról, és ez ezért kivitelezhető így.

Kérd ki magadnak, hogy nem gondoskodik rólad úgy, ahogy a férfinek gondoskodnia kéne a nőről, ahogy óvnia kéne,

ha ilyen "férfi privikégiumokat" kikövetelő emberről van szó, nem hiszem, hogy nem hatna rá, ha a férfiszerepét célozgatnád.

Eddig is ilyen volt!!!

Most azért zavar téged, mert nem szolgálhatod ki, hisz vigyáznod kell a kis életre! Ott kuksolsz, sok időd van és tehetetlennek érzed magad. Ne foglalkozz vele, ha eddig nem zavart! Ha meglesz a pici, lesz elég dolgod és észre se veszed...