Mi a véleményetek arról a közhelyes dumáról, hogy először magadnak kell boldognak lenned ahhoz, hogy társad legyen? 29/N
válasza:#30 "Tapasztalatból dicséritek ennyire a társkereső oldalakat?" - nézd Kérdező, én még anno az őskőkorban sima mezei hirdetési újság pár hirdetésére válaszoltam... az első levélből lett egy fél éves kapcsolat... erről ennyit. A páromat meg annak köszönhetem, hogy elvállaltam egy hirtelen jött szombati feladatot, és a Felszabon (oppardon Ferenciek terén) eszembe jutott, hogy be kellene menni a patikába, és átmentem az aluljárón... Na? A 17. éve vagyunk együtt...
Ja igen, de én nem olyan tekintettel léteztem a világba, hogy "de nekem társ kell, mert én társat keresek mindenáron, mert mit szól a Bözsi néni ha..." hanem egyszerűen amikor megszólítottak, akkor beszélgetni kezdtem, aminek kapcsán becsöppentem egy társaságba, ahol megismertem a párom...
Mellesleg az egyetlen társkeresős kivétellel soha nem úgy találtam társat, hogy "de nekem most társ kell", hanem egyszerűen úgy, hogy megismerkedtem valakivel, beszélgetni kezdtünk, aztán már tudatosan találkoztunk, azután kialakult. Úgyhogy na ja, kevés tapasztalatom van arról, hogy "de én társat akarok mindenáron" és sok azzal, hogy megismerkedek emberekkel, beszélgetünk, csinálunk együtt dolgokat, és van, akivel párkapcsolat irányába alakul a dolog.
válasza:Látod, megint csak te, a panaszaid, a nyomorúságod.:D
Pont írtam, hogy 26 vagyok, nekem sincs párom, és bumm! 2 és fél éve vagyok egyedül. Na és?
Kérdező, itt alap probléma nálad az, ahogy az egyik válaszoló is írta: te saját magadat nem találod. Előbb magadat kell megtalálnod. Már ne is haragudj, de neked az a döntő, hogy mások mit mondanak rólad? Ebből is látszik, hogy noha 29 vagy, közel sem alakítottál ki egy saját egyéniséget, saját stílust, nem találtál rá még magadra.
És nem téged ítélnek el szerintem, kevés ilyen segítőkész választ látok egy kérdésen belül, mint itt, hanem inkább azt, hogy minden válasz fölött mondhatni csak átsiklottál, és átterelted a szót a nyavalygásra. Neked eszed ágában sincs megfontolni azokat a dolgokat, amiket tanácsoltunk, és amikor ezt érzi egy ember, persze, hogy más hangnemet üt meg.
Ha neked jól esik az, hogy panaszkodsz, azzal nincs baj, de tudod egy idő után föl kell állni, ne belesüppedni a saját önsajnálatunkba, mert megemészt. És nem nekünk lesz rossz, hanem neked.
Az pedig szerintem a jelenlévők közül senkit nem fog érdekelni, úgyhogy tőled függ.
Na lassítsunk egy kicsit.
Leírom újból. Volt egy nagyon hosszú kapcsolatom, amit nehezen hevertem ki, majdnem orvosnál kötöttem ki miatta. Utána jött egy olyan időszak, amikor nem érdekelt a pasizás (persze tudat alatt jó lett volna), de mászkáltam erre-arra, buliztam, tartottam kapcsolatot a barátnőkkel, persze jelenleg is tartom velük. Aztán jött egy lejtő, amin szép lassan elkezdtem gurulni, hisz egyre jobban hiányzott egy társ, ráadásul a környezetem még jobban megerősítette ezt bennem a hülye megjegyzéseikkel. Tudom, hogy a megjegyzések miatt nem kéne elmennie még jobban a kedvemnek, de ilyen vagyok, nem tudok vele mit kezdeni. Ez olyan dolog, mint amikor valakinek nehezen jön össze a baba, és folyton azt kérdezgetik, mikor lesz már, hát persze hogy az emberből ilyenkor még jobban erősödik a vágy, hogy legyen, és fájdalom, hogy (még) nincs. Ne mondjátok nekem, hogy nektek ez nem esne rosszul. Ha heti rendszerességgel ezzel nyaggatnának titeket. Bunkó nem akarok lenni velük, mert akkor egyből elárulom magam hogy ez nekem így rossz.
Nem mondom, hogy nem lettek volna jelentkezők innen-onnan a másfél év alatt, de ilyenekből nem kérek. Vagy foglalt volt és mellette akart egy kis pluszt vinni az életébe, vagy szabad volt, de akkor is csak szexet akart. Kapcsolatot az elmúlt másfél évben nem akart tőlem senki.
Nem járkáltam sehová bús fejjel, csak már nem megy a megjátszás.
A társkereső oldalakról annyit, hogy a chaten ismerkedtem, onnan volt három találkám három különböző pasival, de egyik sem jött össze mert vagy nekem nem tetszett vagy fordítva és meguntam azt hogy hetekig írogatok valakivel akiről aztán élőben kiderül hogy tök más. Persze képcsere megvolt előtte, de a jellemük nem tetszett. Nem nekem való. Szóval megvolt bennem a tett, próbálkoztam csak már másfél éve ez megy, az egyedüllét, a magány, a barátnőkhöz sem tudok mindig menni mert pasijuk van. Nálam sokkal csúnyább nőknek rögtön van pasijuk ráadásul nem is akármilyenek, szóval nem értem az egészet. Le lehet hordani, én csak leírtam a tényeket és hogy mit érzek.
válasza: válasza:De abból is látszik, hogy mennyire "képtelen" vagy az önálló, egyedüli életre, hogy majdnem az orvosin lyukadtál ki. Ez tökre nem normális. Egy szakítás mindenkinek fáj, ezen nincs mit szépíteni, de attól még, hogy valaki kilép az életünkből nem fogok meghalni, nem lesz atomrobbanás, az élet megy tovább. Amúgy meg akarj bunkó lenni. Vannak akik nem veszik magukat észre.
A netes társkeresőről meg annyit, hogy a jelenlegi legjobb barátomat (aki egy férfi) ott ismertem meg. Párkapcsolat nem lett belőle, de rendszeresen találkozunk, mindent meg tudunk beszélni és jól elvagyunk. Anyukámnak volt egy 1,5 éves kapcsolata társkeresőről. Nem chat.hu-n kell ismerkedni, vannak komolyabb társkereső oldalak, ahol részletes bemutatkozások vannak (pl randivonal). Nem azt mondom, hogy biztosan ott találod meg életed párját, de ki tudja. Annyit megérne szerintem, hogy kitöltesz egy adatlapot és feltöltesz képeket. Találkozni pedig egyből kell, nem hónapokig levelezni.
Hát jó. Biztosan akkor egy selejt vagyok, aki képtelen az önállóságra. Jó, hogy ezt ti látatlanban így megmondjátok. :)
De nem haragszom senkire, csak könnyű ítélkezni. Leírtam, nem egyszer már, hogy mi volt és mi van most. PRÓBÁLTAM itt is, ott is de nem jött össze. Ilyenkor meg már hogy legyen az embernek önbizalma? Hiába mondja nekem akárki, hogy magadtól kell elégedett lenned ha egyszer a visszajelzések nem ezt mutatják.
Az életben is ugyanezeket a tanácsokat kaptam, amiket ki is próbáltam (de ezt is leírtam), de nem jött be, azért jöttem ide, hogy itt hátha mond valaki valami újat.
Nem tudok már mosolyogni, nem érzem magam nőnek, már felöltözni sincs kedvem. Nemhogy még itt életvidámnak lenni a nagy semmire. Mire? Arra, hogy nem tudok felszedni egy pasit? Hogy senki nem akar tőlem semmit, maximum szexet? Azt a kutyák is csinálják...
Ettől függetlenül köszönöm szépen a tanácsokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!