Szerintetek jogos a férjem felháborodása és állandó elégedetlensége? (lent)

Tényleg? Ezt ő mondta neked? :) Vagy te vagy a férj?

Nos, szerintem viszont inkább amiatt, mert neki épp ahhoz volt kedve.

Amúgy továbbra se tudjuk, hogy a férj vajon mit tesz meg azért, hogy a feleségének rá is legyen ideje? Mondjuk foglalkozik a gyerekükkel, amíg a feleség mondjuk le tud zuhanyozni, vagy még elmosogat? Mennyit tesz azért, hogy megkönnyítse a felesége helyzetét?

Mert ha mondjuk mindenből feleannyira venné ki a részét, amit az asszony elvégez, és utána a fennmaradó közös idejükben az asszony nem foglalkozik vele, akkor jogosak lehetnének az igényei. De amíg az a helyzet áll elő (és ez is most csak egy feltételezés), hogy asszonyra szakad minden meló, a férj meg este hazaér a munkából és lefekszik tévézni (a kérdező írja), addig szerintem egyáltalán nem jogos amit művel.

Ezért lenne jó tudni, hogy neki mi a "szerepe" otthon.

Mivel a Kérdező nem ír a téma szempontjából fontos konkrétumokat, eleve csak általánosságban tudunk beszélgetni EGY ILYEN helyzetről.

(mellesleg nekem tetszik a Kérdező hozzáállása, hogy nem azzal jön, hogy "bezzeg az a szemét férjem ígymegúgy", hanem felfedezte, hogy a párja nem boldog a kapcsolatukban, és ezen szeretne változtatni. Pont azért látom ezt a dolgot nem reménytelennek, mert a Kérdező hozzáállása jónak tűnik, ha a férjéé is nyitott a megoldásra, akkor ez a helyzet megoldható.)

Nem vagyok ősanya típus, sőt gyerekem sincs, de könyörgöm, születik egy gyerek, minden nőnél ő kerül az első helyre egy ideig, ha tetszik ha nem. Vagy ti ezt hogy képzelnétek el? Apa hazajön melóból, anya leteszi a gyerekét, hagyja ordítani, rázárja az ajtót, kikapcsolja a bébiőrt, csak hogy apuka továbbra is úgy érezze, hogy anyu csak és kizárólag körülette forog? Én elhiszem hogy a férfiak úgy érzik, hogy a partvonalra szorulnak, mert úgy érezhetik, hogy nem tudnak mit kezdeni egy gyerekkel. Oké, én megértem. Jelenleg én se tudnék mit kezdeni egy gyerekkel.

De kérdem, mire számítottak? Vagy nem beszélték meg a fogantatás előtt, hogy mik az esetleges "veszélyek", milyen változások várhatóak és mennyi időre? Hát ez jelen esetben eső után köpönyeg...

Viszont úgy érzem, azért megpróbálhatnának ők is részt venni a gyerek gondozásában. És nem azt csinálni, hogy jaj drágám, félek hogy kárt teszek benne inkább csináld te, de azért duzzogva vonul arrébb, hogy most se vele foglalkoznak.

De mindegy is, úgy látom itt most általános vélemény kezd kialakulni, hogy a feleség mennyire nem teljesíti a "kötelességét". Mert a férj gondolom minden héten vesz neki virágot, kedveskedik, szervezi a közös programokat, átvesz bizonyos házimunkákat...

"A huszonéves, egzisztenciájukat a szülői családban megalapozó nők egyre inkább azzal a kifejezett igénnyel, elképzeléssel létesítenek tartós kapcsolatot, házasságot, mert gyereket akarnak, a házasság célja és értelme szerintük a gyerek. " - Ezzel egyáltalán nem értek egyet huszonéves nő létemre. Javítson ki, aki velem nem ért egyet, de én azért létesítettem párkapcsolatot a párommal, mert szerettem, nem azért, mert kellett egy hím aki a leendő gyerekem apja lesz, és miután mi ketten nagyon jól megvoltunk együtt, ennek következménye lett a gyerek.

Írta valaki azt is, hogy az lenne a megoldás, hogy anyuka kevesebbet foglalkozzon a gyerekkel, és többet a férjével.

Hát ezt elég nehezen tudom elképzelni. Adott egy nő, aki napi 8 órát dolgozik munkavállalóként, aztán emellett vezeti a háztartást, a maradék kevés időben meg hagyja a fenébe a gyereket? Tudjátok mennyi törődésre van szüksége egy kétévesnek? És még azt a pár órát is vegyük el tőle, nehogy már szegény férjnek kelljen nélkülöznie anyát a gitárórák után.

Tényleg nem tudjuk mi az otthoni munkamegosztás, de az alapvető baj a hozzáállással van. Míg anyának természetes, hogy ezeket a dolgokat megcsinálja, addig a párjának minden nyűg, kivéve a hobbi gitározás, a TV vagy az internet. Azért szerintem ez nem teljesen normális állapot.

Ha a férj morgolódás nélkül be tudna segíteni a házimunkában, valószínűleg anyukának is több ideje és kedve lenne őt kényeztetni. Mert itt nem csak az időbeosztással van baj, hanem az állandó problémázással is. Ezután meg kinek legyen kedve még összebújni is.

#26, a tőlem idézett mondatot kicsit félreértetted, az már a - bár létező, de szerencsére tényleg nem átlagos - durva véglet, amikor a nő tudatosan keres spermadonort és eltartót. Nem erről beszéltem.

Arról beszélek, hogy tetszik vagy nem, de az van, hogy a nők többségében a huszas évei közepére-végére eléggé előtérbe kerül és erőssé válik az anyai ösztön, és ezért a gyerekvállalást, a gyereket látják a tartós párkapcsolat fő lényegének, a nők fele írásba is adja, hogy szerinte szakító ok lehet, ha a férjének/élettársának nem lehet gyereke.

Na, a férfi nem így működik átlagban - erre gondoltam.

(néha ebből jó kis vicces bénázások is adódnak, amikor a nő a 3. randin ott tart, hogy "majd ha gyerekeink lesznek", és őrült nagy bóknak véli ugyanakkor, hogy "gyereket akarok tőled" - és nem érti, hogy a férfira ez zömmel nem igazán pozitívan szokott hatni... )

Latom nem erted:

Az anyai osztonok erosebb intenzivebb erzesek, mint a hazastarsi. Az anya a gyerek szuletese utan ennek megfeleloen cselekeszik. Az elet bolcs. Igy talalta ki. De az Apai osztonok ebben az elethelyzetben masok. Az Apa nem kimondottan a gyereket vedi! Hanem az egesz csaladot.

Es nem letezik hibas! Se az Anya nem hibas, sem az Apa nem hibas. Vagy mindketto hibas. De valahol kompromisszumot kell tudni kotni!

Es a "nem kell, hogy minden a gyerek korul forogjon", meg a "hagyja a gyereket a fenebe" kozott még van 100 ezer szint.

"Csupan" szervezes kerdese az egesz. Eleg lenne annyival kezdeni, hogy a gyerek 20:00-kor szigoruan megy aludni.

A gyereknek is jo, mert az alvas novekedesi hormont termel es a hazastarsaknak is jo, mert tudnak egymassal torodni. Es itt van az egszben a kutya elasva, hogy az Anyuka meg tudja-e ezt tenni? Mert ebben az esetben mar nem fog a magaban felallitott mercenek megfelelni, hogy "tokeletes Anyuka" leszek, hiszen a belemet is kidolgozom a gyerekert.

Es ahol a problemat latom, hogy errol aztan nem oktatnak. Altalanossagban a parok a gyerek szuletese utan irrealis elvarasokat tamasztanak egymas fele.

A megoldas meg a ket extrem szituacio kozott van valahol.

Nem kell elhanyagolni a gyereket. De nem is kell tulajnarozni. De az Anyuka a megelt erzelmek hatasara az elso gyereknel MÉG nem tudja, hogy mit jelent a tulajnarozas fogalma. Mert még nem tapasztalt.

(Es oruljunk, hogy a pasi csak otthon gitarozik vagy extrem esetben munkamanias lesz, es nem mas nok utan koslat.)

A kerdezo valoban dicserendo, hogy legalabb megprobalja atlatni, megerteni a helyzetet. Es tenni ellene! Ezert sem beszelek ellene, csak probalom leirni, hogy en(2 gyerek utan) hogyan gondokodom. Hatha segit valamit...

Nem hiszem el, hogy a mai férfiak 90%-ának teljesen mindegy, születik-e gyereke, vagy sem. Ez kizárt. Az a pasi, aki meg csak azért akar utódot - már, ha van ilyen egyáltalán -, hogy ne haljon ki a "magva", az ültessen virágot.

Egészséges lelkű férfi és nő, pláne, ha stabil, szerelem-alapú kapcsolatban él, nem nyomja el magában azt az alapvető evolúciós és lelki célt, hogy gyerekei legyenek. És nem ül fel annak a tudatos, mai propagandának, mely szerint a gyerek(ek) érkeztével vége a párkapcsolatnak. Egy átlag kisbaba élete első 6 hónapjában szokott zűrösebb időszakot teremteni maga körül, utána szépen belesimul a család mindennapjaiba. Természetesen, mint minden emberi lény, ő is szeretetet, időt, pénzt és törődést igényel, de aki úgy vág bele a gyermekvállalásba, hogy ezzel nincs tisztában, az amatőr. Normális férfi belátja, hogy apaként nem ketten vannak a párjával, akiből ezáltal bizonyos ideig szükségképpen kevesebb jut, és nem háborog ezen, és nem veri a mellét mártírként. Ha szereti a gyerekét, akkor biztosan nem. Normális nő pedig az új helyzet normalizálódásával nem hárít és keres kibúvót a baba indokával, hanem ugyanazt a társat keresi és látja a párjában, aki a gyermekvállalás előtt is a mindene volt.

A régi férfiak és asszonyok a töredékét nem rinyálták annak, mint a mai emberek.

#29 "Nem hiszem el, hogy a mai férfiak 90%-ának teljesen mindegy, születik-e gyereke, vagy sem. Ez kizárt. " - az hát, ez tényleg kizárt lenne. Csakhogy az állítás sem az volt, hogy "teljesen mindegy", hanem az, hogy "nem ez a legfontosabb dolog az életében, párkapcsolatában" - és ez meg már így TÉNY.

"És nem ül fel annak a tudatos, mai propagandának, mely szerint a gyerek(ek) érkeztével vége a párkapcsolatnak" - nem tudok ilyen propagandáról... a válási statisztika, és benne a válási csúcsok meg nem propaganda, hanem a valóság maga.

Az meg tök indifferens, hogy "bezzeg a régiek" - közben lement pár teljes életmód-váltás, mást várnak az emberek az élettől, és benne a párkapcsolattól, mint "bezzeg a dédnagyanyáink, azok"