Ismerősömék kisfia 16 évvel ezelőtt 3 évesen meghalt. Az apuka azóta ha esik ha fúj mindennap kimegy a temetőbe pedig le van fedetve a sírkő. Szerintetek mi járhat a fejében? Nem beteges ez?

5 éves lek voltunk amikor az ikertestvérem meghalt, ennek már 21 éve...

Anyu a mai napig minden másnap kijár hozzá.

Apu csak hétvégékre van otthon, de az első útja a temetőbe vezet.

Én is kimentem mindennap amíg az országban éltem, ma már "csak" gyertyát gyújtok érte mindennap.

De a te gondolkodásod szerint az én szüleimnek sem kellene kijárni, mert minek? Van egy ugyan olyan aki megmaradt nekik. És nem a 3 kistesóm sem enyhíti a fájdalmukat, ahogy számomra sem pótolják az ikertestvéremet!

azért pszichológus és pszichiáter és jó szakember ez 3 fogalom s van mikor 3 külön fogalom.

abban egyetértek hogy nem normális elveszteni a gyermekünket s akivel ez megesett de nem tudja feldolgozni valóban szakemberhez kell mennie.

de amint látjuk, nem akármilyen szakemberhez hanem olyant akinek nem csak a meghatározása ez, hanem valóban szakember s ért is a szakmájához.

valóban elgondolkoztató, mert ha van másik gyereke akkor az elő gyerek rovására mehet az egész.

dédnagymamám fia 12 évesen halt meg, élete végéig gyászolta az élő nagymamámmal pedig nem törődött.

majd mikor a nagymamám 60 évesen meghalt, onnantól kezdve őt is gyászolta, akkor döbbent rá, hogy már ő sincs. végül még jó pár évet élt, immár mindkét gyereke nélkül...

Miért lenne beteges??? Gyerekei vannak, oké. Unokája is, oké. De egyikük sem fogja pótolni a kisfiút. Neked ezek szerint senkid nem halt meg.. Mert ha tudnád hogy milyen a gyász, akkor nem itt kérdezősködnél, hanem beszélgetnél vele erről, hogy könnyebb legyen feldolgoznia, már ha ennyi idő után ez még lehetséges!

Csak egy történetet szeretnék még hozzáfűzni, ami idén halottaknapján történt meg velem.. A párom családjával mentünk a temetőbe, amikor elmentünk egy apró sír mellett, és egy idősödő férfi térdelt mellette és szívszaggatóan zokogott. Lepillantottam a sírra és attól amit láttam, ledermedtem.. Sőt! Még a szemeim is könnybe lábadtak. Az volt ráírva a sírra kicsit kopott, de még olvasható betűkkel hogy XY (nem szeretnék nevet írni) élt 1órát! A barátom visszajött hogy megnézze mit csinálok, mert nem mentem tovább velük. Ránéztem, és a könnyeim hullottak. Annyit súgtam neki: a mi babánk is lehetett volna..

Aztán ránéztem, de ő nem nézett a szemembe, neki is könnyes volt a szeme. Kivettem a gyertyát a kezéből, letérdeltem a bácsi mellé, és meg gyújtottam. Hirtelen megszorította a kezem és megköszönte. Egyszerűen nem tudtam rá mit mondani, csak néztem és közben a szívem szakadt meg. Ott voltam még mellette néhàny percig és fogta a kezem. Közben láttam hogy mozog a szája. Imádkozott. Nehezen összeszedtem magam búcsúzóul megfogtam a másik kezét, és néztem az arcát. Azt az arcot SOHA nem fogom elfelejteni.

Kérdező! Neked végül is teljesen mindegy hogy ki mit mond, nemde? Akkor megnyugodna a lelked, és nem foglalkoznál mások magánügyeivel, ha azt mondanánk: 'Igen, ez beteges. Teljesen igazad van. Most már megnyugodhatsz, és mehetsz aludni.'?

Édes mindegy ki mit ír le, te meg vagy győződve róla hogy ez beteges. Végképp nem értem mi értelme volt feltenned ezt a kérdést.a gyereked lesz egyszer, és ne legyen ilyen, de ha meghal, akkor majd meg tudod te is miért is ilyen az ismerősöd.