Az anyám eladta a házrészem a nevemben 8 éve! ő írt ala helyettem én nem tudtam az egészrő. De ügyvédi papír van róla . Bevallotta hogy a tesója hozta már a papirt ő meg aláirta helyettem. Mit tehetek?
13-as vagyok (mellesleg jogász, aki büntetőjoggal is foglalkozott), 28% annak ellenére, hogy amit leírtam helytálló...de ezen már meg sem lepődöm.
A bűncselekmény ELÉVÜLT, teljesen felesleges a bűnszövetség fogalmát belekeverni, mert EZ NEM AZ VOLT, ott fogalmi elem, hogy TÖBB bcs. elkövetése céljából kell létrejönnie.
Az elévülés pedig nem szubjektív,hanem objektív tényezőn alapszik, akkor kezdődik, amikor megvalósult a bcs.
#32 "ott fogalmi elem, hogy TÖBB bcs. elkövetése céljából kell létrejönnie." ez pontosan így van, egynél több bcs. Viszont a jogszabály maga tapintatosan hallgat róla, hogy ilyen szempontból a bűnhalmazat, ami itt lazán összehozható, az egynek, vagy egynél többnek számít, úgyhogy, ha valaki szeretne valamit megpróbálni az elévüléssel szemben, ez akár működhet is... ha így dönt az ember, egy próbát bőven megér...
Persze ha van kéznél egy jogtárad, megnézheted, hogy az LB nem zárta-e ki valamilyen BH-val a bűnhalmazatot a körből, és h igen, akkor ez tényleg ugrik. Ha nem, akkor ez az egy ügy simán lehet több, folytatólagosan elkövetett bűncselekmény, és megállhat a bűnszövetség, mert az összes többi paraméter adott, a közös szándék, az előzetes megállapodás, a szervezett cselekvés...
Itt meg simán felismerhető 2 elkülöníthető bűncselekmény, az egyik az okirathamisítás, aminek eredményeként az ingatlan-nyilvántartásba hamis adat került és az ebben való ügyvédi közreműködés először, és a vagyon elleni elem, amivel a Kérdezőtől elvonták a vagyonát, ami szerintem első blikkre jelentős értékre elkövetett csalás, de lehet, hogy más vagyon elleni bűntett.
(nálunk tán az tűnik tipikusnak, hogy ilyenkor az okirathamisítást meg a csalást állapítják meg halmazatban még ehhez képest olyan piti ügyekben is, mint amikor valaki egy hamis bizonyítvánnyal vállal munkát... az okirathamisítás rész a hamis bizonyítvány bemutatása, a csalás rész meg az ílyen módon jogtalanul szerzett haszon)
(a bűnszervezet, nos az már biztosan nem állna meg, az egy másik kategória:))
Ha a bűncselekmény elévül akkor max. nem büntethető de a tulajdonjog attól még nem változik meg hogy elévült bűncselekmény útján hamisítottak egy adásvételi szerződést.. Úgy értem marad az a tulajdonos aki eredetileg volt.
Jópofa jogász lehet aki ilyeneket talál ki.
Akkor írok egy hamis adásvételi szerződést, elzárom 15 évre a széfbe, s utána kilakoltatom a tulajt s beköltözök? Mert már elévült a bűncselekmény?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!