Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Tényleg nekem kellene átvinnem...

Tényleg nekem kellene átvinnem hozzájuk az unokát?

Figyelt kérdés

Anyósomék 8 háznyira laknak tőlünk. A férjemmel a közös gyermekünk 6 hónapos. A férjem és szülei még májusba összevesztek, nem beszélnek. Apósom, anyósom nem hív, hogy mi van velünk stb. A gyerek után sem érdeklődnek. Kb. 2 hónappal ezelőtt felhívtak, hogy itt vannak a dédik, menjek már át a gyerekekkel hozzájuk. Mondtam nekik, hogy miért nem jönnek át ők..stb. Jött a dadogás, hogy fáj a dédik lába....stb. Pedig a fiúk nem volt itthon, dolgozott. Ezt ők pontosan tudják, hiszen minden nap itt mennek el kocsival a ház előtt. Ha van autó itthon van, ha nincs, akkor dolgozik. a párom 24-48-ba dolgozik. Összeszedtem minden energiát és átmentem. Kb. voltunk 30 percet, amit a kislányom végig ordított. Mikor hazajöttünk este felhívtam anyósomat és megkérdeztem, hogy miért nem tud átjönni, hiszen itthon vagyok, nyugodtan jöhetne unokázni. Közölte, hogy ő ide nem jön. Ha viszem a gyereket sétálni, menjek felé, adjam be az ablakon, megpuszilgatja és mehetünk is tovább. Meg szívesen lejön a játszótérre, ami a házuk előtt van. Ez így normális? Felhívtam a párom ex feleségét már kínomban, hogy náluk is így volt, vagy csak én érdemlem ezt. Mondta, hogy hozzájuk sem ment, ő mikor mentek sétálni, beadta az ablakon 2 perc és mentek tovább. Akár minden nap ezt eljátszotta. Ezen meglepődtem. Az én gyerekem nem "véres kard", hogy mutogassam. Szerintem az a normális, hogy ha látni akarja átjön, nem és cipelem. A történethez hozzátartozik még, hogy mikor a férjem az exével volt, akkor sem jött..az volt az indok, hogy kosz van, meg macska. Most nincs állat, rend és tisztaság van, és így sem. Az én szüleim akik 30 km-re laknak, ha látni akarják a gyereket, akár munka után beülnek az autóba és eljönnek. Múltkor elég szarul voltam, este ügyeletre kellett mennem. Hívtam anyukámat, hogy mit csináljak, erre közölte, hogy azonnal jönnek. Másnap valamiért hívtak anyósék, és direkt megemlítettem neki, hogy szarul voltam és ügyelet stb. Még csak meg sem említette, hogy miért nem neki szóltam. Hogy a történet kerek legyen: Nekem és férjemnek is van az előző kapcsolatából gyerekünk, akik 4 évesek, 2 nap különbséggel születtek. Együtt tartjuk a szülinapjukat. Mivel ma jön hozzám a párom kislánya, hívtam az anyát, hogyan legyen a mai nap. Erre közölte, hogy majd após hozza..mivel ma tartják ott a szülinapját. Nagyon rosszul esett, hiszen az én fiamnak küldtek egy üzit, hogy boldog szülinapot. Ez is milyen már? Legalább hívott volna fel, hogy személyesen mondja el neki. Szóval ma van a köszöntés, de még csak fel sem hívtak, hogy a fiam itthon van-e..stb. Egyébként az apukájánál van, de még is csak gesztus lett volna. De nem. Fáj, mert érzem, hogy nem szeretik. Tudom, hogy nem az unokájuk, de akkor sem ilyen hozzáállás kellene.

Most, hogy volt ez az esős idő, a szomszéd nénit kellett megkérnem, hogy jöjjön fel vigyázzon az kislányra még a gyerekkel elszaladok az oviba:(

Szerintetek ez így normális?! Vagy fogadjam el, hogy ők ilyenek. Ja, szülinapomra is csak egy üzi, meg a fiam névnapjára is. Mit is várhatnék ha a saját unokájukkal nem törődnek. Ha meg hívnak ma, hogy menjek át tuti, hogy nem viszem át a gyereket. Majd valamit kitalálok, vagy mondjam meg a dolgokat keményen?


Bocsi, a hosszúságért.


2009. nov. 14. 12:50
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

Itt a második :-)

Hát, az tényleg nem szép dolog, hogy még ők kérnek számon téged, de ahogy itt előttem is írták, sajnos egyszerűen ilyenek. Valószínűleg már nem is fognak megváltozni, ami már a korukból is adódik, így hát továbbra is csak az a tanácsom, hogy fogadd el őket ilyennek és próbálj örülni annak, hogy vannak és azért néha mégis szeretnék látni a gyerekeket. Nem is magad miatt, hanem a gyerekek miatt ezt a békát sajnos le kell nyelned.


Íme, az én "tanmesém" :-)

Az egyik nagymamám 200 kilóméterre lakott és mikor kicsi voltam, imádtam a nyarakat, amikor végre meglátogattuk. Egyetlen alkalom volt, amikor ő jött el hozzánk, de akkor még annyira kicsi voltam, hogy erre nem is emlékszem, csak a fényképről tudom. Az viszont élénken él az emlékezetemben, hogy mindig nagyon boldog volt, amikor meglátott, hogy érkezünk. Így felnőtt fejjel azt gondolom, hogy anyám egyátalán nem érdekelte, sőt, ahogy mostanra már kiderült számomra, sok vita is volt köztük... de ez nem számított akkor sem, most sem, mert a nagymama-unoka viszony volt a fontos! A gyerekek szempontjából ebben a viszonyban csak ez a fontos, hidd el! Talán észre sem veszik, hogy köztetek esetleg feszültebb a helyzet. Sajnos ez a nagyim hamar elment, de nagyon örülök, hogy ez a pár emlékem megvan róla és mindig így fogok rá gondolni, ahogy várt és mosolygott rám, amikor meglátott a kapuban.

2009. nov. 14. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!