Mit lehet kezdeni azzal a családtaggal, aki képtelen rendet tartani maga körül?

"Egyebkent, ha csak a konyhába van bejárásotok, akkor miért mentek máshova is? Neked hogy esne, ha valaki, akinek nem engeded, bejárná a házadat?" Mert mondjuk ebben a házban nőttem fel, és nekem is vannak ott cuccaim, amiket szívesen kimentenék. És egy hosszabb vendégség alatt néha kimegy az ember mosdóba is, ő már azon is kiakad, ha a fürdőbe szeretnék bemenni, s a WC használaton és a kézmosáson kívül nincs más szándékom. Szeretné, ha átvinnénk az unokákat, de a feleségem (érthető okokból) erre nem hajlandó, ebből is csak a veszekedés van. Kulcsom van, a bátyám már egyszer elkezdte a pakolást, s főként a gyerekkori cuccainkat selejtezte le, pl. a tankönyveket, a régi újságainkat, elhozta hozzánk a mesekönyveket, a még használható játékokat (mert nálunk van gyerek) és hasonló, tehát az ő "gyűjteményét" nem is piszkálta, és ettől olyan szinten hisztériás rohamot kapott, hogy elájult! Tehát a pakolászást nem tartom jó ötletnek. Egyébként, ha pl. kidobunk egy újságot, vagy bármit, ami számunkra értéktelen, kiveszi a kukából, tehát ilyen szintű a probléma. A mi kukánkból is vett ki régen dolgokat, amikor átjött hozzánk, de már a garázsban tartjuk - bezárva...

"Ha ő így érzi jól magát, akkor nem igazán tudsz tenni semmit." Nem érzi jól magát. Utálja a házat, utálja a koszt, utálja, hogy nem megy át hozzá senki. Utálja, hogy nincs hol aludnia. Ráadásul egészségügyi problémái is vannak. Azzal takarózik, hogy rengeteg dolga van. Tény, hogy dolgozik, de amikor otthon van, inkább süteményt süt és áthozza hozzánk (amitől a feleségem kikészül, mert csótánytól kezdve a poloskán át van minden abban a házban...), vagy a testvéremékhez. Tulajdonképpen bármit csinál, csak pakolnia ne kelljen. Mindig mondja a kifogásait, meg hogy összepakol, majd, ha... Majd, ha megházasodom, majd, ha lesz unoka, majd, ha nyugdíjba megy. Majd, ha a mamát (akit egyébként a nejem gondoz) nem kell gondozni... A feleségem évekkel ezelőtt nagyon csúnyán összeveszett vele, és közölte, hogy nem azért fog unokát szülni, hogy összepakoljon. Gyakorlatilag azóta a nejem nem is volt nála, és jobb is, mert egyre rosszabb a helyzet.

"Fogadd el!" Elég nehéz elfogadni, hogy az anyám így él.

"14-es voltam és ez lemaradt: azért, mert ez pszichiátriai eset és általában nem gyógyítható, mert a betegnek nincs betegségtudata (azaz ő egészségesnek és normálisnak hiszi magát)." Igen, szerinte ez csak egy kis kupi, és bármikor össze tudna pakolni, ha lenne rá ideje. És lesz rá ideje, majd, ha nyugdíjba megy (most ez a legújabb majd, ha...) Olyan, mintha egy drogosnak magyaráznád, hogy a drog függőséget okoz, a drogközpontban segítenek, lehet normálisan, szer nélkül is élni... Meg se hallja... Szerinte az, hogy csak csapásokon lehet közlekedni és hogy évek óta nem látta az ágyát, természetes és a mi házunk üres. Hát, az övéhez képest tényleg az.

"Menjetek át úgy, hogy nem teszitek szóvá! Hm?" Az első kérdése mindig az, hogy miért nem hoztam a gyerekeket. Mondjam azt, hogy fáj a fejük? Mindig? Egyébként magától is felhozza a témát, nem feltétlenül kezdünk el vele azonnal veszekedni, vagy kötözködni. Én kifejezetten törekszem arra, hogy normális legyek vele, a bátyám sokkal drasztikusabb.