Manapság tényleg minden szülő gyűlöli a gyerekét?
Nap mint nap több ilyen kérdés is előjön, és értetlenül állok fölötte. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy a tizenéves gyerekeket gyűlölik a szüleik, és csak azon vannak, hogy megkeserítsék az életüket.
Annak idején tinikoromban nekem is voltak sírásba fulladó vitáim a szüleimmel, én is írtam kétségbeesett naplóbejegyzéseket, én is zokogtam a párnámba esténként, hogy engem gyűlöl az anyám, utólag felnőtt fejjel viszont belátom, hogy én sem viselkedtem kisangyalként, és néha igen durván vissza tudtam szólni anyámnak... Ha nekem lenne gyerekem, és ilyeneket szólna be, kb. én is azt csinálnám vele, mint anyám velem (nem állnék vele szóba, megvonnám a zsebpénzét, elvenném a kütyüit).
Nem lehet, hogy ez az egész "utálnak a szüleim"-mizéria csak egy érzékeny tini túlreagálása bizonyos dolgokra, amiket egyelőre nem ért? Nem lehet, hogy a tinik csak nem képesek a szüleik szemszögéből nézni a világot? Vagy a mostani szülők tényleg kollektíven felesküdtek volna arra, hogy a gyerekeik életét tönkretegyék?
válasza:20.20-nak
"Sztem egy szülő akkor igazságos, ha tudomásul veszi a tinik "szabadságvágyát","
Ugye te még tinédzser vagy,és nincs 13 éves lányod?
Nekem van,és én mint szülő elfogadom,hogy más lett minden mint amikor én voltam 13 éves,de nem mindenben értek egyet,és bizony vannak dolgok amit nem engednék meg neki még akkor sem ha a szabadságvágyában korlátozom!
A 13 éves lányomnak nincs más dolga,mint hogy tanuljon rendesen,vigye le a kutyát ha már karácsonyra azt kérte,és legyen tisztelettudó a szüleivel,nagyszüleivel,és a felnőttekkel szemben..
Sok mindenben támogatom(kutyát akart megkapta, laptopot akart-megkapta,és még sorolhatnám) de soha nem engedném meg,hogy ilyen fiatalon szexeljen,hogy bejelentse,hogy a barátja nálunk fog aludni,hogy cigizzen,drogozzon,igyon!!
13 évesen feleslegesnek tartom,hogy úgy sminkelje magát mint aki az utcára készül,és nem engedem hogy 20centis tűsarkú cipőt hordjon,persze olyan ruhákat sem hordhat amiben mindene kint van...Nemcsak azért mert még fiatal,hanem mert mindennek a kárát 20-30 év múlva fogja érezni...Soha nem vertem meg,büszke vagyok a sikereire,és mint jó barátnők elvagyunk...
Szerencsére amiket tiltok azt nem csinálja,hisz elég okos ahhoz,hogy rájöjjön evvel csak magával tolna ki...
Rossz anya lennék??Nem hiszem,hisz a lányom jövője a legfontosabb...
válasza:Nem tudom, én sosem gondoltam azt, hogy utál az anyukám. Elég sokat veszekedtünk és veszekszünk is, de ez mind a feszültség miatt van. Néha nagyon durva dolgokat vág a fejemhez, persze én sem hagyom magam, de tudom, hogy Ő mindent csak azért mond, hogy neveljen. Örülök, hogy foglalkozik velem, leszúr, ha valamit nem jól csinálok, nem enged el mindenhova, érdekli, hogy mit csinálok. A velem egykorúak közül sokan utálják a szüleiket, még akkor is, ha megengednek nekik elég sok mindent. A szülőknek az a dolguk, hogy neveljék a gyereket. Én is kiakadhatnék, de nem teszem, mert különbség van aközött a gyerek között, akivel nem foglalkoznak a szülei, meg köztem.
15L
válasza: válasza:20.41.
Azt mondtam volna, hogy innentől fogva mindent rá kell hagyni egy tinédzserre?
Az igaz, hogy tényleg nem fejtettem ki bővebben, hogy miért is nem hívják ezt az életszakaszt felnőttkornak...
válasza:Biztos vagyok benne,hogy mindegyik szülő imádja a gyerekét, hogyan tudná valaki utálni a saját gyerekét?!
Én inkább ott látom a problémát, hogy a szülők nem tudnak (nem tanultak meg!) kommunikálni a gyerekeikkel!!!
Egyesek lekevernek egy pofont, ha valamit nem megfelelően csinál a gyerek...
Egyesek "hatalmi szóval" megtiltanak ezt+azt, vagy elveszik a mobilt, stb., de nem magyarázzák el a gyereknek, hogy miért tesznek ezt vagy azt...
Nekem 18 és 19 éves gyerekeim vannak, pici koruk óta igyekszem megbeszélni velük a felmerülő problémákat és azért is ezt a módot használjuk, mert rájöttem, hogy a gyerekekkel "észérvekkel" mindent meg lehet értetni, még a büntetéseiket is!
1 pofontól csak megalázottságot, dühöt és kiszolgáltatottságot fog érezni egy gyerek, de odáig nem fog eljutni, hogy rosszat csinált és büntetést érdemelne.
Sajnos, a mai szülők 90%-a nem tanulta meg az érzelmeinek a kimutatását, akkor a gyerek honnan tudná, hogy őt az anyukája nagyon szereti és mennyire fáj neki a viselkedése, valamiért büntetnie kell, pedig ez neki is fáj...
Olyan könnyű lenne ezt elmondani, de aki még soha nem próbálta, annak ez eszébe sem jut : csak duzzognak a lakás két pontján, a gyerek a szobájában hüppög, anyuka a konyhában pityereg...
Pedig csak beszélgetni kellene egymással : "Kislányom... Nagyon elkeseredett vagyok, amiért az iskolában ma csúnyán beszéltél és ezért intőt kaptál... Tőlünk ilyet nem tanulhattál!... Miért hozol rám szégyent?... Úgy szégyelltem ma magam a tanár néni előtt, most biztosan azt gondolja, hogy mi itthon mindig ilyen csúnyán beszélünk... Nagyon szeretnék rád büszke lenni!... Tudom, hogy te ennél különb gyerek vagy!... Mutasd meg mindenkinek, milyen okos, ügyes kislány vagy!... Kérlek, gondolkozz el ezen!... Sajnálom, hogy meg kell büntesselek az intő miatt de tudom, hogy ilyen többé nem fog előfordulni!..."
Szóval, valahogy így kellene... :-[
A gyerekeimet is időnként kénytelen vagyok megróni vagy súlyosabb esetben megbüntetni, de ilyenkor mindig megbeszéljük, hogy mi a probléma, hogyan lehetne helyrehozni, mit érzek az esettel kapcsolatban, és ez nekem mennyire rossz érzés...
Nekünk kell megtanítani kommunikálni a gyerekeinket, ha pofozással intézzük el a konfliktusokat, akkor nem kell csodálkozni, ha a gyerekünk is ezt a megoldást válassza, ha nem tetszik neki valami (iskolában behúz a társának, vagy később felpofozza a feleségét!)...
Meg kellene tanulni "szót érteni" a gyerekeinkkel!
Köszönöm mindenkinek a válaszokat! Én senkit nem pontoztam se fel, se le, viszont érdekes tapasztalatokat gyűjtöttem. Még egyszer köszi mindenkinek! Ha valakinek lenne még hozzászólnivalója, szívesen várom a válaszokat.
Látom, megérkeztek a világgal haragban álló tinik is Bélbetegség és Bottal verés képében. Jó azért őket is meghallgatni, szintén tanulságos, mert bár az életük még el sem kezdődött, és fogalmuk sincs arról az életről, arról a világról, amiben a szüleik élnek, mégis van véleményük, ráadásul igen lesúlytó véleményük. Kíváncsi leszek, ők hogy fognak helyt állni szülőként, ha egyáltalán lesz gyerekük, mert manapság szülni már nem divat... Ellentétben a régebbi generációkkal, ifjú honfitársainknak megvannak az eszközeik arra, hogy ország-világ elé tárják a problémáikat. Csak a racionalitás és az érvelési készség hiányzik, az meg majd kialakul pár év múlva az élettapasztalattal párhuzamosan. Ifjú barátaink nem tudnak mit kezdeni a kérdéseikre adott pozitív válasszal, mert annyira meg vannak győződve róla, hogy egyedül őket verik és hajszolják betegségekbe a szüleik. A "más fejével gondolkodás" készsége szintén csak a húszas évek elejére alakul ki, így szintén nem lehet ezt felróni nekik, mint ahogy a szociológiai érzék és empátia is csak akkor fejlődik ki, mikor az ember kilép a szülei házából, és elkezdi a saját életét.
A gyakorló szülőknek szintén köszönöm a válaszaikat, és örülök, hogy rácáfoltak arra, hogy minden szülő gyűlöli a gyerekét. Úgy tűnik, megint bebizonyosodott, hogy semmi sem fehér és fekete, illetve hogy az otthoni állandó veszekedésben egyaránt hibás a szülő és a gyerek.
válasza:Már bocs, de azért nem kéne elbagatelizálni azt, hogy tényleg sok gyereket bántalmaznak otthon. Vagy te csak olyan válaszokat vártál, amik téged erősítenek meg abban, hogy minden tini egy elkényeztetett hisztérika, és ha néha rájuk reccsennek a szülők, akkor azt megérdemlik? Azért ez már gáz.
Velem normálisak voltak a szüleim mindig, nekem is volt lázadó korszakom, én is voltam pofátlan, na az túlreagálás volt, de sose ütöttek bottal, sose zártak be, sose szedték el a diákmunkával megkeresett kis pénzemet. És ezek mellett nekem is van gyerekem, tudom milyen az, amikor egy gyerek szemtelen. De azért nehogy már egy legyintéssel el lehessen intézni, amikor egy kamasz gyereket - aki életkorából adódóan eleve labilisabb egy felnőttnél - a szülei fizikailag vagy lelkileg bántalmaznak. Én készséggel elhiszem, hogy az ilyen gyerekek gyakran csak itt, névtelenül mernek segítséget kérni, mert máshoz nem mernek fordulni.
válasza: válasza:Szia!
Tinikoromban nekem is sok sírós veszekedésem volt anyukámmal,valahogy sose értettük meg egymást.Ha valami nem tetszett neki,szobafogság,tv megvonás.....pofont nagyon ritkán kaptam.A kisöcsém sajnos rengeteget kapott,főleg nevelőapánktól.Bottal,szíjjal vagy ami a kezébe akadt.Nem mondom,hogy nem érdemelte meg,nem volt kis angyal,de akkor is!
Megegyeztünk,hogy minket utálnak a szüleink.
Aztán eltelt pár év,anyu meghalt,nevelőapánk elköltözött.
Ahogy sokszor beszélgetünk a múltról,rájövünk,hogy nem utáltak minket.
Csak megpróbáltak nevelni.
Ahogy az egyik kedves válaszoló írta, hiányzott a szülő gyerek közti kommunikáció.
Mostanra én is anya lettem,és nagyon figyelek,ha a 2 éves kislányomra rászólok mindig elmondom a 'miért'-et is.
Sok türelemre van szükség. :)
29N
válasza:Én is úgy látom, a családok elfelejtettek kommunikálni. Szülő a szülővel, szülő a gyerekkel, testvér a testvérrel...általában mindenki mindenkivel.
3 fiút neveltem fel, tehát van némi tapasztalatom a témában.
7,9,12 évesek voltak, amikor magunkra maradtunk mert az apjuk elment. Mára egy már diplomás, a két másik egyetemre jár. Igyekeztem mindent biztosítani nekik, amit lehetett.
Mindig mindent megbeszéltünk, minden döntés közös volt. Amikor úgy álltunk anyagilag, akkor megbeszéltük azt is, ki az, akinek nagyobb szüksége van adott esetben új cipőre, télikabátra, bármire.
Ez természetessé vált, soha nem volt belőle gond. Ma már
nincsenek anyagi gondjaink, de a fiúk most is ésszel vásárolnak. Soha nem lázadtak, nem akartak menekülni itthonról. Sőtt, a mai napig nem akarnak. Az ország túlsó végén járnak egyetemre, de nincs hétvége hogy haza ne jönnének. A hétvége egy együtt sütős-főzős-beszélgetős-nevetős bolondok háza. Igényük van rá, az együtt töltött időre, a hétköznapok közös megbeszélésére. Nem tud olyan probléma lenni- a tanulástól a szerelmi válságokig-amit meg ne akarnának beszélni. Nem csak velem, hanem egymással is.
Ezért látom döbbenten, hogy 13-16 éves gyerekek felnőttek akarnak lenni. Még helyesen írni sem tudnak, de hajnalig akarnak bulizni, a barátjukkal/barátnőjükkel aludni, önnállóak lenni. Közben követelnek. Eltartást, ellátást, megértést, határtalan szabadságot de teljes védelmet.
A szülők vagy tehetetlenül nézik a sarjaikat, vagy elismerik hogy bizony felnőtt a 13-15-16 éves gyerekük.
Egy fenét nőtt fel! Gyerek még. De a szülő-gyerek kapcsolatot nem ebben a korban kellene megpróbálni kialakítani. Pici kortól, napi szinten kellett volna megtenni. Azt gondolom, ha ez megtörténik időben, a gyerek nem követelőző, önző zsarnok egy családban, hanem annak szerves része. Nem akar menekülni, hanem élvezi a család biztonsságát, melegét és sokkal magabiztosabb és erősebb fiatal felnőttként kezdi majd meg az önálló életet, amikor annak itt az ideje. Mert mindig tudja, ott áll a háta mögött a család, akikre mindig, minden körülmények között támaszkodhat.
Problémák, gondok mindig vannak az életben. Érzelmi, anyagi, bármilyen. Azt hiszem hogy közösen, családban minden jobban megoldható. Ehhez kell a szülők bölcsessége és a kamasz gyerekek önkritikája. Vagy kellene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!