Kinek a hibája ha az apa nem tud a gyerekéről?
Még 2010. elején elköltöztem a volt élettársamtól. Viharos volt a szakítás, mert megütöttem és megcsaltam, mielőtt eljöttem volna tőle. Pontosabban hosszú hónapok óta viszonyom volt egy nővel, aki jelenleg már a feleségem. Amikor elmondtam, hogy szakítani akarok, azt mondta, hogy beszélni akar velem, de nem hallgattam meg, gondoltam, hogy úgyis békülni akar, de én nem akartam. Ekkor közölte, hogy „reméli, most úgy választottam, hogy anyuci kényes ízlésének is megfeleljen.” Anyám gyűlölte őt, és ott bántotta lelkileg, ahol tudta. Segített összecsomagolni, aztán rámcsapta az ajtót, és azóta nem láttam, pedig egy városban élünk. Nem is próbáltam felvenni vele a kapcsolatot, mert nem láttam értelmét.
Ez volt az előtörténet.
A hétvégén sétáltam a feleségemmel a városban, amikor megláttuk őt. Pontosabban őket, mert vele volt egy kisfiú is. A feleségem viccesen megjegyezte, hogy mennyire hasonlít rám a kicsi, aztán jót nevettünk a dolgon. Még aznap este a baráti társaságban megemlítettem, hogy láttuk a volt barátnőmet egy kisfiúval, mire valaki megkérdezte: „Nem is tudtad, hogy van gyereke?” Ha azt mondom, hogy a szívroham kerülgetett, akkor keveset mondok. Kérdezgettem, számolgattam, de akárhogy is nézem, az az én gyerekem. Soha egy szóval nem mondta, hogy terhes, semmi jelét nem láttam. De még a közös barátok sem mondták, pedig két lánnyal azóta is jó barátnők. Mit csináljak? Keressem meg? A feleségem azt mondja, hogy igen, mert ha valóban az enyém, akkor igenis minimum gyerektartást fizessek utána, és próbáljam meg megbeszélni az anyukával, hogy láthassam.
Mit tegyek?
28 F










Szerintem annyi miatt keresd meg a lányt, hogy megtudtad, de mondd azt, hogy nem akarsz beleavatkozni az életükbe, hiszen ezzel csak összezavarnád. Kérj bocsánatot, hogy egy tahó voltál, és nem hallgattad meg, mikor erről akart beszélni.
Illetve és ez a legfontosabb! Említsd meg neki, hogy ha a fiú kérdez az apjáról, és szeretne találkozni veled, vagy hasonló akkor te szeretettel várod bármikor, hogy megismerhesd.
Ha esetleg mégis szeretné neked megadni a láthatás jogát, abban az esetben élnél vele, és ha elfogadja beszállnál a gyerek költségeibe.










Megütötted őt, hónapokon keresztül csaltad, és csodálkozol, hogy nem mondta el? :) Élsz most boldogan a feleségeddel, neki pedig a pozitív terhességi teszt maradt, sőt gyerektartást sem kért (amit nem csodálok, valószínűleg gyűlöl téged. Én sem akarnék egy olyan apát a gyerekemnek, aki megütött, megcsalt.) Nehéz egyedülálló szülőnek lenni manapság.
De nem akarlak elítélni, ezért megkédezem, megérdemelte, hogy így viselkedtél vele? A gyereknek joga van ismeri az apját. Én a helyedben megkeresném a nőt.





Biztos, hogy a tiéd?
Egyébként ha a tiéd lenne és én lennék az exed, én sem mondanám meg mert megcsaltál, megütöttél és mert sosem álltál ki mellettem.





A te hibád,
hisz magad írod, hogy esélye se volt közölni veled, mert meg se hallgattad.
Mit kellett volna tennie? Csúszni-másznia, rimánkodni csak hogy elmondhassa egy olyan "embernek", aki megcsalta, fizikailag bántalmazta?
Ha tényleg tőled van, csoda hogy megtartotta.





Összehívtam a válságstábot, azaz a hétvégi társaságot. Állítólag a 2 barátnő tudott csak a dologról, de nem hiszem, hogy legalább a párjaiknak ne mondták volna el...
Alig mondtak valamit, mert megígérték Eszternek (ex), hogy hallgatnak. Csak annyit tudtam meg, hogy 2010. október 17-én született a baba, tehát biztosan az enyém.
Azt se mondták meg, hogy hol dolgozik, miből tartja el magát és a babát. Még a telefonszámát sem adták oda...
Reagálva a kérdésekre: sosem volt okom arra, hogy megüssem, elborult az agyam. A megcsalásra sincs mentségem.
Azt se tudom, hogy egyáltalán a családja tudja-e, hogy én vagyok a gyerek apja.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!