Itt mindenki ennyire erős egyéniség?
Vagy hogy kérdezzem...
Javasoljátok sok mindenkinek, hogy "Hagyd ott", "Keverj le neki egyet", "Kidobnám, mint a", "Állj ki magadért". Stb.
Nem azért mondom, mert nagy részét nem tartom jó tanácsnak, de itt tényleg mindenki ilyen kemény? Vagy csak mondjátok? Tényleg megcsinálnátok, amiket mondtok?
Aki tapasztalatból beszél, az igen. Például aki megbocsátott egy megcsalást/pofont/kezdődő alkoholizmust, elhitte -mert el akarta hinni- a nagy fogadkozásokat, hogy "sohatöbbé, ezvoltazutolsó, jajdenagyonmegbántam" aztán egy idő múlva azon kapta magát, hogy csak durvultak a dolgok, lelépett és akkor rájött, hogy már addig is butaság volt tűrni. Ilyenkor minden bizonnyal azért írják, hogy lépjen az illető, mert ők maguk sem hagynák még egyszer az adott szituációt.
Mindez nem vonatkozik azokra, akik a válást tanácsolják a legapróbb összezördülésekre is.
Bátran ki merem mondani, mert ha olyan helyzetbe kerülök, akkor a páromnak is ugyanígy ki szoktam mondani. Elég is szokott lenni neki a fenyegetés ahhoz, hogy utána megint minden happy legyen.
És mielőtt bárki belém kötne, én azért nem hagyom ott, mert ilyesmire az 5 év alatt, mióta együtt vagyunk, kb 2x volt szükség és egyik sem volt olyan súlyos probléma, mint amiket itt sokszor leírnak.
A szokásos kérdések; megcsalt, megvert, elvette a pénzemet, nincs mellette önbecsülésem, hazudik, a haverok fontosabbak, szülés után fél évvel még nem fogytam le és piszkál, az anyja az első stb.
Igen, én bármelyik helyzetben úgy lelépnék, mint a szél. Nem szoktam adni olyan tanácsot, amit én sem tennék meg.
Hát nem tudom, ez nem keménység kérdése. Csak nem vagyok balf***sz, hogy szenvedjek, amikor van másik lehetőségem is. Pl. pasikkal úgy vagyok, ha neki valami nem tetszik, nem jó a rendszer, le kell ülni és meg kell beszélni. Őszintén, telibe. Ha erre nem képes büszkeségből, vagy mert nem ér annyit az egész hogy kompromisszumot kössünk és figyeljünk egymásra, akkor el lehet menni.
Nálam azok csapják ki a biztosítékot, akik hagyják hogy valaki megkeserítse az életüket, sírnak, de nem lépnek semmit. Ilyenkor azt szoktam kérdeni, hogy "itt tényleg mindenki ennyire mazohista, balf***?"
Rövid az élet, és nem vagyok hajlandó olyan kapcsolatban (legyen az szerelem, barátság, munkahelyi, akármi) maradni, ami nekem fájdalmat okoz.
Persze ez nem azt jelenti, hogy az ember az első konfliktusnál lekever egy pofont, de igyekszik szép szóval, vagy ha nem megy, akkor erélyesen megoldani.
Amúgy én is tudom általában mit kell csinálni, de olyan szinten besz@rok, ha már ott vagyok, hogy legszívesebben elbújnék :D Nem vagyok pedig mazochista! :)
Ma is meg kell lépjek valamit, amire tőletek nyertem erőt, mert eddig nem mertem lépni. Na majd leírom mi lett.
Csak már gyomor idegem van, hajnali 5-kor keltem, csak úgy bugyog a gyomrom a közelgő konfrontáció miatt.
Ez normális? Vagy túlságosan sokat gondolkozok ezeken?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!