6 éve együtt vagyok a párommal, boldogok vagyunk, de vannak dolgai, mint mindenkinek ugyebár, amit bár megszoktunk, néha zavar. Épp kint söröznek a haverjával az udvaron, úgy volt, hogy nem lesz ittas és 10-kor bejön az ágyba, de még sehol semmi...nem szokása betartani ilyenkor a dolgokat, mert ahogy ő szokta mondani: úgy elmegy az idő...elég kíváncsi vagyok, hogy vajon bejön e magától és hogy mikor..nektek szokott ilyeneket csinálni a párotok? Nem élünk együtt, ezért is zavar, hogy nem tartja be, amit mondott, nem mindig vagyunk együtt.
Én nem égetném sem magam, se a párom azzal, hogy kimegyek érte és behívom, mintha a mamikája lennék ő meg a pici imádott kisfiam.
2013. aug. 27. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
12/38 anonim válasza:
Az én felfogásomban addig nem is a párunk valaki, amíg nem élünk vele együtt.
Ő csak egy udvarló, aki semmilyen elköteleződéssel nincs feléd. Ami persze lehet, hogy nem az ő hibája, hogy nem tudtok összeköltözni, és nem is a tiéd, csak épp így ez nem igazi párkapcsolat. Tehát én páromnak sem hívnám, és nem is várnék el tőle olyanokat, mint a páromtól.
Egy olyan valaki meg, akivel csak együtt járok, azt csinál, amit akar.
2013. aug. 27. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
13/38 anonim válasza:
Csak egy nő tud tönkretenni egy jó kis éjszakát a haverokkal, biztosan megoldod te is. :)
Szerintem menj ki feldúltan és kérdezz rá, hogy mikor hajlandó bejönni hozzád: garantált a jó hangulat. :)
2013. aug. 27. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
14/38 anonim válasza:
Hivd el hozzátok is őket, ha taliztok mindíg legyenek ott a haverok, és persze piàljanak is! Úgy is ez kell az ostoba embereknek (ne vedd magadra, nem rád értem.)
2013. aug. 27. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
15/38 anonim válasza:
Ha normálisan, teljesen nyugodtan, kedves, tisztességes hangnemben kimész, és megkérdezed, hogy mire számíts, mikor fog bejönni, abból baj nem lehet. De ha kimész, kivered a hisztit, és berángatod, akkor az elég szemét dolog. Mondom úgy, hogy nő vagyok. :)
2013. aug. 27. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
16/38 A kérdező kommentje:
Egyébként hogy tiszta legyen a story: úgy volt, hogy együtt megyünk ki sörözni, de sajna erős fejfájás jött rám 7 kor, így mondtam neki, hogy akkor sörözzenek itt..kint voltam picit én is, de utána bejöttem, had beszélgessenek, mert ritkán látják egymást. Mondtam, hogy remélem, hogy 10kor bejön józanan..nos, nem teljesen józan, olyan aranyosan ittasan jött be fél óra késéssel, most a zuhany alatt van, hátha kitisztul a feje :D Egyébként elég önfejű, főleg ilyen téren, nem sokszor tud sörözni a haverokkal a munkája miatt és ha van alkalom, akkor nem állnak meg 3 sörnél...volt már konfliktus ebből, de nem csinálok ekkora ügyet belőle, hogy szakítás ... :-)
2013. aug. 27. 22:51
17/38 anonim válasza:
Te miért nem vagy velük? Direkt vonultál külön?
2013. aug. 27. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
18/38 anonim válasza:
néha bepiál.. és akkor mi van....ha nem rendszer és a haverozás se minden napos akkor felesleges ezen pattogni...
és ezt gy mondom hogy utálom a piás embereket. de ez nem piássák... lazitás, haverozás. mert nem mindennapos. ennyi..
2013. aug. 27. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
19/38 anonim válasza:
Olyan NAGYLELKŰ vagy! Hát hogy merészel néha-néha kimaradni és fél órát késni a kertből(!), nem is ember az ilyen.
Na jó, irónia off: ebből nekem problémát csinálnál, hogy a haverjaimmal sörözök (ha ez ritkán történik, ahogy írod), és elvárás lenne, hogy 10-re érjek haza, úgy repülnél az életemből, hogy csak pislognál...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!