Nagy bajban vagyok. 21 éves lány vagyok. Nagyon önzö vagyok, vagy a szüleim lehetnének megértöbbek?
A szüleid valószínűleg elképzeltek számorda egyfajta jövőt, vagyis ahogyan ők szeretnék, hogy élj. Ez nincs összhangban azzal, ahogy te szeretnél élni. Te megtaláltad a társad egy tanyasi fiú személyében, ők viszont lealacsonyítónak érzik ezt, amit egy bizonyos szempontból meg lehet érteni. Viszont elkövettek egy hibát, mégpedig hogy nem engedték, hogy te úgy élj, ahogyan te szeretnél. Ezt kellett volna tisztázni velük már mielőtt terhes lettél volna. Sajnos ezt te nem tetted meg, és ami még szomorúbb, hazudtál a terhességedet illetően anyukádnak, akivel állítólag még jóban is vagy. Itt te is hibáztál.
Egy másik hiba, hogy bevállaltad ezt a gyereket úgy, hogy nem tisztázott, hol fogtok lakni a szülés után. Ha jól veszem ki a szavaidból, hivatalosan még otthon laksz, e egyre több időt töltesz a párodéknál. Az ő szülei tudnak a terhességről?
Egy másik, igencsak elcsépelt frázis, hogy 21 évesen olyan fiatal vagy még, nem tapasztaltál eleget a világról. Szerintem nem kellett volna sietni ezzel a gyerek-témával, de ez csak az én véleményem.
Azt gondolom, hogy üljetek le a szüleiddel, úgy, hogy ott van veletek a párod is, és őszintén, komoly felnőtt emberek módjára beszéljétek meg a problémát. Merj szembenézni a következményekkel is, mert ha most nem vagy őszinte, kockára teheted a szüleideel való jó viszony jövőjét. Drukkolok neked! :)
én 21 vagyok 1 éve vetettem el egy babàt.nagy bün volt.semmiképp se vetesd el,mert az egy életen keresztül kisérni fog!!!!!!!!¨
21 vagy nem 15,szerintem senkinek nincs beleszolàsa az életedbe.menj nögyogyàszhoz,vizsgàlatra(ha nem tetted meg eddig)és a papirt add a szüleid kezébe.igy beszélned sem kell ha félsz.
ma a pénz nem jelent boldogsàgot,legalàbbis nem olyat,amit egy baba adhat.
én drukkolok érted,ird meg a következményeket!!!!¨
Szerintem semmiképpen se vetesd el a babát. Talán 5 hónaposan már nem is lehetne, de ha lehetne, akkor se. Ha semmiképpen nem akarnátok, inkább add örökbe.
(Nagy kincs az, hogy lehet gyereked. Ezt mint olyan ember mondom, akinek nem jön össze :(( )
Az is nagy kincs, hogy van egy párod, akit szeretsz. Nem az számít, hogy tanyasi-e, vagy nem, gazdag-e, vagy nem, hanem az, hogy milyen a jelleme? Férfi-e a talpán az illető? És nem úgy értem a férfiasságot, mint a reklámokban (cool autó, cool mobil, cool arcszesz, tapadnak a nők, hanem úgy, hogy őszinte, jellemes ember-e, ura-e az adott szavának?
Hogyha mindezek igazak rá, akkor menj hozzá, ez a te döntésed és nem a szüleidé.
DE: szerintem bármit tesznek és mondanak, tiszteld és szeresd a szüleidet, ill. ha egy mód van rá, a párod is tisztelje és szeresse a te szüleidet. Ez nem csak szimpátia kérdése, hanem egy döntés, hogy így fogsz és így fog hozzájuk állni, akkor is, ha ezt nem kapja vissza először, meg lehet, hogy másodszor se
DE az, hogy feltétel nélkül szeretitek és tisztelitek őket, előbb utóbb azt fogja eredményezni, hogy elfogadják a párodat
HA ellenben összevesztek velük, vagy a párod tiszteletlen lesz a szüleiddel, akkor csak visszaigazolva látják az előítéletüket, és el fog mérgesedni a kapcsolatotok, ami semmiképpen sem jó.
Szerintem nem vagy nagy bajban.
1. Van egy férfi, akit szeretsz, és aki remélhetőleg nem csak szórakozik veled, hanem el is fog venni feleségül.
2. Ettől az embertől babát vársz. Hatalmas ajándék!
4. Egyáltalán nem rossz az anyagi helyzetetek. A tanyán tudtok majd lakni még akkor is, ha a saját szüleid egyáltalán nem segítenének. De szerintem fognak.
Szeretet, tisztelet, megértés, kedvesség, türelem, alázat. Ha megpróbálod adni, van rá esély, hogy vissza is kapod. De ha nem is kapnád vissza, te akkor is helyesen cselekszel, ha így viselkedsz velük.
És ne hazudj a babáról, hanem mondd el nyugodtan.
Off leszek, de talán nem is annyira: Fordulj Istenhez, és tedd az Ő kezébe az életedet. Egészen biztosan segíteni fog! Nagyon sok ember életében látom ezt a környezetemben + a saját életemben is így van.
Remélem nem hangzik túl nagy észosztásnak, amiket írtam, én így próbálnám megoldani a helyzetet.
üdv: Gyuri
Érdekes eset, és mutatja mekkora erkölcsi szakadék van ebben az országban az átlag polgárok és a felkapaszkodottak között. Azért érdemes megjegyezni hogy 17 éve ugyanonnan indultunk elviekben csak valakinek volt bőr a képén szétlopkodni a hazáját, de ez a téma nem ide tartozik. Szóval 21 évesen nem lesz könnyű bevállalni az anyaszerepet, mert akármilyen háttér is áll mögötted ez még túl fiatal ehhez a mai világban, másrészt nem fog menni a szüleid támogatása nélkül, vagy legalábbis nagyon nehezen. 2 út közül is választhatsz amelyek szélsőségesek: vagy elszakadsz a csládodtól és ahogy ismerem a fajtájukat ez az undor csak még jobban elmélyül idővel, és gyanítom nem fogja enyhíteni a szituációt ha kitudódik hogy unokájuk lesz mivel számítottak erre helyzetre és már kész van az elképzelésük hogy miként fognak viszonyulni az unokájukhoz, és elszakadsz tőlük és ezzel az átlag ember életét választod az új családoddal, vagy elfelejted a párod, a gyereked kitagadod mivel elvetetni az előttem levő nagyokos hozzászólóval ellentétben látom hogy már nem tudnád, megszülöd és megpróbálod apa nélkül a jelenlegi helyeden felnevelni jólétben, mert az rettentő bűn lenne az őseid részéről ha részben a saját vérükből származó babát megtagadnák mikor semmi nehézséget nem jelentene a felnevelése a jelenlegi helyzetükben. A kérdés hogy melyik úttal tudsz később szembenézni és nyugodt lelkiismerettel tudsz elkötelezni magadat hosszútávon a lehetséges alternatívák között. Most azt is vedd figyelembe hogy a gyereked érdekei a fontosabbak nem a tiéd vagy a párodé, és semmi nem biztos a párod és te közted is mondjuk 10 év múlva, és jegyezd meg jól a szerelem a legrosszabb tanácsadó, szóval ellenére a 21 évednek próbálj érett nőként leendő anyaként gondolkozni és ha kell határozott döntést hozni.
A szüleid helyzetébe meg bele tudom képzelni magam, nyilván fösvények és zsugoriak rendesen ahogy illik ilyen körben és féltik a pénzüket egy másik család elől mert azt hiszik hogy valamiféle alamizsnával tartoznak nekik, pedig fogalmuk sincs hogy mennyi büszkeség és undor van az átlag, önellátóan berendezkedett családokban az ő fajtájuk iránt ezért erre a komplexusra semmi okuk, ha meg kizárólag presztízskérdést jelentene számukra akkor hidd el ha látják hogy menthetetlen eset vagy egyszerűen kitagadnának azzal, hogy többé nem vagy a lányuk, nem ez lenne az első hasonló eset...
A terhességet ha nincs nagy baja a gyereknek, a 12.hét után már nem szakítják meg. Úgyhogy nincs miről beszélni.
Amúgy meg miért is kellene elvetetni???!!!
Jól értem, hogy csak azért, mert a szüleid nem így képzelték a jövődet???!!!
Hú de szívesen elbeszélgetnék velük!!!
Viszont minél hamarabb mond meg nekik. Minél később tudják meg, annál rosszabb.
Szerintem ha igazán szeretnek, akkor most nem fordulnak el tőled. És miért ne szeretnének.
Eldobom az agyam... Miért baj, ha valaki tanyán lakik és állatokat tart?
Mivel foglalkoznak a Te szüleid?
Már bocs, hogy megkérdezem, de komolyan érdekel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!