Miért szeretnének az emberek többnek látszani mint amilyenek valójában? Főleg anyagi dolgokra gondolok.
erejükön felül hiteleket vesznek fel felesleges dolgokra (plazmatv, új kocsi, drága ruhák, stb) hogy megmutathassék az ismerőseinek, hogy igen, én ezt is meg tudom engedni magamnak.
nem értem, hogy miért ebben mérik magukat, és másokat?
Én szeretek ócska holmikban mászkálni. Legfeljebb lenéznek. Na és? Nem halok bele.
Van pár ismerősöm, akiknél munkaköri kötelesség, hogy állandóan jól nézzenek ki, mert üzleteket kötnek, és szerintük "az embereknek ez kell, azokban bíznak meg, akik így öltöznek". Nekem ez nem ment igazán. Tudok elegánsan öltözködni (értsd, nem csak felvenni a ruhát, ámde hordani is, jól érezni magam benne), de inkább csak ha olyan kedvem van. Muszájból nem az igazi.
Szóval én vagyok az ellen-véglet. :)
Azt viszont el tudom mondani, hogy EBBEN mi a jó. Az, hogy lehetek egy kicsit "gyerek". Nem kell vigyáznom a szép ruhámra, kocsimmal is keresztülhajtok a sáron, és nem viszem rögtön lemosatni, és a TV-m is jól elvan úgy, ahogy van, majd ha baja lesz, lecserélem. És ha eljön az ideje, lesz rá pénzem. Nem hitelem lesz rá, hanem pénzem. Hacsak csődbe nem megy közben a bankom. (Akkor nálam gáz lesz és azok "nyertek", akiknek most a hiteleik vannak. Ez egy ilyen "játék".)
Még soha nem vettem fel hitelt (22 éves vagyok), de nem is nagyon szeretnék soha olyan helyzetbe kerülni, hogy muszáj legyen.
Ebay-ről és turkálókból olyan jól fellehet öltözni fillérekből. Én is szeretnék Louis Vuitton táskát meg sokmindent. És nem felvágásból. (Az ismerőseim közül nem sokan ismerik LV-t.) Miután befizettem a számlákat, meg tettem félre ínséges időkre, és marad, akkor veszek.
Kocsim nincs, BKV-val eltalálok mindenhova, plazmatévé meg... ha egész nap sz*rt se csinálnék, csak bámulnám, akkor megérné, de csak a Híradót nézem, és nekem a Szellő István feje pont jó ekkorában.
Amúgy nem nézem le a gazdagokat, akik megdolgoztak a pénzükért. Csak a "hitel-gazdagokat", akik úgy tesznek, mintha.
Ugyanmár, aki luxus-cikkekre vesz fel hitelt az vissza is tudja fizetni! Azért veszi fel, mert kényelmesebb ezt megtenni részletekben, mint egészben kivágni az árát. Főleg, hogy van egy csomó kamatmentes hitel is, akkor mi a fenének szedné le az összes pénzét a számláról, ha aztán hirtelen meg kell valamire akkor meg ott állhat és táthatja a száját.
Vannak RETARDÁLT emberek, akik az erejükön felüli lakás/ház hitelt vállalnak be (itt is volt egy kérdés, hogy eleve valami 100ezer volt a törlesztő, azt is deviza alapon, hát nooormális?), meg providentből mennek bevásárolni, de az nem ugyanaz a kategória.
Egyszerűen ebben az országban csórónak lenni a menő meg az elfogadott, akinek van, vagy be tudja vállalni, hogy luxus cikket vegyen magának hitelre, mert ki fogja tudni fizetni a törlesztőket úgyis, egyszerűen akkor minek adjon ki hatalms összegeket egyben, az szégyellje el magát, csak azért mert másnak szar.
Ezen az oldalon is lehet látni, akinek van pénze, sőt még az is, aki mondjuk egy hónapban szaros tízezer forintot képes megtakarítani, az mind le van pontozva, mintha valami szar alakok lennének, csak azért, mert nekik "jobban" megy. Meg ilyenek is vannak, akik bemennek egy kérdéshez, ahol valaki arról érdeklődik, hogy az iskolai londoni kirándulás x összegért megéri-e és elkezdik írogatni, hogy hát mások ennyiből élnek egy hónapban stb. Szánalmasak ezek az emberek nem tudom miért kell irigyelni, ha valakinek "több" van!
A szir-szar hitelek miatt meg senkinek sem fogják elvenni a házát, max a tv-t, futópadot anyám kínját veszi vissza bank, de hogy a házát? Ne röhögtessetek már. A házát akkor veszik el, ha a HÁZ hitelét nem tudja fizetni. Akad a túl nagy terhet vesz a vállára ház-fronton, de az értelmes és gondolkodó emberekre nem ez a jellemző. Alig tud valaki hitel nélkül saját otthonhoz jutni, muszáj felvenni, ha lakni akar valahol. Hogy miért nem albérletben? Mert nem olyan egyszerű. A legtöbbnek a bérleti díja, annyi mint egy törlesztő részlet, és a különbség az, hogy biztosan soha nem lesz az övé, ráadásul nem csak akkor tehetik ki, ha nem tudja fizetni, hanem akkor is, ha a tulaj csak gondol egyet. Lehet fújni a szerencsétlennek, hogy a szerződés meg a papírok stb, de nagyon jó lehet, mikor minden áldott este arra mégy haza, hogy mondjuk valami kedves ember betömködte a kulcslyukadat, és lakatost kell hívni, hogy bejussál, csak azért mert nem takarodsz már el. Hova menjen? Hogy bizonyítsa be, hogy a tulaj csinálja, hogy kibsszon vele és elmenjen már?
Egyébként a férjem volt pont ilyen, hogy jaj fúj hitel, meg minden a jó az kategória, még akkor is, mindegy milyen, ha jó arra, amire szánták. Hát én igénytelenségnek tartom, amelett még teljesen nevetséges is, hogy mindenben a kis család segített neki, és megvetettek vele minden szar használt, kidobált dolgot, mert jó az fiam, és olcsó. Minden annyit zabált áramot, mint az állat, egy könyv nem volt meg hozzá, hogyan kell használni, és elenyésző különbség volt egy új ára és a szar között, de ahelyett, hogy mondjuk nem az ócskásnak fizetett volna ki mondjuk negyvenezret, hanem akármelyik boltnak ötvenötöt, és akkor lett volna egy garanciás, csendes, modern keveset fogyasztó és hatékony háztartási gépje, aminek még a használati utasítása is megvan! De mikor ezt mondtam, úgy néztek rám, mint az ufóra, mert jó az, "olcsó" volt.
És ne haragudjatok, de felháborítónak tartom, hogy egy kalap alá vesztek mindenkit, aki így vásárol, holott elég nagy a különbség azok között, akik azért teszik, mert tudják, hogy mit képesek kifizetni, és a hitelek közül sem akármelyiket veszik fel, meg azok között, aki, szimplán buták és utána sem néznek miről van szó, csak nagy boldogan aláírnak, meg igényelnek, aztán csodálkoznak, hogy jé ez nem megy.
Egyébként elég sok ismerősöm van, aki mélységesen megvetendő dolognak tartja a hiteleket, magát borzasztóan racionálisnak és megfontoltnak tartja, de mikor odajut, hogy neki is szüksége van rá valami miatt (pl halaszlthatatlan felújítás) olyan hihetetlen hatodik érzékkel képes a legszarabb kölcsönt kiválasztani, hogy csak csodálkozok rajta. Persze, ha segítenék neki, én lennék a szánalmas hiteles, és inkább hagyjam őt békén, mert ő a megfontolt és okos ember majd tudja. Hát jó. Járjon csak szarul akkor, ha ennyire akarja. Ja és a legjobb, mire veszi fel a szar hitelt? Arra, hogy valami kontár szarul csinálja meg neki a dolgokat, mert az épp egy kicsivel olcsóbb, mint egy rendes szakember. Hurrá!
A kérdés nem a tényleg gazdagokra vonatkozik, akik megtehetik, és nem azkra a fiatalokra, akik hitelből vesznek garzont maguknak!!
Nekem több osztálytársam is volt, akik mindig az új családi autóval és a márkás cuccaikkal vágtak fel, naponta egy ezrest szórtak el a büfében, ugyanakkor 50nm-es panelban laktak a szüleikkel. Szánalmas. Sose vennék fel hitelt kocsira, plazmatévére, luxuscikkekre! Lehetne plazmatv-nk, lehetne márkás cuccunk, de inkább házra és utazásra tesszük félre.
Hát igen, van aki erején felül vesz fel hitelt, rongyrázó, aztán sír. Van aki muszából veszi fel a hitelt és nyögi a részleteket. Nem egyforma a két ember!
Sajnos az ország nagy része nem tudja megvenni a dolgokat összesporolt pénzen. Én úgy vagyok vele, ha már hitel, akkor csak egyszerre egyféle és sokszor van 0 % thm és kezelési költség mentes. Én anno a mosógépet vettem úgy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!