Titeket idegesítenek a suttyó családok ?
Igen, de szerintem minden kulturált, normális embert zavarnak.
Egy példa: nemrég költöztünk társasházból családi házba. Az előző lakhelyünk 3 társasház volt egybe csatolva, 3 külön bejárattal. Minden bejárat elé volt 1-1 család/lakó, aki notóriusan odaparkolt, holott a parkoló az ajtóval szemben, 3 méter sétára volt megtalálható, ráadásul minden lakásra 2 parkoló volt felszámolva, tehát volt elég hely benne. A nagyobb autók az ajtó elé parkolók miatt nehezen/nem tudtak kiállni reggelente munkába menet. Remek volt, mondhatom :(
én leszarom őket :D
azzal foglalkozom inkább hogy melyik nap omlok össze :D
Idegeskedni annyi, mint bosszút állni magunkon mások hülyesége miatt.
A probléma az idegeskedéssel, hogy rögződik, és tönkretesz. Sokszor át lehet gondolni a szituációt a másik fél szemszögéből is, miközben nem kell igazat adni neki. Csak annyit kell megérteni, hogy mindenki különböző és sokan tojnak mások fejére, miközben tudják, hogy kárt csinálnak, vagy csak egyszerűen sötétek belülről, mint a barlang éjszaka.
Éltessen az a tudat, hogy jobb ember vagy náluk. És te megteheted, hogy ignorálod. Majd más agyon csapja őket, ha hiszel a karmában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!