Hogyan fogom ezt így kezelni? Ennyi idősen "találkozni" a halállal először?

Tudom, hogy sokan legyintenek majd, meg hitetlenkednek, de talán nem mindenki, arra amit leírok. Mindenkit foglalkoztat a halál gondolata, főleg ha szerette kerül közel hozzá. Nem régiben egy ismerősömmel beszélgettünk, mikor elmesélte, hogy évek óta fura problémával küszködik, és az orvosok sem találták eddig az okát. Időnként minden előzetes ok nélkül elájul.Egy ideig úgy marad, majd felkel és minden megy tovább. Eleinte ez évente történt, akkoriban már volt, hogy egy akár naponta is.Vizsgálták mindenét az évek során, szerencsére egészséges - amennyire a leletek mutatták. Ezután nem sokkal, mivel gyakori lett a dolog, kórházba küldték. Ennek ellenére egy cseppet sem volt ijedt, mert amint korábban elmondta, amíg ájult volt, közben hatalmas nyugalmat, békességet érzett. Csak az zavarta, hogy esetleg nem tud időben magától a földre rogyni és legközelebb megüti magát.

Szerencsére időben kórházba került, mert ott a legutolsó "ájulása" már nem ért volna magától véget, leállt a szíve és segítséggel tért csak vissza. Megtalálták azt a rejtett szívhibát, ami az évek során ezeket az ájulásokat okozta és kiderítették, hogy nem elájult, hanem minden esetben leállt a szive és a klinikai halál állapotába került. Soha nem gondolt előtte erre, nem képzelt be magának csodás fénylő alagutat meg várakozó családtagokat a mennyország kapujában, eszébe sem jutott, hogy meghalt minden alkalommal. Egészségesnek tartotta magát, aki néha elájul, ez megesik nagyon sok emberrel.

Miután megtudta mi történt vele, csak egyet mondott, hogy ezentúl ő már nem fél a haláltól, mert már tudja, hogy nincs miért. És már én sem.

Én 25éves voltam mikor meghalt az édesapám. előtte 6évesen voltam mikor meghalt egy szerettem,apukám öccse. Ott voltam a temetésen és elég sok mindenre emlékszem pedig már 34éves vagyok.

De ezek nem rossz vagy félelmetes emlékek inkább szomorú!:( Apám után még meghalt keresztapám,az egyik nagymamám,és a másik nagyim nővére.

Én nem irtózok a halottaktól,nekem természetes volt hogy megnézem őket. Apunak nyitott koporsója volt,de nem volt csúnya mintha aludna. Meg is érintettem. Keresztapám feje le volt takarva egy kis kendővel mert neki balesete volt. De őt is megnéztem. A többieket hamvasztották ezért nem láttam.

Soha nem álmodtam még eddig velük,vagyis nem a "halott arcukkal"!

27évesen nagyon felnőtt vagy már,és mást úgy sem tehetsz mint beletörődsz az elkerülhetetlenbe!

A gyász nem korfüggő, mindenki a fájdalmat éli át. Az, hogy nem találkoztál még ezzel, semmit sem fog számítani. A fájdalom ugyanolyan lesz. Én 22 évesen vesztettem el apát, a szemem láttára halt meg. Gyászoltam, de ugyanúgy gyászolt az akkor 16 éves hugom is, aki otthon se volt, amikor ez megtörtént.

25/N

Igen,ez nehéz.26 leszek.Most tavasszal halt meg az első közelebbi ember nekem,nagymamám.Öregebb volt,mint a te dédnagymamád,és mindig itt volt a közelben nekünk.Fel kell ezekre a dolgokra készülni lelkileg,nem árt az élet részévé tenni a halált,elfogadni fiatalkortól kezdve.

Érdekelt mindig a téma,sokat olvastam róla.Így könnyebb volt.

Hát talán ha megbarátkozol azzal a gondolattal, hogy te magad mulandó vagy, és egyszer te is keresztül mégy ezen, ha békességed lesz a saját elmúlásoddal kapcsolatban, akkor a körülötted élőkkel kapcsolatban is békességed lesz.

Nekem csak egész kicsi koromban halt meg egyik nagyszülőm, és mostanában egy másik. Most, 26 évesen úgy látom, ez természetes. És kezdem elfogadni, hogy én is meghalok egyszer. Ezt úgy, hogy én túllátok a testi halálon, és látom az életet, ami nem múlik el a testi halállal.

12-es vagyok.

Sajnos én megint elvesztettem egy szerettemet!:((( Tegnap halt meg nagyapám.

Most nagyon fáj de az vigasztal hogy szép kort élt meg,és ez mindig elviselhetőbb mint mikor valaki fiatalon értelmetlenül hal meg.....