Ijesztget a feleségem. Mit tegyek?

Javaslom, hogy a súlyos kígyófóbiáddal fordulj pszichiáterhez vagy pszichológushoz, mert ez nem egészen jó, amivel szenvedsz és idővel társulni szokott hozzá más fóbia is.

A feleségedet ne védd, mert egy szadista b.rom. Aki a másik ember legnagyobb félelmét vagy bármiféle félelmét arra használja, hogy azzal "viccelődjön", és élvezi azt, hogy az retteg, az szadista. Orvosilag.

Ilyenkor jó megoldés az, ha te megkeresed azt, amitől ő retteg (minden embernek megvan a gyenge pontja) és visszaszívatod. Csakhogy érezze, milyen érzés másokat kínozni. Szadistáknál nehéz lesz, mert nagyon nagy arcuk van. Ha erre nem vagy képes (mert attól félsz, hogy olyanná leszel, mint ő) akkor igyekezz minél hamarabb elválni tőle és olyan nővel élni, aki szeret, elfogad és nem kínoz. vannak olyan nők, akik erősek, szadista beütés nélkül. Őket keresd, ha magad gyengébb vagy és erősre van szükséged.

Nagyon szemét feleséged van, már ne is haragudj.

Én megértelek, nekem a kedves idézőjeles férjem ilyen. Azért idézőjeles, mert férjemnek/feleségemnek hívjuk egymást, de eszünk ágában sincs megházasodni.

Én a békáktól félek hisztérikusan. Én költöztem hozzá, és az udvarában hemzsegnek a kis dögök. Szerinte aranyosak.

Nálunk a garázsban van a mosógép. Egyik este sötétedés után már mentem ki a lejárt mosásért, és véletlenül a sötétben ráléptem egy békára. Nem rottyant össze, nem volt időm teljes súllyal rálépni, csak éreztem, hogy puha, és mocorog a lábam alatt. Ott helyben sikítottam, mint az őrült, összeestem és bőgőgörcsöt kaptam. Nem hiszti, nem tehetek róla, hogy ezt váltják ki belőlem. Ha csak elugrál mellettem, nincs bajom, kikerülöm nagy ívben, és kész. Na de ha hozzám ér, akár cipőtalpon keresztül is, akkor végem van.

A kedves párom kirohant a visításra idegesen, látta, hogy a földön vagyok, odarohant, megkérdezte, mi a baj. Nagy nehezen, falfehéren, az ájulás szélén leledzve elhüppögtem, hogy mi történt. Erre éktelenül kiröhögött, és otthagyott, hogy ne hisztizzek már, ha figyelmet akarok, menjek oda hozzá, és mondjam meg neki...

No, akkor este-éjszaka összeszedtem pár cuccot, és hazamentem anyámhoz. Egy hetet voltam ott kb. amire utánam jött, hogy túlzásba viszem már a hisztit, amikoris anyukám szépen elbeszélgetett vele, hogy márpedig ez nekem gyerekkorom óta bajom, és hogy lehet ekkora szemétláda, és hogy ha rajta múlna, vissza se engedne hozzá.

Ez kicsit elgondolkodtatta, bocsánatot kért. Mi több, könyörgött. Megbocsájtottam neki, hazajöttem hozzá. Azóta nincs baj (bár békára se léptem azóta), de anyukám eléggé megutálta most a páromat...