Mi a véleményetek arról, ha egy pár csak 8 évi járás után költözik össze?
(Igazából a párkapcsolatok témakörbe tartozna a kérdés, csak az itteni válaszolók komolyabbnak tűnnek, ezért ide írom.)
16 voltam mikor összejöttünk, ő 19. Azóta eltelt 6 év és már nagyon szeretnénk összeköltözni, de mivel engem az egyetem még 2 évig odaköt egy bizonyos városba, addig őt (ha minden "jól" megy) egy másik városba fogja kötni a munkája. Nincs túl nagy távolság a 2 város között, de a mindennapos bejárás sem a tanulás mellett, sem az ő munkája mellett nem lenne szerencsés. Így úgy néz ki, hogy még 2 évig nem tudnánk összeköltözni, pedig ha sikerült volna ott munkát találnia, ahol én tanulok, akár már az ősszel költözhettünk volna. :(
buszon/vonaton is tudnál tanulni szerintem :)
amúgy nekem egészen addig komolytalan egy kapcsolat míg nem élünk együtt. pláne felnőtt emberként.
mi a párommal nagyon gyorsan összebútoroztunk, szinte fel sem tűnt :) akkor vettem tudomásul igazán, mikor elgondolkodtam azon, h tulképp minden este nálam alszik, én mosom a ruháit, és amikor csak lehet együtt vagyunk :)
nem bántam meg egyáltalán, igaz voltak tányérdobálások, de pont az volt a jó, h a nagy szerelem segített túllendülni a kezdeti nehézségeken. összeszoktunk, ismerjük egymás hajmeresztő szokásait, nincs semmi finomkodás itthon :)
hozzáteszem, nagyon ideális körülményekkel áldott meg a sors, épp akkor cuccolt el a lakótársam, volt egy egész lakásunk ahol élhettük világunkat :)
van a környezetemben egy kapcsolat, ahol 6 év után bútoroztak össze a kedves felek, de már mindketten azt gondolják, h semmi értelme nem volt, mert több a balhé mint a romantikus vacsora.
reméljük nektek több szerencsétek lesz, bár kemény "harcokat" jósolok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!