Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogosan haragudott meg rám a...

Jogosan haragudott meg rám a férjem?

Figyelt kérdés
Évfordulónk volt a héten és mint később kiderült, egy sütögetős, beszélgetős, zenehallgatós estét szervezett a barátaival, ez nekünk lányoknak meglepetés volt (2 másik párnak is a héten van az évfordulója). A gyerekek a szüleimnél lettek volna 2 hétig, viszont anyukám telefonált tegnap kora délután, hogy a nagyobbik hány, hasmenése van, haza szeretne jönni. A férjem még dolgozott, nem vette fel a telefont, de írtam neki sms-t, hogy megyek a gyerekekért. Mire hazaértünk a gyerekekkel, már javában sütögettek, buliztak. Én megkértem a férjemet, hogy zárja rövidre a bulit, mert a gyerekek sem voltak túl jól, én sem voltam valami csodás hangulatban, fáradt is voltam. A férjem hazaküldte a vendégeket, de azóta mérges, hogy miért kellett így tönkretennem az estét. Nem tudom mit mondjak neki. Örülök, hogy szervezkedett, de igazán megrthetné, hogy ez nem volt megfelelő időpont egy bulihoz.
2013. júl. 18. 17:19
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:

Határeset. Érthető, hogy a gyerekek betegek, de az is tény, hogy erre az estére lefektethettétek volna őket az utcai szobában, a többiek meg banzájozhatnak a kertben.

Viszont a férjednek nem kéne emiatt haragudni. De lehet, hogy csak csalódott, hiszen neked szervezte a dolgot és nem jött össze. Ez is érthető.

2013. júl. 18. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
100%
Én mondjuk úgy oldottam volna meg ezt a dolgot, hogy elnézést kértem volna a vendégektől, és elmondtam volna nekik, hogy betegek a gyerekek, és visszavonulok, de ők azért érezzék jól magukat, adtam volna a férjemnek is egy puszit, hogy majd ha elalszanak a gyerekek, akkor csatlakozom én is. Vagy ha lehetőség lett volna rá, akkor cuccoljanak át a másik pár házához, és menjen a férjem is velük, ha már nekem pocsék az estém, legalább az övé ne legyen az. Nem lehet, hogy azért haragszik a párod, mert azt gondolja, hogy lehetett volna így is, csak te ideges voltál attól, hogy neked nem alakult fényesre az estéd?
2013. júl. 18. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:

szerintem túlzás volt részedről. A gyerekek lefekszenek gondolom, mit változtatott volna, hogy kint vannak páran. Gondolom alszanak a gyerekek. És ne értsd félre, neked is igazad van természetesen, de akkor vagy az egész bulit le kellett volna fújni, és úgy megírnod az sms-t, hogy inkább tegyük át, vagy akkor megpróbálni kompromisszumot kötni.

Remélem egyébként jobban vannak a gyerkőcök :)

Illetve a férjed is eltúlozza a dolgot picit.

2013. júl. 18. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
55%
Olvastam, hogy a gyerek haza szeretet volna menni. De hát a gyerek nálunk is mindig haza akart jönni, ez természetes. Anyósom pl 250 km-re lakott, úgyhogy akkor is ott maradt két hétig, ha haza akart jönni. És anyós elbírt vele, a gyerek sem halt bele. Én vissza fogom tartani az unokát és igenis, tudni fogom, mit csináljak, hogy a gyerek ne akarjon hazamenni. Mert ez is a nagymamán múlik.
2013. júl. 18. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
50%
utolsó, hát fáj látnom mekkora hülyeségeket írsz. Majd ha anya leszel, akkor megtudod, hogy ha beteg a gyerek, az anyja kell neki semmi és senki más. És én is a beteg gyerekemmel szeretnék lenni és nem bulizni, ha megbocsátasz...
2013. júl. 18. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 A kérdező kommentje:

Köszönöm!


Nem tudtam a buliról, ezért nem is tudtam időben lefújni. A gyerekek egész este nem aludtak, mert estére a kicsi is megbetegedett. Elég kellemetlen lett volna a hányós tállal ugrálni a vendégek között, így is sikeresen lehányta a fiunk az egyik vendég táskáját.

Lehet, hogy nekem kellett volna felajánlanom, hogy menjen még bulizni a többiekkel, de hogy őszinte legyek csak az járt a fejemben, hogy minél előbb elhúzzanak a vendégek és lefürödhessek, mert elég kemény volt a hazafelé út, ráadásul olyan jóslóim voltak, hogy a könnyeim folytak.

Utolsó! A szüleim még dolgoznak. Apukám állandó éjszakás, anyukám nappal dolgozik, így azért 2 beteg gyerekkel nehéz lett volna nekik.

2013. júl. 18. 19:14
 17/23 anonim ***** válasza:
27%
Ja, most olvasom hogy már anya vagy. Gratulálok! Szóval, ha haza akar menni a gyerek, akkor nem szabad neki. Jó kis anya vagy.
2013. júl. 18. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 A kérdező kommentje:
Bocsánat, utolsó előtti (19:03-as).
2013. júl. 18. 19:16
 19/23 anonim ***** válasza:
94%
Azért a vendégeknek is lehetett volna annyi eszük, hogy hazamennek, ha betegek a gyerekek...nem is értem...
2013. júl. 18. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
100%
igaz, azt elfelejtettem, hogy nem tudtál a buliról, ebben igazad van. Mindegy, remélem, jobban vannak a gyerekek! :)
2013. júl. 18. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!