Költöznétek anyós-apósék melletti, házba szomszédnak?

10:55 -nek szántam

Nem!, Jobb ha van távolság.

Mi is együtt lakunk most velük, de már keresgélünk házat ahova mehetnénk. Szomszédba asszem nem költöznék. Pár utcával arrébb inkább. Jelenleg falun belül jópár utcával és szomszédos falukban keresgélünk max. 20 km távolságban.

NEM, isten őrizz, jó a kapcsolatom velük,MERT nem laknak a közelünkbe!!

Ez teljes mértékben attól függene, hogy milyen velük a kapcsolatom... Saját tapasztalatom még nincs (lévén, hogy még nincs apósom-anyósom, csak -jelöltjeim), de én úgy látom, hogy három lehetséges verzió van, és mindháromra bőven ismerek példát. Van egyszer az az eset, amikor az após-anyós meg a vejük/menyük nagyon nem jönnek ki egymással, akár előbbiek, akár utóbbi, akár mindegyikük hibájából... ebben az esetben természetesen rémálom az egymás mellett élés. Aztán látok olyat is, hogy teljesen közömbösen megférnek egymás mellett a felek; nem különb a viszonyuk, mintha közönséges szomszédok lennének, egyszerűen nem foglalkoznak egymással, mindegyik éli a maga életét (ez bizonyos mértékben jó, másrészről viszont korántsem). És találkozom olyan esetekkel is, amikor egyszerűen tökéletes harmóniában meg tudnak férni egymás szomszédságában a házaspár és az egyik fél szülei. Nem járnak fölöslegesen egymás nyakára, nem beszélnek bele a másik dolgaiba, de ha baj van, vagy valamilyen okból kifolyólag segítségre van szükségük akár az idősebbeknek, akár a fiatalabbaknak, akkor bízvást számíthatnak a másik fél segítségre. Én, ha esetleg úgy hozná a sors, hogy anyós-após mellé költözzek, az utóbbi csoporthoz szeretnék tartozni. Úgy gondolom, minden csak kompromisszumkészség, akarat és odafigyelés kérdése, de természetesen mindkét fél részéről! Valaki itt írta korábban, hogy a gyerekek nem tudnak már kompromisszumokat kötni. Igaza van, de én ezt kiegészíteném annyival, hogy szerintem sajnos az emberekből úgy általánosságban kihalni látszik a kompromisszumkötés, a másikra való odafigyelés, de az életébe bele nem beszélés készsége. Mindenki csak a maga saját kis életére koncentrál, és hogy más se láthassa az ő viselt dolgait, kétméteres falkerítést épít a birtoka köré, vagy más módon zárja el a belátást... ezt még itt, falun is egyre jobban tapasztalhatom, pedig itt még mindig sokkal nyitottabbak egymás felé az emberek. Szóval úgy gondolom, a probléma kulcsa sok megértés és áldozatkészség mindkét részről.

Laktunk együtt anyósékkal, rengeteg vita-veszekedés volt, elköltöztünk egy szomszéd városba, és sokkal jobb a viszonyunk:)