Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek nagyon haragszik...

Szerintetek nagyon haragszik vagy örülne, ha megkeresném?

Figyelt kérdés

Volt egy kolléganőm, fiatal 22 éves lány, kb 7-8 hónapot dolgoztunk együtt, jó barátnők lettünk, állapotos lett és tavaly nyáron táppénzre ment. Utána is tartottuk még a kapcsolatot, belátogatott sokszor a munkahelyünkre. Tavaly októberben kiderült én is állapotos vagyok, ő is örült neki. Október végén megszületett a kisfia, küldött üzit a születése napján, hívtam, beszélgettünk, bár már ritkábban, nem mindig lehetett elérni. Engem novemberben kirúgtak terhesen, ekkor is ő volt majdhogynem az első, akit hívtam és újságoltam neki. Aztán egyre ritkábban beszéltünk, de mikor sikerült elérnünk a másikat, mindig örömmel újságoltuk a fejleményeket.


Idén tavasszal találkoztunk először, mióta megszületett a babája, kíváncsi volt a pocakomra, de én még nem nagyon szerettem mutogatni, nem szoktam még meg. Nem is ez a lényeg, hanem, hogy elszívtam egy cigit. Nagyon csúnyán nézett (neki sikerült leszokni a legelején) és kb fél óránál tovább nem is maradtak. Júniusban megszületett a kisfiam, küldtem neki üzit, semmi. Azóta sem. Nem hívjuk egymást. Én nem merem mert félek, haragszik és fel sem venné, ő nem tudom miért nem keres.


Kb egy hét múlva lesz a kisfiának az első szülinapja, minden nap erre és rájuk gondolok. Állandóan velük álmodom a napokban. Egyszerűen bosszant, hogy nem tudom miért nem keressük egymást, hova lett a barátságunk.


Mit gondoltok erről? Írjak sms-t az első szülinapra, hátha újra tudnánk beszélgetni, vagy hagyjam őket és majd elmúlik nálam ez az érzés?


2009. okt. 18. 11:53
 1/7 anonim ***** válasza:
91%
Ha tudni szeretnéd a választ, keresd meg ezt a lányt. Akkor kiderül, hogy szeretné-e tartani a kapcsolatot, vagy sem. Mindenképpen megkönnyebbülés lesz neked, mert nem fogsz őrlődni ebben a bizonytalanságban. Hívd fel, mihamarabb!
2009. okt. 18. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy attól félek, ha megkeresem és még mindig elutasító, vagy netán még jobban, mint anno volt, akkor még pocsékabbul érezném magam, mint így a tudatlanságban. :(
2009. okt. 18. 12:01
 3/7 anonim ***** válasza:
91%

hívd fel, v keresd meg! Mond el neki h terhesen nem volt jó ötlet a cigi, s h már leszoktál róla. (persze ha ez így van.) Meséld el neki h mennyire hiányzik, s ha nagyon jóban voltatok, akkor nehogy megszakadjon a kapcsi.

Két kismama nagyon sokat tud segíteni egymásnak. Ő tud neked tanácsot adni.

Nem örülnén neki ha elveszítenéd a barátnőd- Ezt nyugodtan meséld el neki!

2009. okt. 18. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszod! A kisfiú szülinapjára biztosan írok neki, meglátjuk mit lép utána. (Feltéve, ha még ugyanaz a telefonszáma)
2009. okt. 18. 12:18
 5/7 anonim ***** válasza:
84%

En is csak azt tudm valaszolni, hogy vagy hivd, vagy keresd meg.

Remelem megmarad a baratsag! :)

2009. okt. 18. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Valoszinuleg megvet teged amiatt, hogy terhesen ragyujtottal, pedig ha o is dohanyzott (csak eppen sikerult leszoknia), akkor igazan megerthetne egy kicsiket, es nem kellene ennyire elutasitonak lennie. Szerintem irjal neki, es azt is ird meg, hogy teged mennyire bant, hogy elszakadtatok egymastol, jo lenne beszelni. Nekem is megvan a velemenyem azokrol, akik terhesen dohanyoznak, de azert ha lenne ilyen baratnom, biztosan nem szakitanam meg vele a kapcsolatot, inkabb segitenek neki letenni a cigit.
2009. okt. 18. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Igen, tudom megvetendő "példa" vagyok. Sajnálom, hogy nem sikerült letennem. Csak ez az egy oka lehet, amiért nem keres és az sms-re sem válaszolt, mikor megszületett a kisfiam.


Mindenképp írok neki és remélem ezúttal kapok választ is.

2009. okt. 18. 13:42

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!