Érdemes így hozzámenni? (Bővebben lent)

Ne velünk döntesd el, hogy egy életre összekösd-e valakivel az életedet és hozzatok világra gyerekeket. Mi nem ismerünk titeket, akkora felelősséget nem lehet idegenekre bízni, pláne, ha ahányan vagyunk, annyifélét mondunk, de legalábbis kétfélét.

De hogy válaszoljak is: ha valaki nem tud helyesen írni, ott nem csak ez az egy baj van. "Jó" esetben diszgráfiás (nem -lexiás, mert az olvasási zavar), ennek érdemes lenne utánajárni egy hozzáértő logopédussal, akkor valamilyen szinten fejleszthető, de legalábbis tudjátok az indokot. Ha viszont nem diszgráfiás, és a teljes iskoláztatása alatt alapvető módon nem tudott megtanulni helyesen írni, hiszen itt nem vesszőhibákról vagy ritka szavakról van szó, akkor nem elég művelt, nem elég intelligens. Ami önmagában még nem lenne baj, attól még lehet jó ember, de ha a te értékrendedbe ez nem fér bele (az enyémbe se), akkor titeket nem egymásnak teremtett az isten, mert egy házasság igen sokoldalú kapcsolat az érzelmitől, a szexuálison át a szellemi partnerségig. És minden tényezője egyformán fontos.

14:34

ez a baj az emberekkel

attól még hogy valaki nem 5-ös tanuló lehet jó ember

Más szavakkal, de én is ezt írtam, egyetértek. Én sem sok helyen láttam eddig ilyen típusú kapcsolatot, ami jól működött volna. Családomban is van olyan, ahol az egyik fél lényegesen hogyismondjam "műveletlenebb" volt a párjánál. A pája sem egy atomtudós, vagy irodalmi talentum, de vannak igényei ebből a szempontból. Mivel mindkettőnek fontos volt a másik, nem az "műveltebb" butult le a másik szintjére, hanem a másik igyekezett felzárkózni. Szerintem minden kapcsolatnak valahogy úgy kellene működni, hogy kölcsönösen javítsunk egymáson. Ha egyikünk rendszeretőbb, a másik idomuljon hozzá és ne igénytelenedjenek el, hogy kevesebb legyen a konfliktus. Ha a pár egyik fele nagyobb hangsúlyt fektet a sportra, mozgásra, egészséges életmódra, akkor legyen ő ebben a húzó fél. És még sorolhatnám.

Mindenkinek vannak előnyei és hiányosságai és ugyan a kompromisszumok is fontosak, de szerintem ennek nem úgy kellene működni, hogy oké, hogy elviselem, hogy nem tudsz írni, cserébe én meg telefüstölöm a lakást, azt meg te viseld el. Te szétdobálod a cuccaidat, én meg szeretem telezabálni magam és utálok mozogni... ezek a kompromisszumok nem jó kompromisszumok. Mindenki tudja, kiben mi az érték és afelé kellene elmozdulni, ha a magam kedvéért nincs is elég erőm hozzá, de a másik kedvéért van. Így együtt jobbak vagyunk, mint külön-külön.

"nem "buta" pasi, szakmája van" - hány, de hány olyan diplomás embert ismerek, akik buta, mint a tök, helyesen írni sem tudnak ("Kűlggye már meg a címét..."), de villognak a doktori címükkel...

Nos, mivel nekem is volt már csupaszív, de kissé korlátozott értelmi képességekkel rendelkező barátom, teljesen meg tudlak érteni. Szegény fiú olyan szépen felépítette a közös életünket, elképzelt engem, ahogy háztartásbeliként gyereket nevelek, és főállásban takarítok otthon, míg ő dolgozik, hogy teljesen kétségbe esett, mikor elmondtam, hogy engem ez nem elégítene ki. Nem tudtam vele elbeszélgetni semmiről, ami nem a napi eseményekre vonatkozott. Képtelen volt véleményt mondani a "kedvenc könyvem/íróm/zeném"-témakörben, mert életében egyetlen könyvet sem olvasott el, még a kötelezőket sem. Pedig volt szakmunkás-bizonyítványa...

Amikor szakítottam vele pár hónap után, megkérdezte, hogy mi az amiben nem volt elég jó nekem, hiszen elvitt moziba, kirándulni, vett nekem ruhákat (amiket nem kértem, de rámerőszakolta az ajándékait)... Nem akartam neki elmondani, hogy többek között a pocsék helyesírása és a műveletlensége volt az ok...

Én egyszerűen képtelen vagyok együtt lenni egy olyan férfival, akiről süt, hogy értelmileg nem vagyunk egy szinten. Nem tudok rá felnézni, nem tudok büszkének lenni, hogy az ő barátnője vagyok...

Akárhányan parasztoznak le, akárhányan akarnak téged orvoshoz küldeni, szerintem neked van igazad. Régi nagy igazság a "suba subához, guba gubához". Lehet, hogy icipici hibának tűnik, hogy valaki nem tud helyesen írni, de több dolgot is elárul az illetőről: vagy egyszerűen buta, vagy csak lusta, és magasról tesz mindenre, amit nem tart fontosnak. Én fontosnak tartom, hogy a helyesírásom tökéletes legyen, mert ez azt jelenti, hogy igényes vagyok magamra is, illetve arra a képre, ami rólam másokban kialakul.

Egyszóval megértelek, és azt javaslom, hogy először azt mérd fel, hogy hajlandó-e, illetve képes-e a változásra? Ezek fényében próbálj dönteni...