Mennyire normális ez egy családban?

22 éves vagyok, egyetemre járok, nyáron hazajöttem, anyám minden nap vendéglőben eszik, de a hűtő itthon mindig üres, magamnak kell előteremtenem az ennivalót, sőt, a rezsibe is bele kell fizetnem. A rossz anyagi körülmények mellett látszik az egyenlőtlen elosztás, szóval amíg anyám semmivel sem törődve megeszi az előfőzött ételt, addig nem foglalkozik azzal, hogy én mindenféle kotyvalékot, rizst, lisztet, egyebeket vagyok kénytelen enni, sőt napokig nem eszek semmit. Jelenleg munkát keresek egyébként, de elszomorító, szinte az energiámat elveszi az, hogy szándékosan nem segít, sőt, valamiféle rátartisággal, orrfennhordással áll hozzá a dolgokhoz.

A barátnőm pár hete itt lakik, vele is agresszív, sőt, még előtte sem erőlteti meg magát. Többször annyira megsértette, hogy sírni kezdett, néha nekem kellett leállítani, hogy ne bántsa a szerencsétlen lányt aki egyébként meg sem szólalt.

Szeretnénk elköltözni, de kicsit úgy érzem magam mint egy hajléktalan. Amellett, hogy alig-alig dolgozik (piacokon árul) úgy gondolja, hogy a problémái legjobb megoldása az, hogy ha a fiát kijelenti, ezért már bírósági ügyeket is intéz ellenem. Tudom, nincs mit tenni, el kell költözni, de iszonyatosan megalázó ebben élni, hogy a saját "családom" (apa elköltözött, mert nem bírta elviselni) így áll hozzám, pedig csak jót akarok mindenkinek, és békét.

Ti mit gondolnátok? Mert ebben élve elég nehéz értékrendet felállítani. Hogy most én vagyok-e a hibás, hogy nem dolgozok naponta 8-10 órákat, hanem próbálom jól érezni magam, vagy ő a hibás, hogy még napi egy tál étellel sem segít, semmit sem csinál, csak számítógépezik egész nap, vagy épp telefonon panaszkodik a folyton változó baráti körének, hogy mennyire nem bírja elviselni a fiát és a barátnőjét (egyébként kb hozzá sem szólunk) és mennyire zavarja, hogy itt lakunk a "lakásában"

Mit tennétek ebben a megalázó helyzetben? Nagyon, nagyon nehéz kilépni ebből, mert hirtelen változott meg, nem tudtam felkészülni rá, nem tudtam félretenni pénzt, nem alakult még ki bennem ez az egész, ha dolgozni mentem korábban, általában a nyaramra, vagy valamire gyűjtöttem, nem vagyok felkészülve arra, hogy teljes mértékben magamat tartsam el, és nagyon zavar, hogy egy kis segítséget sem kapok.

A barátnőmnél sem jobb a helyzet, így odaköltözni maximum ő tud, én nem tudok.

A kérdésem tulajdonképpen az, hogy ez az egész helyzet mennyire normális. Jogom van-e utálni anyámat emiatt, vagy valahol neki is igaza van ebben az egészben? Teljesen összezavar.