A párom panaszkodik rólam a hátam mögött, mit csináljak?

Igazából be kell valljam, részben tisztességtelen módon tudtam meg. Nyitva hagyta a Facebook fiókját, és megkért, hogy keressek már meg neki egy üzenetet, amit a barátnője írt neki (csak barát barátnő, nem vonzódik hozzá, soha nem volt köztük semmi). Én megkerestem, de kicsit továbblapoztam, ahol láttam, hogy leírta a nőnek, hogy jó velem, meg szeret, de mióta együtt élünk, semmi sem változott, mert hogy ő továbbra is mindent egyedül fizet, meg neki kell csinálnia minden házimunkát.

Lassan másfél éve költöztünk össze, én jelenleg munkanélküli vagyok, és ingyenes tanfolyamon tanulok a munkaügyi központ jóvoltából, egy kis fizetést is kapok érte, és még egy új, sokkal használhatóbb szakmám is lesz, mint a jelenlegi, amivel nem tudok elhelyezkedni.

A baj az, hogy amikor összeköltöztünk, az első nap megkérdeztem páromtól, hogy mi legyen a költségekkel, hogy osszuk meg. Ő azt mondta, hogy a rezsivel ne foglalkozzak, a házhitelt meg természetesen ő fizeti, hiszen az ő nevén van, és amúgy sincs már sok hátra belőle. Elég, ha kaját veszek, meg ami még a háztartáshoz kell, tehát tisztítószerek és egyebek. Én ezt csinálom is tisztességgel, naponta járom a boltokat, mert inkább kevesebbet veszek mindenből, hogy friss kaja legyen itthon mindig. Meg persze nem a legdrágább helyen veszek meg egyszerre mindent, hanem szortírozva, hogy minél jobban jöjjünk ki. Ha elmegyünk valahová, mindig megkérdezem, mennyi pénzt vigyek magammal, amire mindig az a válasz, hogy semennyit, van nála. Ha erőszakkal a kezébe nyomom, elteszi, de miután hazajöttünk, visszaadja.

Házitündér ugyan valóban nem vagyok, de nincs kosz, maximum néha kicsit rendetlenség, de tényleg nem vészes, és hétvégén fel is számolom. Anyukám tisztaságmániás, és még ő sem szidott le érte, amikor szétnézett nálunk, pedig ő aztán megmondja, ha valami nem tetszik neki. Hétköznap sajnos nem sok energiám marad, mert utazgatom kell a tanfolyamhoz, és az is kimerít. Kimerültebb vagyok a pár órás tanítások után, mint amikor 10-12 órákat dolgoztam naponta.

Párom annyira nem képes, hogy a használt szalvétáját kidobja evés után, inkább otthagyja az asztalon. Ha néha megiszik egy sört, kimegy a konyhába, és leteszi a konyhapultra, ahelyett, hogy egy lépéssel többet tenne meg, és kidobná a kukába. A koszos tányérját sem tenné be a mosogatógépbe, inkább kinn hagyja az asztalon. Van, hogy megmakacsolom magam, és megmondom neki, hogy igenis legalább maga után pakoljon már el, ilyenkor mindent behalmoz szépen a mosogatóba, és addig gyűjtögeti, amíg már nem fér be egy pohár sem a csap alá, rosszabb esetben már szaga is lesz valaminek - ilyenkor feladom, és eltakarítok utána. A rend ilyenkor kb. másfél napig tart, utána kezdődik minden elölről...

Előttem egyedül élt, és szégyen, nem szégyen, elég nagy szutyokban, tehát ő sem egy tisztaság- és rendmániás ember. Főtt ételt nem is nagyon evett, csak ha eljutott az anyjáékhoz, és ő küldött neki valamit, most minden másnap vagy harmadnap főzök neki (mert én valahogy nem tudok egyszerre keveset főzni), ráadásul mindig azt, amit ő szeretne. Nekem nagyon rosszul esik, hogy olyat mond rólam, ami nem is igaz, pláne, hogy ha kérdezgetem, hogy jól csinálok-e mindent, vagy ha nem, mit csináljak másképp, akkor mindig csak annyit mond, hogy minden nagyon jó.

Nem tudom, megmondjam-e neki, hogy tudok a kis hazugságáról, hiszen úgy tudtam meg, hogy nem is lett volna szabad...

Én 25 vagyok, ő 28.