Túlreagálom, vagy a barátom egy borostás kamaszt játszik a kapcsolatunkban?

Úgy érzem én vagyok a műszaki mesterember, az anya, a szexuális segédeszköz, a gps, a mosónő és a konyhásnő a kapcsolatunkban. A barátom elmegy reggel dolgozni, hazajön 6-7 körül és már ül is a gép elé játszani. Ennyit csinál. Én fizetem a számlákat, én intézek szerelőket, én keresek szerelőt a brutális villanyszámlánk miatt, én figyelek arra, hogy ne égjen minden lámpa fölöslegesen (ha már 18.000 a villanyszámlánk valami csoda folytán kettőnkre), én találom ki mikor mit eszünk, én vásárolok be hétvégére, én maradok otthon, ha jön valami szerelő a lakásba, egyszerűen mindent én tartok fejben. Lassan 30 évesek vagyunk, nincs jogsink, nekem elment másra a jogsira félretett pénzem, neki pedig hiába lenne plusz pénze az a válasza, hogy minek jogsi, amikor nincs kocsink. Aztán jön az, hogy azért nincs kocsink, mert minek, mikor jogsink sincs. Mindenre van egy jó válasza, tipikus Pató Pál úr. Én intézem, ha kilyukad a bojler az albérletben és kell egy teljesen új a falra, ő azt se tudja, hogy hanyas fokozatra kell állítani, ha télen melegebb vizet szeretne, a múltkor mondtam neki hogy vegye feljebb, megkérdezte, hogy vajon meddig kell. Kiborulok és falra mászok attól, hogy mint egy 5 éves gyerek nekem kell nevelgetnem és terelgetnem úgy érzem. A városban úgy közlekedik, mintha most csöppent volna ide, tőlünk 7 perc sétára lévő helyet megkérdezett, hogy a 4 percre lévő Spar után hogy is kell menni tovább, mert - bár már volt is ott többször is - nem tudja merre kell menni. Mentünk vele egy kollégája tejfakasztójára, megnéztük együtt térképen hogy kell eljutni a címre (városliget), majd mikor már úton voltunk derült ki, hogy ő egy kukkot se értett az egészből, ő engem követett. Ja, én meg azt hittem őt, így tettünk egy jó nagy felesleges utat, mire ez kiderült. Szerintem egy férfi tudjon már navigálni legalább, ha már jogsit képtelen szerezni - egyébként azzal indokolja még, hogy vezetni mindig csak hajnali órákban tudna, és nincs kedve felkelni olyan korán. Én fel fogok robbanni mellette, egyre kevésbé van türelmem a viselkedéséhez és a legidegesítőbb, hogy ő tart most engem hisztisnek. Milliószor próbáltam már neki felhozni, hogy ne pakoljon rám minden terhet, de olyan szépen elmagyarázza, hogy én vagyok a nő, mindig is az én dolgom lesz a háztartás vezetése, és igenis nyissam ki a számat, ha azt akarom, hogy megcsináljon valamit. Ő ennyivel le is tudja a segítőkészségét, szóljak ha kell, és játszik boldogan. Hát én meg inkább megcsinálom, nem tudom utasítgatni őt, olyan érzésem lesz tőle, hogy ő nem férfi, hanem a gyerekem és még jobban haragszok rá. Harminc körül erősen foglalkoztat már a gyerek kérdés, és szinte kiabál egy hang bennem, hogy hogy gondolhatnék gyerekre, mikor még őt is én nevelem, ha nem képes hajnalban felkelni vezetni a jogsihoz, hogy lenne képes felkelni egy síró babához?? Bocsánat, hosszú lett, de a kérdés áll: más is falra mászna ettől vagy csak én vagyok hülye?