Hogyan reagáltak a szüleid, mikor anyósékhoz költöztetek?

Ahogy az első írta.

És te más házában nem fogod igazán otthon érezni magad. Nem fogod sajátodnak érezni, mivel nem is az.

Én 17 éve élek az anyósommal, soha semmi gond nem volt belőle (tudom, lesz vagy nulla % hasznos a válasz azok miatt, akik meg gyűlölik az anyósukat, nem érdekel).

Kérdező, ha jóban vagytok, vágj bele. Amikor több generáció élt együtt, messze jobbak és tartósabbak voltak a házasságok, mint most. Nem volt annyi stressz a kirúgnak, ha beteg a gyerek miatt, könnyebb volt megoldani az iskolai szüneteket, apunak és anyunak könnyebben összejött egy esti színház.

nincs eleve elrendelve, hogy rossz lesz és zűrös, és csak rajtatok múlik, mit hoztok ki belőle.

Nálunk pl nincs én kajám, én mosóporom, én akármim. Én vásárolok mindent, én főzök és mosok, anyósé a teregetés :) Ő az, aki nyugdíjasként ráér akciókat figyelni és el is megy egy-egy arra érdemes dologért. A számlákat is megbeszéltük, ki mit fizet, ebből sincs probléma. De muszáj ilyen kérdéseket az elején tisztázni.

Ne hallgass a károgókra, ha jóban vagytok, olcsóbb és célszerűbb így, akkor hajrá, sok sikert.

Nálunk ráadásul anyu örült neki, hogy nem hajszoljuk magunk adósságba külön lakás miatt, mert van hol laknunk. És az sem volt gond, hogy anyós többet unokázhat, anyu a közelben dolgozik, sokszor jött, amikor Csibe kicsi volt, anyós még dolgozott, sokszor anyu vigyázott rá. Igen, az anyós lakásában és ez sem volt balhé-indok...

Ahhoz, hogy müködjön az anyósnál élés, több feltétel szükséges.

A fiatalok is, meg a szülök is értelmes emberek kellenek, hogy legyenek.

Mindenkinek alkalmazkodóképesnek kell lennie.

Mindenkinek kell, hogy legyen privát területe (saját szoba legalább), ahová a másikak csak kopogtatás után, engedéllyel lépnek be.

Tudomásul venni, hogy alapesetben az idösebben vannak "otthon", az ö nyugalmunkat biztosítani kell.

A szülöknek viszont el kell fogadni, hogy a fiataloknak is vannak jogai illetve magánélete.

Mindenkinek tisztelni kell a többieket, és nem saját magát tenni elötérbe.

Ha bármilyen kicsi probléma is felmerül, azt kultúráltan megbeszélni és valamiféle kompromisszumot kötni.

Én azt gondolom, hogy egy ideig ki lehet írni az anyóssal együtt élést, azért, hogy a jövőtök minél előbb biztosítva legyen. Persze biztos sokat kell majd nyelni, de valamit valamiért.

Büszkeségből nem lehet megélni!

Anyukád valószínüleg féltékeny, mert nem tudott olyan kapcsolatot kialakítani a vejével, mint Te az anyósoddal.

Egyszerűen ha eljön az ideje, csak közöld vele hol tud meglátogatni, ha akar.

Nagyon nem tud ellene tenni, felnőtt nő vagy!

A sirámai pedig egyik füleden be, másikon ki, ne törődj vele

Nem egészséges dolog, csak ha akkora a ház, hogy külön szinten vagytok.

Ha kaptok munkát, tudtok lakást bérelni is. Jó, sokba kerül, értem én.

Mindenki érzi, mi az, ami neki még belefér.

Nekem, így 30 felett nem férne bele. Kicsit olyan, mintha újra gyerek lennél.

Barátokat, haverokat hogyan hívtok meg? Hogy rendeztek hajnalig tartó bulit?

1 WC és fürdő van a házban?

Ezeken biztos nem akarnék reggelente osztozni.

1 vagyok megint.

Lehet, lepontoztok majd. Nagyon becsülöm, tisztelem, aki képes normális együtt élést kialakítani a szülőkkel. Én a saját anyámmal nem jöttem ki, pedig nagyon szeretjük egymást, de két dudás egy csárdában, hát... azon kívül konvencionális, én meg nem. Ha nekem este 7-kor jutott eszembe paprikás krumplit főzni, akkor megcsináltam, neki viszont ez nem tetszett, csak, mert ilyenkor már nem szokás főzni. De senkit nem zavart, se szomszédot, mert nem voltam hangos, sem őket, mert elszeparált részen van a konyha. Sokkal jobb a viszonyunk, mióta elköltöztem, és hadd mondjam el, 70e nettóból költöztem albérletbe, cicával, nem volt egyszerű, de megoldottam - ahogy valaki itt már említette, valamit valamiért. Most a férjemmel és a kislányommal vagyunk albérletben, nehéz, de soha nem költöznék szülőkhöz, pedig tudom, hogy lenne hely, örülnének is neki, és olcsóbb is lenne. Csakhogy nem azért költöztem külön, és küzdök azóta is a fennmaradásért, hogy végül visszakullogjak valamelyik szülő nyakára. Mondjuk úgy, hogy én korlátozva érezném a szabadságom, meg a legjobb viszony esetében is.

Éltem 6 évig lelki terrorban is, amikor nevelőapám anyjához költöztünk ,és soha semmi nem volt jó, kommunikálni nem lehetett vele, nevelőapám lett volna a kommunikációs csatorna, de ő rendkívül konfliktuskerülő ember, így rendre elhallgatta, amit meg kellett volna beszélni, és folyamatosan botrány volt, mi meg sosem tudtuk, mi a baj. Anyámat és öcsémet is tönkretette ez a helyzet. Nyilván nem mindenki ennyire kommunikációképtelen, de sajnos bármikor, és bármiből adódhatnak olyan helyzetek, ami nézeteltérést eredményez, és nehéz, vagy lehetetlen rendezni. Én mondjuk olyan típus vagyok, hogy, ha a gyerekeim a párjukkal nálam laknának, örömmel gondoskodnék róluk, de lehet, hogy a gyermekem párjának ez kényelmetlen lenne, ha viszont átengedném a feladatokat, akkor én érezném haszontalannak magam.

Szóval 16 éves koromig az anyai nagyszüleimnél laktunk anyukámmal, és ott sem volt fényes a helyzet. Vagy az volt, mit miért nem csináltunk meg, ha meg megcsináltuk, akkor meg az, hogy miért úgy, ahogy, miért nem úgy, ahogy ők szokták. Nagyon-nagyon nehéz!

És tényleg, mi van, ha a barátaitokkal akartok egy kicsit ünnepelni, szülinapozni, kerti partit csinálni, egyéb hasonló dolgok, de ti nem otthon vagytok, azt azért nehéz összehozni.

És még egy példa, ami persze nem törvényszerű, ahogy semmi sem, amit leírtam (az én tapasztalataim és véleményem), egy rokon soha nem művelte a kertet, amíg az anyjával élt és gondoskodott róla, a házat sem nagyon tartotta karban. Elköltözött, láss csodát, akkor kertet művel, hogy az elejéből nem látni a végét, és mintaszerű a háztartása. Tényleg nem mindegy, hogy a sajátomnak érzem-e, vagy sem. Még akkor sem, ha mondjuk engem, és remélhetőleg még sok mást is, úgy neveltek, jobban becsüljem a másét, mint a sajátomat.