Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mióta a férjem jobb fizetést...

Mióta a férjem jobb fizetést kap, elfelejtette beosztani a pénzt. Hogyan tudnám ezt megértetni vele?

Figyelt kérdés
Eredetileg netto 100000Ft körül kapott. Meg volt mindenünk, igaz a házra hitelt kellett felvennünk, de azt szépen lassan visszafizettük volna. Úgy alakult, hogy a cég ahol dolgozik terjeszkedett és mint nagy gyakorlattal bíró munkatársa felkérték vezetőnek az új telephelyre majdnem dupla fizetésért. Ennek nagyon örültünk, közelebb is dolgozik mint eddig, úgy okoskodtunk, hogy a hitelt is előbb vissza tudjuk fizetni, belevághatunk a harmadik gyerek tervezgetésébe stb. Ez egy éve történt. Azóta nem hogy jobban állnánk, még rosszabb a helyzet. Hitelre vett egy új autót, pedig a réginek sem volt semmi baja, de így már azt is fizethetjük, megvesz olyan dolgokat, amire semmi szüksége nincs és hónap végén már egy Forintunk nincs a számlán vagy minuszba is megyünk. Próbáltam, próbálok vele beszélni, de csak azt mondogatja, hogy a pénz arra való, hogy elköltsük, végre megvehet magának ezt-azt, ne legyek már ünneprontó. Nagyon el vagyok keseredve. Nincs ez így jól.
2013. jún. 19. 09:53
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
45%

Aztán meg hallgathatjuk, hogy a gonosz bankok egy takarékos, megfontoltan gazdálkodó 3 gyerekes családot tesznek tönkre....

Te egyébként dolgozol? Mert ha nem akkor nem sok beleszólásod van a dologba.

2013. jún. 19. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
90%

Amikor valaki sokáig garasoskodik, megszámolja minden forintját, akkor el tud "szállni", ha több pénz áll a házhoz.

Ha ő kezeli a pénzügyeket, és nincs hozzáférésed a számlához, akkor sajnos nem sokat tudsz tenni. Esetleg annyit, hogy összeírod, mennyi kell a háztartáshoz, a számlákhoz, az ennivalóra, stb, és megbeszéled vele, hogy azt az összeget bocsássa a rendelkezésedre, így legalább a számlák fizetve vannak, és ennivaló is van.

Egyébként minden megbántás nélkül: a férjed a tipikus példája annak, ahogy bajba sodorják magukat az emberek. Mi van, ha például egy év múlva kirúgják? És az új autó nagyon muszáj volt, gondolom... Megjegyzem, a nettó 200 4 emberre nem túl sok összeg, hogy abból ennyire lehessen ugrálni.

2013. jún. 19. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
91%

A korábbi nettó 100 ezer forintos fizetése nagyon kevés, abból nem lehet ugrálni. Biztosan nagyon vágyott arra, hogy több pénze legyen és ne kelljen garasoskodni. Az ilyen mértékű fizetésemelés természetszerűleg megszédíti az embert. Számára ez pont olyan hatást vált ki, mint amikor valaki teljesen váratlanul örököl 30-40, esetleg 50 milliót. Akkor azt hisz, hogy a bőre alatt is pénz van és csak akkor döbben rá, hogy rosszul számított, amikor üres a zsebe.

Férjed esetében másik motiváló tényező lehet a költekezésre, hogy ő most "főnök" lett. Úgy érzi, ez nemcsak szakmai, hanem külsődleges elvárásokkal is jár. Ezért az új autó.

Első lépésként azt próbáld meg elérni, hogy a rendszeres havi kiadásokra szükséges összeget fizetéskor adja oda neked. Mindjárt kevesebb lesz az a pénz, amivel ő "szabadon garázdálkodhat". Ha ezt sikerül elérned, szerintem máris nyertél. Ha ezt megszokja, a többi már jön magától.

2013. jún. 19. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
59%
Ne haragudj, de gondoltár már arra, hogy te ugyanazt csinálnád pepitában? Ő új autót vett, neked máris a következő gyerek kellene, akkor ugyanott lennétek anyagilag! Persze addig is otthon lehetnél gyesen, aztán főállású anyaként vagy 15 év pihi- naná, hogy nyomatnád a gyerektémát..
2013. jún. 19. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
84%

A férjed is könnyelmű, de te sem vagy különb, ha még egy gyereket akarsz ennyi fizetésre! 3 gyerekhez legalább félmilla biztos jövedelemnek kellene lenni. Amíg kicsik, elég kevesebb is, de ha iskolások lesznek, főleg középiskolában, akkor ez nagyon kevés.

Nem elég megszülni őket, de fel is kell nevelni.

2013. jún. 19. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Igen, szeretnék harmadik gyereket, de nem csak én, hanem a férjem is. Nem értem ez miért baj. Tanultam, van munkahelyem, szeretem a munkámat, 170000Ft a netto fizetésem. Ha a férjem nem szórná el a pénzt szerintem bőven bevállalhatnánk a kicsit. Nem maradnék otthon gyes-en 15 évig, mindkét gyerek után 1-1 évet voltam otthon.

Nem azzal van baj, hogy vesz magának dolgokat, hanem az, hogy ész nélkül teszi. Megvette az autót, ami azóta is csak a garázsban áll, csak 2* használta, mert a melóhelyre nem mer vele menni, nehogy megsérüljön (a régi oldalát pl meghúzták targoncával), ugyanúgy a régivel jár, én meg eddig is és most is biciklivel járok be dolgozni.

Lehet, hogy én látom rosszul, de havonta 370000Ft jövedelem +35000Ft kajajegy elég lenne 3 gyerekre és 2 felnőttre (+ családi adókedvezmény 3 gyerekre és a csp).

2013. jún. 19. 11:19
 7/11 anonim ***** válasza:
43%
Szerintem ennyi fizetésre bőven be lehet vállalni a harmadikat, de csak akkor, ha mindketten szeretnétek.
2013. jún. 19. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
63%
Akkor valamit nagyon rosszul csináltok, ha 370e Ft-ból nem marad semmi a hó végére... Hova lesz például a te havi 100 ezred?
2013. jún. 19. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
79%
Havi nettó 370ből nem marad semmitek? Az nevetséges, de komolyan. Ilyen szinten nem érteni a pénzhez, ez már fájdalmas, tipikusan "több pénzetek van, mint eszetek".
2013. jún. 19. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
Ülj le vele, írjátok a kiadásokat, mert ennyi pénzből egy forint sem marad, az abszurd
2013. jún. 19. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!