Egyedül, magányosan, megbélyegezve élek. Mégis jobb így, mint korábban. Érzi ezt más is?
Annyi mindent írhatnék a korábbi életemről. Szíjjal vert apám, fojtogatott, kést tartott a nyakamhoz a bátyám, anyám lelkileg terrorizált. Ez a gyerekkor.
Fiatal felnőttként az első pasim megcsalt, a második vert, a harmadik szimplán csak teherbe ejtett és lelépett.
Barátok. Addig voltak, amíg nem született meg a gyerek és tudtam nekik segíteni, eljárni, volt szabadidőm, volt autóm etc...
Már három éve egyedül élek. Messze távol tartom magam a családomtól, a pasiktól és barátoktól. A játszótéri, babaklubos ismeretségek is csak alkalmiak.
Lassan vissza megyek dolgozni. De félek tőle. Nem vágyok emberek közé. Antiszociális lettem azt hiszem. Jó lenne itthon végezhető munkából megélni és nem keveredni másokkal.
Nem kérek kioktatásokat, hogy biztos az én hibám, hogy így alakult. Igen biztos.
A gyerkőcöt féltem és sajnálom. Nincsenek nagyszülei, nincsen semmilyen rokona, nem lesz testvére sem, apját sosem látta. Csak én vagyok neki, egy begyöpösödött anya. Persze még kicsi, még nem gond talán...de később nehéz lesz neki nagyon.
Bár ilyenkor csak az vígasztal, hogy annál nem lesz nehezebb, mint nekem volt a roh.adék családommal. Jobb ha nincs, mint ha rossz van. Így talán álmodozással kompenzálhat majd...
Van más is hasonló cipőben? Kinek hogy alakult az élete ilyen háttérrel, életstílussal? Milyen lett a gyermeke nagyobbacskaként, felnőttként?
Hasonló cipőben járok egy részből, de ide nem írnám ki inkább (priviben szívesen).
Szerintem a munka, és a munkahelyi kapcsolatok jót fognak neked tenni. Elhiszem, hogy antiszociális vagy, de pont az tenne jót, ha lassacskán emberek közé mennél. Akár "gyerekes" programok is jók lehetnek. Tudom, hogy nehéz, de kicsit nyitnod kellene.
Tényleg muszáj "nyitnod". Ha bezárod a világot, akkor egy idő után az zár ki Téged.
Én biztosan tudom, hogy nem vagy egyedül ilyen háttérrel, múlttal. És azt is tudom, hogy van kiút, de ezt tényleg akarni kell.
Ne hagyd, hogy elhatalmasodjon rajtad ezt a fajta negatív hozzáállás, érzés. Vedd úgy fel, hogy mindennek a vége egy újnak a kezdete. Egy jobbé! De erről Neked kell gondoskodnod.
Gondolj bele! Senki nincs, aki bántson, verjen, terrorizáljon. Nem kell megfelelned senkinek, a magad ura vagy, Te döntesz, és aszerint élsz, ahogy Neked a legmegfelelőbb... TE IRÁNYÍTASZ!
Ha a múlton felül tudsz kerekedni, át tudod lépni, ott tudod hagyni a kuka mellett valahol, akkor jönni fog egy belső "lelki egyensúly", és ez csak úgy sütni fog belőled, amely vonzani fogja a jobbnál jobb és rendesebbnél rendesebb férfiakat is, akik közül egy akár az életed végéig a legjobb társad lehet...
Én drukkolok Neked!
A kérdésedre érdemi választ nem tudok írni. Viszont, az hogy játszótérre, babaklubba jársz nekem azt tükrözi, hogy igenis képes vagy a gyermekedért olyat is megtenni, ami talán nehezedre esik. Miatta ne aggódj. Az óvoda és az iskola is megfelelő hely lesz számára a társas kapcsolatok kialakítására. És ha otthon már "csak" Te leszel neki, az is elég. Viszont a Te érdekedbe, ne elégedj meg ennyivel! Ne a gyermeked miatt, hanem saját magad miatt próbálj meg új kapcsolatokat kialakítani. Nehéz már ebben a korban, de úgy látom Te elég erős vagy hozzá, hogy sikerüljön. Sok sikert!
És ha picit beszélgetni szeretnél, nyugodtan írj privit! N/35
Aranyosak vagytok, köszönöm. (Féltem, hogy majd támadó válaszok lesznek...)
Igazából jól érzem magam. Sőt úgy érzem, hogy ezek az évek voltak életem legszebb évei. Én így voltam boldog, kettesben vagyis inkább egyedül, (mert a baba/gyerek mégiscsak más). Nem tudom magamat boldognak elképzelni társaságban csak a magányomban.
De már megvan az új munkahelyem. Könyvtárban leszek, ott bár sok ember megfordul, csend lesz és nyugalom. Talán jó lesz.
Köszönöm a sok jókívánságot.
Csak gyerek oldalról ismerek néhány már kamaszkorú fiatalt ilyen csak anya van és más senki... élettel.
Nagyon érettek, empatikusak. Teher alatt nő a pálma, így igaz.
Minden jót Nektek! A könyvtár remek lesz. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!