Van még így valaki? A párom miatt nincsenek barátaim, vagyis nemcsak miatta, miattam is.

Irány tovább bulizni. A párod veled pusztán színesíti az életét. Megvan az ellátás, háztartás rendben, szex odahaza, kényelem a köbön, lehet menni szórakozni. "8 óra munka, 8 óra pihenés..." Ebbe a te igényeid már nem férnek bele.

Beszélgess el vele nagyon komolyan arról, te mit érzel ebben a helyzetben. Ne hibáztasd, lehet, hogy csak egyszerűen vak meglátni, mi a helyzet, és ha felnyitod a szemét, megjavul a helyzet. De ha ez sem segít, nincs mit tenni. Vagy tűrsz, vagy meglépsz és legközelebb előbb megnézed a pasit jól, és utána költözöl vele össze.

OFF: Azt a lányt nincs idejük a pasiknak megszeretni, akivel ismerkedés után rögtön összeköltöznek, és nem is becsülik sokra, mivel könnyen adta magát. Kérdező ennek fényes mintapéldája, szerintem.

Mindig van másik út, a kérdés az, hogy rálépsz-e.

Még most sem késő, légy ügyes, találj munkát, attól már eleve jobban fogod magad érezni. Vond be a párodat is a házimunkába, csináljon ő is valamit, így neked is marad időd magadra. Szerintem most azért nincs nagy hangulatod ahhoz, hogy eljárj, mert kissé depis vagy. A helyzetedet már felvázoltad, azt is tudod, hogy ez így neked nem jó, itt az ideje a változtatásnak. A féltékenység azoknál az embereknél fordul elő leginkább, akik úgy gondolják magukról (lehet, hogy csak nagyon mélyen, belül), hogy nem elég jók ahhoz a partnerhez, akivel éppen vannak. Kérdezd meg a párodat, ha alkalom adódik rá: miért van az, hogy ő úgy gondolja, hogy nem ő számodra a tökéletes pár? Mert, ha az lenne és nem becsülnéd, akkor miért is bánná, ha mással lépsz le? Ha meg az, és megbecsülöd, eleve nincs értelme a féltékenységnek. Ha meg nem az, akkor megint nincs kérdés, felesleges együtt lenni. Sajnos sokszor az önzés, birtoklási vágy hajtja az embereket egy kapcsolatban és ezt nagyon nehéz legyőzni. Ha egyáltalán lehetséges.

Építs ki újra barátságokat, akár a régiekből, akár újakból és ne aszerint "válogass", hogy az mennyire jön be a párodnak. Persze, ha lehet, akkor kerüld a szélsőségeket.

Lehet, hogy ha egyetlen napodat tekinted, reálisan nem tudod azt mondani, hogy jaj de szörnyű volt, de nézz magadba és kérdezd meg, akarsz-e így élni EGÉSZ életedben, vagy esetleg van-e értelme annak, hogy így élj még akár 5 évig is??

A kulcs a Te kezedben van, hogy lépned kell, az biztos, döntsd el, hogy merre.

Hát én is hasonlóan vagyok. A különbség az, hogy én tanulok, meg mehetnék a párom nem csinálna ügyet belőle, de nem megyek.

Egyrészt a régi baráti körömet "kinőttem" nekem már nem szórakozás, hogy folyton berúgnak meg ilyesmi, meg el is költöztem onnan, szóval néha beszélgetünk msnen, vagy ha arra járok összetalálkozok egy-két emberrel de nagyjából ennyi.

Az egyetem jól indult, de akkor egy idióta barátom volt, aki miatt nem mehettem nagyon sehova, mert vagy velem jött, berúgott és leégetett, vagy napokig hallgathattam, hogy "a normális barátnő így nem viselkedik" szöveget.

Aztán ráuntam, leléptem tőle és hazaköltöztem anyámékhoz, bejártam az egyetemre. Annyit buszozgattam, korán keltem, utolsó óra után rohantam a buszhoz, és este értem haza. A többiek meg órák után beültek valahova, este buli stb. Nekem meg ment ugye a busz, nem mentem sehova velük.

Abban a félévben megbuktam egy tárgyból, így csúsztam egy évet, és a legtöbb csoport társammal nincs is órám, az alattam lévőkkel járok, akiknél már megvannak a klikkek, próbálok nyitni és közeledni, de általában válaszolnak, egy-két percet beszélgetünk, aztán fordulnak vissza a saját kis barátaikhoz, én meg ülök tovább, mint egy kuka.

Most együtt lakok a barátommal, a házimunka mellett is beleférne, hogy eljárjak, de hova, meg kivel. Na meg miből. Amilyen programokat szerveznek a régi csoporttársak, meg amikre mennek, a legtöbb belépős, vagy utazós meg ilyenek, és nem nagyon telik nekem rá.

A barátom meg egész nap dolgozik hétköznap igencsak késődélután ér haza, el-el járunk sétálni, színházba, kajázni, meg csinálunk mindenféléket együtt ettől függetlenül, csak ugye, most például még nincs itthon mennék vásárolgatni, de nincs kivel. Nem szeretek egyedül menni. Ha meg hazaér, akkor már elég késő van, eszik, kicsit pihen..

Pedig tök jól elvoltam társaságban szerettek is meg mindig hívtak, csak ugye volt egy időszak mikor nem tudtam menni, aztán lecsúsztam tőlük és szépen leépültek ezek a kapcsolatok.

Szóval egyelőre ez van.

Én is ugyanebben a helyzetben voltam: most lettünk 8 évesek, és már a férjem...

Ugyan így éreztem magam, mi is korán összeköltöztünk, én még buliztam volna, volt nagyon sok barátom..Párom otthonülős típus, ha mégis el tudtam rángatni vhova akkor őrülten féltékeny volt mindenkire - barátaimmal nem tudtam beszélgetni... :( Ekkor sokan el is maradtak mellőlem, csak egy lány nem...

Ami a lényeg: mára ez megváltozott! Mehetek bárhova, lehet saját életterem. Hogy ezt elérjem 4 év kellett, de megérte!

Meg kellett Vele értetnem hogy bennem megbízhat (előző kapcsolatai nem voltak vmi jók), majd megmutatni Neki hogy a 4 falon kívül is van élet..Egy idő után azt vettem észre, hogy már Ő igényli hogy menjünk valahova, vagy hívjuk fel ezt vagy azt..

Én mindig is "bulizósabb" leszek mint Ő - ez alkat kérdése..Tudom, és 40 évesen is egy koncerten fogom ropni :)) De most már sikerült párommal kompromisszumot kötni, mindketten 50-50%-ot áldoztunk fel a másikért..

Én azt mondom, ha szereted, akkor maradj Vele, vívjátok meg a csatákat, mert megéri...Én ezerszer éreztem azt hogy megfulladok, hogy most összepakolom a cuccait is kidobom, de mindig visszatartott valami..Így, utólag örülök neki, mert életem társa.. :)