Mit tennétek a helyemben? Egyre inkább úgy érzem, hogy nincs kiút, csak a halál. Szó szerint.

20 éves fiú vagyok, jelenleg még anyámmal élek.Szüleim elváltak, apámmal nem is tartottam huzamosabb időnél tovább a kapcsolatomat soha, így ő nem része az életemnek.

Az elmúlt hónapokban sorozatos megpróbáltatások érnek, és egyszerűen most érzem azt, hogy ennek hamarosan vége lesz, mert nem bírom.

Az, hogy mindig is egy iszákos volt a nevelőapám, azon már túltettem magam, elfogadtam, nem érdekel.Igaz, 3 is volt belőlük.Az első 6-14 éves koromig, a második, 15-18, a harmadik aki jelenleg is 18-20 éves koromig lakik velünk.Mindegyik akármilyen jó embernek „indult” alkoholista lett, kimutatta a foga fehérjét, lényegtelen, hogy mondom, de az lett ami.

Tavaly érettségiztem, egyetemre készültem évről évre.A legjobb érettségim lett az osztályban, be is adtam a papírt és felvettek.Igen ám, csak jött akkor az elmúlt 1 év első „traumája”, hogy nem mehetettem el, mert anyám nem engedte.Azt mondta nincsen pénz, egy forinttal sem tud/fog támogatni.(Ekkor derült ki, hogy terhes, a 4. gyerekkel)

A vicces ebben az egészben az volt, hogy nem voltunk szegények, 300ezer forint átlagban a havi kereset, mindig volt.Így, nem értettem, hogyha diákmunkát vállalok, miért nem tudnak besegíteni egy kicsit csak.

Végül túltettem magam rajta, elmentem egy ingyenes OKJ képzésre, amivel az égvilágon semmit nem érek.Lényeg az volt, hogy a családi, továbbra is járjon.Idén újra beakartam adni a papírt, végül anyám ezt is lefújta.Azzal az indokkal, hogy kiköltözünk külföldre, ott lesz majd a saját kft-nkbe munkám.(Ekkor már 2-3 hónapja az élettársa kint dolgozott, ahova mentünk volna nyáron).Márciusban hazajött, mert elvileg szemét volt a főnök, és azt mondta, hogy nem kell már itt dolgoznia.Így hát idén sem adtam be a papírt, mert külföldre készültem.Elment egy év és nem tudom mit kezdjek magammal.A szép dolog ebben, hogy emiatt az élettársa sokat iszik, és ő nem az a fajta csendes őrült ha iszik, hanem tombol.Úgy két hete odáig fajult a dolog, hogy nekiment anyának.Én kirohantam a szobámból, leszedtem anyámról, és nem szép, de vagy háromszor arcon ütöttem ököllel.Persze ezeket vissza is kaptam, és a földre estem.A részletek most lényegtelenek.Kaptam eleget akkor fogalmazzunk így.Ezután elment még este otthonról, majd csak 2 nap múlva jött haza este.Beszélt anyuval, lefeküdtek aludni.Nem tudom, hogy anya hívta haza(erre a legnagyobb az esély), vagy magától jött, de már ki is békültek rögtön.Nem zavartatva, hogy rendesen azért meggyepált, mert éreztem a helyét az ütéseknek.Körülbelül másfél hónapja, már rendőröket is hívtam egyszer rá, amikor anyával veszekedett.Akkor viszont eltusolták az ügyet, mert anya nem engedte, hogy feljelentsem, illetve az élettársa a rendőrfőkapitány egyik legjobb barátja.

Amióta hazajött, eltelt két hét, anyám nem szól hozzám, szó szerint sz.rba se néz.Itthon ülök a szobámban egész nap, és nem tudom mit csináljak, mert arra nincs pénzem, hogy egy kólát vegyek, és beüljek a barátnőmmel egy kávézóba.

Nem érdekli semmi, elvan a maguknak teremtett kis világában.-Persze vagy 3 hónapja már szinte mindennap a fejemre van olvasva,hogy nem lesz belőlem senki, nem kezdek magammal semmit, és nem fogok a nyakán maradni, befog rakatni a „baromfiba” dolgozni.(Az egy..na mint a nevéből látszik, egy húsfeldolgozó üzem, ahol még a minimálbért sem kapják, mert feketén dolgoztatják a népet)

Én pedig már egyre inkább szó szerint depressziós vagyok emiatt.Nem látom a kiutat, a jövőt, hogy mit tegyek.

Az élettársa nem rossz ember, vagyis inkább nem buta.Nagyon ügyesen, és óvatosan leépített minden családtagot, barátot anyám körül és már alig van valakije.Neki ez az élet megfelel, hogy egyre inkább nem látszunk ki a csődből, a hitelekből.Olyan hitelekből, amik már többszázezer forintos tartozással járnak az eneergiaszolgáltatók felé.Szóval nem sok virágvasárnap lesz már, hogy a gázt és villanyt is kikössék.Erre pedig anyám csak annyit mondd, hogy ameddig nem adjuk el a házat a „bújkálás” fog menni.

Nem segít, de csak próbálni sem próbál.Ismer rengeteg embert, mert a közszférában dolgozott szülés előtt,( most lesz majd ősszel egy éves a kicsi), és mégsem intéz diákmunkát, sem semmilyen munkát.Pedig abból legalább összespórolhatnék annyi pénzt, hogy egy normálisabb fizetős OKJ szakot elvégezzek, és kimenjek külföldre vagy valami.Ennél az is jobb lenne.

Nehezíti a helyzetet, hogy van egy barátnőm, akire tényleg egyedüli emberként számíthattam az utóbbi hónapokban.Anyám megetette őt, és a családját, hogy ne adják be a papírt egyetemre, kijön ő is velünk külföldre.Sok huzavona után nem adták be, és így ő is miattam hoppon maradt.Emiatt az ő családja haragszik rá, és folyamatosan veszekednek.Pedig ő semmiről nem tehet.Odáig fajult náluk is a dolog, hogy 20 éves létére az anyja „megverte”.Ők elég szegények, és nehezen jönnek ki hónapról hónapra, így nem is csodálom, hogy egy rakat gondot okozott anyám nekik, hogy nem készültek fel az egyetemre, meghát be sem adták a papírt.

Ez pedig azért van, mert anyám ilyen nem törődöm.Nem segít, nem csinál semmit, amivel előbbre lehetnék.Sőt, amiért én az élettársához nem szólok, és/vagy megütöttem haragszik rám, olyan mint egy pokróc, annyit sem kaptam tőlük, hogy „bocs b.azdmeg, hülyék voltunk”.- és nem tudom milyen kifordított logika alapján, ezért pokróc a barátnőmmel is, ha itt van, mert én is az vagyok az élettársával.

Egyszerűen nem bírom, nem tudom, kihez forduljak segítségért.Esküszöm, óránként megfordul a fejemben, hogy megakasszam magam, vagy a Dunának megyek, mert nem bírom ezt a tehetetlenséget, és „pszichológiai hadviselést” amit leművelnek anyámék az utóbbi napokban.

Egyre inkább nem látok más megoldást, mint az öngyilkosságot, mert úgy érzem magam, mint ha egy hörcsögforgatóban lennék, és nem lenne kiút.

Nem tudok sehol sem elhelyezkedni, hát hogy is helyezkedhetnék el, mikor csak egy lapos érettségim van.Az egyetem is egyre távolabb van, és egyre inkább a sok gond, a nyakamba szakad.Jobban aggasztanak a hitelek, vagy épp, hogy mi van a másik két öcsémmel mint őket.Közben a barátnőm is egyre nehezebb helyzetben van emiatt, és még az is teljesen lehúz.Egyre inkább úgy érzem, hogy feladom, mert nem bírom.Egyre inkább rádöbbenek, hogy nem lesz belőlem senki, nem fogok semmi elérni az életben, és belevagyok betegedve abba, hogy minden volt/és még barátom, halad..(jogsi, egyetem, saját kft, vagy munka, én pedig egy helyben stagnálok, sőt még visszafele haladok, és ez senkit, de senkit nem érdekel, aki érdemben tehetne is ellene.

Őszintén szólva nem is tudom, miért írtam ki ezt a kérdést, de legalább jól esett leírni.Köszönöm ha valaki elolvasta.