Mit tennétek a helyemben? Egyre inkább úgy érzem, hogy nincs kiút, csak a halál. Szó szerint.
20 éves fiú vagyok, jelenleg még anyámmal élek.Szüleim elváltak, apámmal nem is tartottam huzamosabb időnél tovább a kapcsolatomat soha, így ő nem része az életemnek.
Az elmúlt hónapokban sorozatos megpróbáltatások érnek, és egyszerűen most érzem azt, hogy ennek hamarosan vége lesz, mert nem bírom.
Az, hogy mindig is egy iszákos volt a nevelőapám, azon már túltettem magam, elfogadtam, nem érdekel.Igaz, 3 is volt belőlük.Az első 6-14 éves koromig, a második, 15-18, a harmadik aki jelenleg is 18-20 éves koromig lakik velünk.Mindegyik akármilyen jó embernek „indult” alkoholista lett, kimutatta a foga fehérjét, lényegtelen, hogy mondom, de az lett ami.
Tavaly érettségiztem, egyetemre készültem évről évre.A legjobb érettségim lett az osztályban, be is adtam a papírt és felvettek.Igen ám, csak jött akkor az elmúlt 1 év első „traumája”, hogy nem mehetettem el, mert anyám nem engedte.Azt mondta nincsen pénz, egy forinttal sem tud/fog támogatni.(Ekkor derült ki, hogy terhes, a 4. gyerekkel)
A vicces ebben az egészben az volt, hogy nem voltunk szegények, 300ezer forint átlagban a havi kereset, mindig volt.Így, nem értettem, hogyha diákmunkát vállalok, miért nem tudnak besegíteni egy kicsit csak.
Végül túltettem magam rajta, elmentem egy ingyenes OKJ képzésre, amivel az égvilágon semmit nem érek.Lényeg az volt, hogy a családi, továbbra is járjon.Idén újra beakartam adni a papírt, végül anyám ezt is lefújta.Azzal az indokkal, hogy kiköltözünk külföldre, ott lesz majd a saját kft-nkbe munkám.(Ekkor már 2-3 hónapja az élettársa kint dolgozott, ahova mentünk volna nyáron).Márciusban hazajött, mert elvileg szemét volt a főnök, és azt mondta, hogy nem kell már itt dolgoznia.Így hát idén sem adtam be a papírt, mert külföldre készültem.Elment egy év és nem tudom mit kezdjek magammal.A szép dolog ebben, hogy emiatt az élettársa sokat iszik, és ő nem az a fajta csendes őrült ha iszik, hanem tombol.Úgy két hete odáig fajult a dolog, hogy nekiment anyának.Én kirohantam a szobámból, leszedtem anyámról, és nem szép, de vagy háromszor arcon ütöttem ököllel.Persze ezeket vissza is kaptam, és a földre estem.A részletek most lényegtelenek.Kaptam eleget akkor fogalmazzunk így.Ezután elment még este otthonról, majd csak 2 nap múlva jött haza este.Beszélt anyuval, lefeküdtek aludni.Nem tudom, hogy anya hívta haza(erre a legnagyobb az esély), vagy magától jött, de már ki is békültek rögtön.Nem zavartatva, hogy rendesen azért meggyepált, mert éreztem a helyét az ütéseknek.Körülbelül másfél hónapja, már rendőröket is hívtam egyszer rá, amikor anyával veszekedett.Akkor viszont eltusolták az ügyet, mert anya nem engedte, hogy feljelentsem, illetve az élettársa a rendőrfőkapitány egyik legjobb barátja.
Amióta hazajött, eltelt két hét, anyám nem szól hozzám, szó szerint sz.rba se néz.Itthon ülök a szobámban egész nap, és nem tudom mit csináljak, mert arra nincs pénzem, hogy egy kólát vegyek, és beüljek a barátnőmmel egy kávézóba.
Nem érdekli semmi, elvan a maguknak teremtett kis világában.-Persze vagy 3 hónapja már szinte mindennap a fejemre van olvasva,hogy nem lesz belőlem senki, nem kezdek magammal semmit, és nem fogok a nyakán maradni, befog rakatni a „baromfiba” dolgozni.(Az egy..na mint a nevéből látszik, egy húsfeldolgozó üzem, ahol még a minimálbért sem kapják, mert feketén dolgoztatják a népet)
Én pedig már egyre inkább szó szerint depressziós vagyok emiatt.Nem látom a kiutat, a jövőt, hogy mit tegyek.
Az élettársa nem rossz ember, vagyis inkább nem buta.Nagyon ügyesen, és óvatosan leépített minden családtagot, barátot anyám körül és már alig van valakije.Neki ez az élet megfelel, hogy egyre inkább nem látszunk ki a csődből, a hitelekből.Olyan hitelekből, amik már többszázezer forintos tartozással járnak az eneergiaszolgáltatók felé.Szóval nem sok virágvasárnap lesz már, hogy a gázt és villanyt is kikössék.Erre pedig anyám csak annyit mondd, hogy ameddig nem adjuk el a házat a „bújkálás” fog menni.
Nem segít, de csak próbálni sem próbál.Ismer rengeteg embert, mert a közszférában dolgozott szülés előtt,( most lesz majd ősszel egy éves a kicsi), és mégsem intéz diákmunkát, sem semmilyen munkát.Pedig abból legalább összespórolhatnék annyi pénzt, hogy egy normálisabb fizetős OKJ szakot elvégezzek, és kimenjek külföldre vagy valami.Ennél az is jobb lenne.
Nehezíti a helyzetet, hogy van egy barátnőm, akire tényleg egyedüli emberként számíthattam az utóbbi hónapokban.Anyám megetette őt, és a családját, hogy ne adják be a papírt egyetemre, kijön ő is velünk külföldre.Sok huzavona után nem adták be, és így ő is miattam hoppon maradt.Emiatt az ő családja haragszik rá, és folyamatosan veszekednek.Pedig ő semmiről nem tehet.Odáig fajult náluk is a dolog, hogy 20 éves létére az anyja „megverte”.Ők elég szegények, és nehezen jönnek ki hónapról hónapra, így nem is csodálom, hogy egy rakat gondot okozott anyám nekik, hogy nem készültek fel az egyetemre, meghát be sem adták a papírt.
Ez pedig azért van, mert anyám ilyen nem törődöm.Nem segít, nem csinál semmit, amivel előbbre lehetnék.Sőt, amiért én az élettársához nem szólok, és/vagy megütöttem haragszik rám, olyan mint egy pokróc, annyit sem kaptam tőlük, hogy „bocs b.azdmeg, hülyék voltunk”.- és nem tudom milyen kifordított logika alapján, ezért pokróc a barátnőmmel is, ha itt van, mert én is az vagyok az élettársával.
Egyszerűen nem bírom, nem tudom, kihez forduljak segítségért.Esküszöm, óránként megfordul a fejemben, hogy megakasszam magam, vagy a Dunának megyek, mert nem bírom ezt a tehetetlenséget, és „pszichológiai hadviselést” amit leművelnek anyámék az utóbbi napokban.
Egyre inkább nem látok más megoldást, mint az öngyilkosságot, mert úgy érzem magam, mint ha egy hörcsögforgatóban lennék, és nem lenne kiút.
Nem tudok sehol sem elhelyezkedni, hát hogy is helyezkedhetnék el, mikor csak egy lapos érettségim van.Az egyetem is egyre távolabb van, és egyre inkább a sok gond, a nyakamba szakad.Jobban aggasztanak a hitelek, vagy épp, hogy mi van a másik két öcsémmel mint őket.Közben a barátnőm is egyre nehezebb helyzetben van emiatt, és még az is teljesen lehúz.Egyre inkább úgy érzem, hogy feladom, mert nem bírom.Egyre inkább rádöbbenek, hogy nem lesz belőlem senki, nem fogok semmi elérni az életben, és belevagyok betegedve abba, hogy minden volt/és még barátom, halad..(jogsi, egyetem, saját kft, vagy munka, én pedig egy helyben stagnálok, sőt még visszafele haladok, és ez senkit, de senkit nem érdekel, aki érdemben tehetne is ellene.
Őszintén szólva nem is tudom, miért írtam ki ezt a kérdést, de legalább jól esett leírni.Köszönöm ha valaki elolvasta.
Azért Dunának ne menj, utólag örülni fogsz, hogy nem tetted...
Nem látok más megoldást, mint hogy elgyere onnan. Keress munkát, bármit. Vállald el, majd továbblépsz onnan. Nincs senki, aki segíthetne? Biztos?
Legalább szállással?
A barátnőd miért van egyre nehezebb helyzetben "emiatt"? Mi miatt?
Végig olvasva soraidat a következő jutott eszembe.
Anyukád egy klasszikus családon belüli erőszak áldozata.Sajnos ez teljesen beszippantja az embert.Lelkileg,fizikailag...stb.Rombolja anyukád önértékelését önbizalmát.lelki békéjét.Problémát problémára halmoz,amiből te annyit látsz,amit leírtál.Sajnos egy bántalmazott nő rabjává válik a bántalmazójának.Segítséget kérni fél.A lelki traumái miatt új életet kezdeni nem nagyon képes egyedül.
Hol vagy te ebben a helyzetben?
Én keresnék olyan fórumot,ahol ezekről a problémákról hozzá értőkkel tudnál beszélni.Ha anyukád gondjai megoldódnak,te is könnyebben tudod a saját életedet alakítani.
Én nyelvtudás nélkül jöttem külföldre dolgozni és lassan másfél éve csinálom.Kemény,de megéri.Fiatal vagy,előtted az élet.Nem kell feltétlenûl a szülőkre várni,amíg rendezik a saját dolgaikat.
Én a helyedben kettesben a leányzóval indulnék neki az életnek és tanulni bőven van még időd.Most anyagilag kellene fellélegezned egy kicsit.
Elolvastam. Megmondom mit csinalj. Most lefekszel, behunyod a szemed, es atgondolod, hogy mit szeretnel a jovotol. Van e konkret szak, ahova jelentkeznel, van e ott allami tamogatas, milyen az osztondij stb. Aztan holnap felkelsz, reggel lezuhanyzol, es uj ember leszel.
Ulj ossze a baratnoddel egy konyvtarban es nyalazzatok vegig a kulfoldi munkalehetosegeket. Beszelsz gondolom legalabb 1 idegen nyelvet. Keress apoloi munkat mondjuk, oda nem feltetlenul kell egeszsegugyi szakkepzettseg, inkabb lelkiero, meg a nyelvtudas, hogy valami idosebb emberre vigyazz. Baratnod kereshetne valami au-pair melot, de akar te is bevallalhatod. A lenyeg hogy jo messzire otthonrol, es egy olyan helyre, ahol van lehetoseg penzt gyujteni a kovetkezo evre. Aztan jovore jelentkeztek az egyetemre koleszba mentek es sporolosan diakmelo mellett megeltek:)
A lenyeg hogy legyel pozitiv, tudom hogy nehez, de tarts ki, okos vagy, sok lehetoseg van elotted, ne hagyd hogy anyad lehuzzon.
Nagyon sajnálom a helyzetedet. De ezen csak te magad tudsz segíteni. Ki kell kerülnöd abból a környezetből, mielőtt teljesen tönkremész. Ha tovább szeretnél tanulni, tedd azt, ne add fel. Ha nem tudnak támogatni, vegyél fel diákhitelt, igaz hogy később vissza kell fizetni, de a jövőd megér ennyit, nem?
Ne halj meg, még vannak lehetőségeid, hidd el.
Meg kell hagyni nem vagy könnyű helyzetben. De 20 éves fiatal felnőtt vagy, ha sneki sem segít akkor önerőből, de talpra kell állnod!
Az nem megoldás, hogy a Dunának mész, meg öngyilkos akarsz lenni. Ez a gyengeség jele, nem pedig az élni akarásé. Bármi rosszat is ad az élet, tudni kell azon elöbb vagy utóbb fellül emelkedni. (Tapasztalatból tudom hidd el.)
Ami biztos hogy mielőbb el kéne jönnöd otthonról és a saját kezedbe venni az életed. Ajánlanám hogy fogj össze a barátnőddel, ha tényleg jól megvagytok akkor próbáljatok meg munkát keresni költözzetek össze és kezdjetek egy saját életbe. Segithetitek egymást és nem a szülői akaratok alatt éltek.
Ha ennyire nemtörődöm anyukád van, akkor felesleges 20 évesen otthon ülni a szobádban arra várva hogy mikor veszi a fáradtságot arra hogy csak egy kicsit is támogasson. Ha eddig nem tette meg eztán se fogja nagyvalószínűséggel.
Nincsenek esetleg más rokonok? nagyszülők? Vagy édesapád? Elvégre a fia vagy, valami felelőséggel csak tartozik...
Az éretségi igenis már egy jó pont a m unkalehetőségek között. Ha nem találsz közvetlen munkát, akkor menj és jelentkezz a munka ügyön, ott segithetnek, Nem vagy már diák, felnőtt korú vagy, nem feltétlenül diákmunkában kell gondolkodnod!
Mindenesetre az öngyilkosság butaságát felejtsd el! Talpra tudsz állni, mert képes vagy rá!
Végigolvastam és sajnos régebben én is voltam ehhez hasonló, kilátástalan helyzetben. Talán az egyik legfontosabb, hogy találj egy olyan célt az életben, ami miatt úgy gondolod, hogy érdemes küzdeni és élni.
Az öngyilkosságot pedig nagyon gyorsan felejtsd el!!! Csak akkor van vége, ha feladod..!
Ha szeretnél valakivel beszélgetni, akkor írj nyugodtan.
Remélem, sikerül megoldani a problémádat. Hülyeséget ne csinálj, már csak a barátnőd miatt se.
Az megoldható lenne, hogy kimenjetek ketten külföldre? London, Koppenhága, ezeken a helyeken élnek ismerőseim, többen is, elég jókat hallok.
Tudtok valamilyen idegen nyelvet? Angolt, németet? Mert ha igen és netán még jól is, akkor nincs miért maradni...
Amúgy miért édesanyádtól várod, hogy diákmunkát intézzen? Keress fel diákszövetkezeteket, hátha tudnak munkát.
És keveset legyél otthon, minél kevesebbet. Sajnos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!