Régen sokkal könnyebben túlléptek az emberek a dolgokon, szerintetek miért?

Egyszerűen nem volt idejük elhagyni magukat. A nők szültek 6-8 gyereket, mivel magas volt a halandóság. Közben rengeteget dolgoztak, hogy egyáltalán enni tudjanak, ne haljanak éhen. A férfiaknak sem volt könnyebb.

Túlélték a világháborúkat, valahol megkeményedtek belül, mert az akkori élethelyzet ezt követelte tőlük.

Egyrészt régebben sokkal gyakoribb volt.

Az emberek nem éltek ennyire sokáig, a gyerekek jelentős százaléka meghalt. Ráadásul mindezt általában otthon tették, mindenki kora gyerekkorától kezdve hozzászokott a halálhoz és a hozzá kapcsolódó rituálékhoz. Ma ritkábban lát egy átlagos városi fiatal halálesetet, és az is elég ijesztő, kórház, csövek, hosszú agónia, hiszen mindenkit még irreális ideig életben tud tartani az orvostudomány.

A vallásosság segít túllépni, ma viszont egyre kevesebben hisznek a túlvilágban, vagy abban, hogy szeretteik lelke valami módon tovább él. Aki úgy véli, a test minden, amink van, annak a halál sokkkal ijesztőbb. Ma pedig egyre több a materialista gondolkodású ember. A családok egyre kisebbek, egyre kevesebb rokonra, családtagra lehet számítani, így a veszteség arányaiban nagyobbnak tűnik.

Mi???

Hát nem hiszem, mert akárhányszor falun járunk rokonoknál az első amit meg kell hallgatnom, hogy ki halt meg nem rég a faluban és miben, meg "ilyen fiatalon, ez rettenetes". Arról megy a pletyi, hogy ki milyen virágot vitt a temetőbe, vagy milyet nem vitt. Az öregasszonyok minden nap a temetőben lófrálnak, és azt mondod, hogy nem rágódnak rajta? Aha.

Hülyeség amit mondtak. Van aki érzékeny rá, van aki kevésbé. Régen is így volt, most is így van.

Engem például nem indít meg egy ilyen esemény annyira, de nem mindegy kiről van szó, és hogyan.

Ja és még valami: a pszichológus, és egyáltalán az a szemlélet, hogy lelki problémákkal is van szakember, akihez fordulhatunk, elég új találmány. Bár még ma is sokan azt hiszik, pszichológushoz menni gyengeség, valójában ez butaság. Ha eltöröd a lábad, elmész a sebészetre és begipszelteted. Ha eltörik a lélekben valami, akkor meg rejtegetjük, tagadjuk magunk előtt is.

Ez pont olyan, mint hogy "régen nem voltak anorexiás lányok". Dehogynem! Nyilván a tendencia romlik, de volt akkor is, egyszerűen nem derült ki, nem így hívták. Akkoriban is sokaknak szükségük lett volna pszichológusra, és nem azért nem fordultak szakemberhez, mert nem kellett, hanem mert nem volt!

"az első amit meg kell hallgatnom, hogy ki halt meg nem rég a faluban és miben, meg "ilyen fiatalon, ez rettenetes". Arról megy a pletyi, hogy ki milyen virágot vitt a temetőbe, vagy milyet nem vitt."

Hát hiszen pont erről van szó. Elpletykálják, de nem állnak meg rajta.

Az a baj ezzel, hogy a két 30-as pasi sem élt akkor. Lehet róla olvasni, hogy milyen volt, de az nem mutatja be a mindennapi életet, és lehet a nagyitól sztorikat hallani, az viszont csak egy ember véleménye.

Ez kb. olyan, mint én, amikor filmekből látom, hogy de jó volt a 60-as, 70-es, 80-as évek, és de jó lenne akkor élni, de az a valóságból semmit nem mutat. A két pasi is csak romanticizálja a régi időket, hisz semmit nem tudnak róla. Ha két 70 éves beszélt volna erről így, azt mondom, tudják, miről beszélnek.

"Hát hiszen pont erről van szó. Elpletykálják, de nem állnak meg rajta."

Jaj, hogyne akadnának fenn rajta, hiszen eztán naponta járnak az orvoshoz, és tonnányi gyógyszert iratnak maguknak. Aztán meghallgatjuk, hogy rájuk már nincs is szükség, jobb lenne ha meghalnának. Hagyjuk már. Lehet nem szednek pont xanaxot, és nem járnak pszichológushoz, de csak azért mert beérik a háziorvossal meg az aspirinnel. Mert ők ezt ismerik. Ne legyetek már szűk látókörűek. Frászt nem rágódnak rajta, csak nem látjátok, mert becsípődött a pszichológus meg a nyugtató. A rágódás nem ebben merül ki.