Hogyan lehet úgy élni, hogy a férjem folyamatosan lelkileg terrorizál, lealáz, lehúz, minősít, lenéz, semmibevesz?

Én 10 éve főzök legalább. Így is sokszor elrontok dolgokat. Túlsózom, túlfőzőm (mert nem szeretek a konyhában ülni és elfelejtem hogy fő a kaja), odaég a sült húsom... A legtöbb lábasom alja már szét van égve.

Mégsem akadok ki. Néha elsírom magam (ha a drága hús ég meg), de muszáj csinálni, így mindig igyekszek beleadni apait-anyait! Sok receptet és tanácsokat olvasgatok mostanában, nyitottam új ételek felé. Ha valami mégis sikerül önbizalmat ad a továbbiakhoz. Olyan nincs hogy 100%-ba szar mindig minden. Meríts erőt azokból a dolgokból amik sikerülnek.

Hát, drága... nem akarlak megbántani, de amiket leírtál magadról, én nem annyira csodálkozom rajta, hogy a férjed semmibe néz. Sürgősen kezdjél magaddal valamit, mert ha még nem kamattyol félre, akkor hamarosan fog, és ahogy nagyobbak a gyerekek azt fogod észre venni, hogy már csak egyedül szerencsétlenkedsz. Tudod mi a legszörnyűbb az egészben? Hogy a férjedet jogosan nem is hibáztathatod ezért. Max. hogy nem mutat neked utat, viszont egy idő után az embernek azzal is tele lesz a hócipője, hogy "nekem ez úgysem fog menni".

A 12 éves lányom szokta ezt mondani, és annak ellenére, hogy szeretem, imádom, a húsom, a vérem, életem értelme, akkora pofont tudnék szívem szerint adni neki, hogy leszakad a feje.

"A 12 éves lányom szokta ezt mondani, és annak ellenére, hogy szeretem, imádom, a húsom, a vérem, életem értelme, akkora pofont tudnék szívem szerint adni neki, hogy leszakad a feje."

Azt ugye tudod, hogy erről leginkább te tehetsz? Úgyhogy ha ennyire pofozkodni van kedved akkor kezdheted is magaddal.

Sehogy nem lehet így élni.

Miét vagy vele?

Abban tévadsz, hoyg szeret.

A szeretet = értékel, becsül, a lelki jólétedet szánt szándékkal táplálja, dicséri azokat a tulajdonságaidat, amikért csodál. Mások előtt Veled büszkélkedik.

65-ös...

Sosem bántom, nem is bántottam, csak iszonyatosan dühít, mikor ilyeneket mond, hogy "én ezt nem tudom", olyankor legszívesebben megpofoznám. Lehet, hogy én rontottam el azzal, hogy mindent megkapott, el lett kényeztetve. De az is valószínűleg közre játszik, hogy a nagymama ilyen. Mi apummal talpraesettek voltunk mindig, anyum ilyen nyámnyila, bár őt is nagyon szeretem, csak nem értem meg. Úgy gondolom, hogy lustaság áll a háttérben, mert kényelmesebb elmenekülni, és minden felelősséget lerázni azzal, hogy "nem tudok..". Én még meg tudom nevelni a gyereket, de a kérdező.. hát ő már egy veszett ügy. Szerintem...