Hány éves korig egészséges szülőkkel együtt élni?

Miért lenne egészségtelen. 20. éves korig otthon élsz az jó de ha 21. évesen is akkor elkap a házláz :)

Ha mindkét fél hagyja, hogy a másik éljen akkor soha nem az. Régen 3 generáció is egy házban él, mégsem haltak bele.

Ha elvagy akkor végül is nem baj.

Én is a szülőknél lakom, jó minden, itt a nagy ház, a tetőtéri lakrészt nagyban csináljuk hogy lakható legyen. A barátnőm is ide akar költözni, mert jól kijön a szüleimmel, szeret itt lenni, meg neki is innen sokkal egyszerűbb bejárnia a munkába, mintha otthonról járna be.

Nekünk van lehetőségünk önálló életre, külön lakrész a tetőtérbe, csak kívülről lehet bemenni oda. Nyugis kisváros, nagyon jó környék, nincs zaj, nincs nyüzsgés, nyugodtan maradhat nyitva az ablak nyáron, mert itt nincs semmi buli hely, és ordibáló részegek sincsenek itt, tehát csendes nyugodt környék. Ha itt maradnánk az albérlet is csak a belvárosban jöhetne szóba, de az minden pénzünket elnyelné, és így nem maradna nagyon semmire, itt a szülőknél meg jó, mert csak a számlák ránk eső részét kell fizetni plusz a kaját és elég sok pénz megmaradna havonta, ami telne a szórakozásunkra is.

Ahol a barátnőmék laknak oda nem akarunk költözni, mert nekem onnan nem megoldható a munkába járás, csak autóval, de a benzin nem olcsó, meg csak hétvégén járok autóval dolgozni mert akkor nincs úgy buszom ami időbe bevisz. Innen meg csak 30 perc busszal, autóval meg 20, onnan meg 1 óra busszal. Igaz autóval kevesebb mert van egy kisebb útszakasz amivel levágok egy kanyart de nem a legjobb és hamarabb teszi tönkre az autót, a sok kátyú, meg a járhatatlan út, csak jobban szívná a benzint is.

Nekünk ez így lesz jó.

A szüleim úgy sem zavarnának, meg végül örülünk is hogy azért itt vannak, mert én gyakran vagyok éjszakás, és a barátnőm így jobban érezné magát biztonságban. Meg ő nagyon nem szeretne panelba lakni, mert voltak rossz élményei amikor régen ott laktak még 10 éves koráig.

Szóval nekünk ez jól jön.

Én 19 évesen mentem másik városba tanulni. Persze hazajártam eleinte úgy 2 hetente, utána már csak 4 napot voltam távol, mert a(z új) párom is ebben a városban élt, így hazajöttem inkább de úgy gondolom eléggé önálló lettem. Míg addig nem volt rám jellemző:) 22 voltam mikor végeztem, otthon laktam egy fél évet, míg a gyakorlatot csináltam, államvizsgára készültem. Így tényleg sok volt a családomból:) Szeretem, imádom őket, nincs velük baj, csak valahogy mégis elszoktam tőlük. Azelőtt hazamentem pénteken, este mentem a páromhoz, szombaton este mentem vissza hozzájuk, így csak vasárnap voltunk együtt, akkor is javarészt ott volt a párom is. Este pedig már mentem vissza az egyetemre. Amikor otthon "ültem" fél évet, akkor jöttem rá, hogy már nem nekem való a velük élés. De meg kellett várnom míg végzek, utána lett munkám és csak akkor költöztem a páromhoz. Mondta korábban, hogy "eltart" legyek ott a félév alatt, de nem akartam, majd tarthat ha otthon leszek a gyerekkel:)

"Hivatalosan" 22 és fél éves voltam mikor elköltöztem. Másfél éve.

Akkor nem egészséges,

-ha pl.: hatan vagytok egy szobára és egy talpalatnyi hely nem marad magánéletnek -> de ez már 20 előtt is bőven gáz

vagy

-ha egymás agyára mentek a szülőkkel/testvérekkel, örökös veszekedés az életetek, a gyomrod állandóan görcsben, a stressztől beteg vagy -> de ez szintén nem korfüggő

vagy

-ha évek óta tartós párkapcsolatod van és az intim életeteket nem tudjátok elég intimen megélni a család miatt,

vagy

-ha bőven eleget keresel, párod is van, de mégsem akaródzik eljönni a családi háztól, mert túlságosan hiányozna anyuka főztje és nem bírnád az önállósággal járó felelősségvállalást.

De,

ha megvan a saját zugod otthon,

a szülőkkel nem zavarjátok egymás köreit,

nincs még kivel elköltözni

és egyedül nem tudnál még megélni máshol,

vagy nullára jönnél ki és nem lenne lehetőséged semmit félretenni, s így meghatározatlan ideig csak egy helyben toporognál,

akkor jó helyed van még otthon kortól függetlenül.

Én 14 évesen mentem kollégiumba, onnantól már úgy érzem, hogy csak vendég vagyok a szüleimnél.

Ez talán kicsit korai, de szerintem az az egészséges, ha az ember legkésőbb akkor külön költözik, amikor elkezd dolgozni.

Egyszerűen azért, mert két generáció együttélése nem szerencsés. Jó ideje figyelem a velem egykorúkat (24 éves vagyok) és a nálam idősebbeket, akik a szüleikkel élnek. Szinte mindenkinél azt látom, hogy nem tudnak kiszakadni a gyerekszerepből. Plusz legtöbben idővel elkényelmesednek és meg se próbálnak külön menni.

Először jön a "nincs elég pénzem albérletre" ahelyett, hogy elmennének dolgozni. Aztán "az albérlet kidobott pénz, inkább félreteszem saját lakásra". Aztán "minek tartsunk fenn két lakást, inkább felújítom a tetőteret, a szüleimnek is jobb, és tudunk egymásnak segíteni, a rezsi is olcsóbb". Aztán "igaz, hogy ránk telepszik anyám és tönkremegy a házasságom, de annyi pénzt beleöltem már ebbe a házba, nem fogok elköltözni".

Én annak a híve vagyok, hogy amikor az ember tud, költözzön, önállósodjon. Mert a pénz nem minden. Rengeteg dolog van, amit nem lehet megtanulni anyuka szoknyája mellett. Még a legjobb szándékú anyuka mellett sem. Ha rajtam múlna, mindenkinek kötelezővé tenném, hogy legalább 5 évet a szülőktől külön éljen, amiből legalább 1 évet teljesen egyedül. Ennyi idő elég a tapasztalásra, és nagyon sokat számít az ember jellemfejlődésében.