Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért égetik máglyán nálunk...

Miért égetik máglyán nálunk azokat a szülőket akik hamar visszamennek dolgozni?

Figyelt kérdés

Ha adva van egy nő (aki 29-38 éves kora között vállalt három gyereket, direkt nagyobb korkülönbséggel, hogy a munka ellenére mindegyikkel tudjon külön foglalkozni) és mindhárommal pár hónapos kor után visszament dolgozni, először nagymamai és bébiszitter, majd bölcsődei ellátással.

Nem én vagyok, egy barátnőm, akit emiatt megszólnak. Pedig szerintem nagyon jó anya. A nagyobbak értelmes nyitott gyerekek.

Miért kell mindent elítélni? Azt is ha fiatalon szül, azt is ha idősebben, azt is ha a semmire, azt is, ha már letett valamit az asztalra korán, és ezt szeretné megtartani.

Nyilván nem lesz a gyereknek semmi baja tőle, és lehet nagyon jó anya-gyerek kapcsolat. Ha csak abból indulok ki,hogy édesapámmal ugyanolyan jó a kapcsolatom, ugyanúgy szeretem (és még jobban is megértjük egymást:)), pedig ő dolgozott.


2013. máj. 17. 09:05
1 2 3 4 5 6
 31/51 anonim ***** válasza:
100%

"Az apákat is elfelejtitek: a gyereknek ugyanolyan fontos az apja, mint az anyja. A szoptatáson kívül minden másra képes egy apa."



Igen ezel én is egyetértek. Én ezért vezetném be a Holland modellt ahol egy évig csak az anya egy évig pedig csak az apa maradhatna otthon gyed-en. Mert sokszor az apa úgy van beállítva itthon mintha valami másodrendű szülő lenne.

2013. máj. 17. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/51 anonim ***** válasza:
100%
Igen a pénz nem minden,boldoggá sem tesz,de pénz nélkül nem lehet élni,és elérni sem lehet dolgokat,vagyis a pénz elengedhetetlen ahhoz,hogy teljes életet lehessen élni.
2013. máj. 17. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/51 anonim ***** válasza:
78%

Most biztos nagyon le fognak húzni, de én igen csak korlátoltnak tartom azokat a nőket,akik képesek magukat évekre szellemi korlátozottá tenni...

Egyik haverom felesége ilyen, hát komolyan egy vicc az a nő. Két szót nem lehet vele beszélgetni, fogalma nincs a világról. Vagyis van egy 'előző élete', nem volt mindig ilyen, de olyan szűk látókörű lett, hogy komolyan csak sajnálni tudom haverom, hogy ilyen az asszony.

Az én feleségem nem ilyen hál istennek, ő a társam, nem egy szülőgép, szoptató állomás, pelenka cserélős, semmi másban ki nem teljesedő nőstény egyed. Mert valljuk be azok akik bele hülyülnek a gyerek nevelésbe, gyakorlatilag nőnek sem nevezhetőek utána.

A férfiak többségének pedig gondolkozásban is egyenrangú, hasonlóan értelmes szellemi társra is szüksége van.

Persze az én ismeretségi körömbe is van olyan, ahol az asszony nem funkcionál így, és a férjének sincs igénye rá, de azt is lehet látni, még kívülállóként, h mekkora tiszteletet kap egy ilyen feleség... Társként semennyire nincsen elismerve, de megmondom őszintén, én sem tartanám nőnek, csak cselédnek, gyerekgondozónak.

37 F

2013. máj. 17. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/51 anonim ***** válasza:
79%

Alapvetően az a baj, hogy vannak anyukák akik képesek a saját dolgukkal foglalkozni, és vannak akik mindenbe beleütik az orrukat. Na az utóbbiak mindig mindent jobban tudnak másoknál, és aki nem így vagy úgy csinálja, az rossz anya. Természetesen náluk jobb anya nem is létezik a világon, és ők egy hősök, Chuck Norris szülő verzióban, a világ legcsodálatosabb és legnehezebb dolgát végzik amire szerintük senki nem képes rajtuk kívül(érdekes, hogy több milliárd nőnek is sikerül). Na már most annak köszönhetően, hogy az életük semmi másból nem áll, mint a gyerekkel való foglalkozásból, így a felnőttek felé irányuló szociális igényüket itt és más gyermekes nőtársaságokban élik ki, akiket rendszerint az őrületbe kergetnek, a bezártságtól eltorzult én- és világképükkel. A koncentrációs készségük beszűkül a gyerekkel kapcsolatos témákra, a pelusokra, a kenőcsökre, pelenkázó táskákra, bio buláta pufikra. De ezekről olyan mennyiségű információkat halmoznak fel, hogy nem férne el az USA kormányzati szerverén. Amúgy semmi másról fogalmuk sincs.


Új köztérsasági elnök? Az mi? De van itt ez a bio rizspehely almapürével szerinted is előtte forraljam fel? Te milyen hordozót használsz? Olyan turbósport légkeveréses dupla fluxuskondenzátoros tárcsafékeset? Nem?! Hát a nélkül nem lehet élni, nem tudtad???!!!


Na én itt adom fel rendszerint a beszélgetést és evezek más vizekre.


Persze erről ők mit sem tudnak, hiszen mint minden autista, ők a saját valóságukban léteznek, máséban nem igazán igazodnak el. Azzal a különbséggel, hogy ők azért interakciókat kezdeményeznek másokkal, de a kudarc garantált, tehát a másik ember az nyilván hülye.


Ennyi.


A minap volt egy kérdés, amiben egy nő fel akart jelenteni egy szülőt, mert az rákiabált a gyerekére. (Más nem történt, csak hangosan rákiabált.) Kiderült, hogy a gyermek ott örökbefogadott, és a kérdezőnek nem lehet gyereke, de örökbe valamiért még/már nem fogadhat így igazságtalannak tartja, hogy ott "úgy bánnak" vele, és neki miért nem adnak, ha ilyen borzasztó szülőknek meg igen. Mi ez, ha nem egy eltorzul valóságérzékelés?

2013. máj. 17. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/51 anonim ***** válasza:
100%

Na erről beszéltem kedves utolsó.

A beszűkült világról. Ennek a nőnek, akiről beszéltem is ilyen a világa, csak kacsingatunk össze a feleségemmel, mikor beszélgetni próbál vele... Istenem még a biobigyó is ugyanez :) Mennyire igazad van, és szépen megfogalmaztad, grat érte!

37 F voltam újra

2013. máj. 17. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/51 anonim ***** válasza:
13%
Miivan? Semmi mást nem értem el, csak a gyerekszülést? Ezen igazán jót röhögtem!Micsoda bunkók vannak itt, atyám!! Hát képzeld, a kicsi mellett végeztem el a főiskolát, a másodiknál az egyetemet kezdem el! Tényleg nem értem el semmit, 8 órában dolgozom, közben építkezünk is...utánam csinálhatja bárki. ÉS jön a baba, igenis itthon maradok vele minimum három évig! Mert az a gyereknek jó, nem a bölcsődének szülöm, hanem magamnak! Most hörögjetek!
2013. máj. 17. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/51 anonim ***** válasza:
57%

13:31

ezek szerint az adófizetők azért fizettek neked főiskolát gyes vagy gyed mellett, hogy évekig otthon kamatoztasd a tudásod...

Csak gratulálni tudok! Látod te is egy jó példa vagy arra, amiről sokan mások beszélnek itt, de az írásod stílusából ("most hörögjetek!") következik, hogy te is igen csak beszűkítetted a világod a gyerkőcre és az elméleti tudásodra. Mond csak milyen lesz munkahelyet keresni diplomákkal, de sok év munkakihagyással?

2013. máj. 17. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/51 anonim ***** válasza:
67%

36-os én nem emlékszem, hogy bárki is rólad beszélt volna.


De Te csak magadat tudod elképzelni, mint a beszélgetés fő irányvonalát. Közben azt sem tudjuk ki vagy, mit csinálsz, csak valaki írt egy általános mondatot, Te meg egyből azt hiszed ez is rólad szól. Hidd el, hogy Te sem vagy olyan fontos ember, hogy mindenki Veled foglalkozzon.


De úgy látom ez egy remek lehetőség volt Neked arra, hogy felsorold dicső tetteidet. Nagyon jó amit felsoroltál, de hidd el utánad tudjuk csinálni, ahogy már többeknek is sikerült. Ettől függetlenül természetesen sok sikert kívánunk a tanulmányaidhoz és az élethez!

2013. máj. 17. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/51 anonim ***** válasza:
100%
Ahány ház, kultúra annyi szokás. Én Amerikában élek, ahol mindenféle nemzetiségűvel találkozom nap mint nap, ráadásul babysitterként dolgozom, vigyázom gyerekekre, kisbaba és 2-3 évesek. Sehol máshol nem szokás olyan sokáig otthon maradni a gyerekekkel, mint Magyarországon, mikor megemlítem mexikóiaknak, amerikaiaknak, indiaiaknak, vagy akár ázsiaiaknak (kultúrálisan nagyon sokszínű az ország) elcsodálkoznak, hogy annyi ideig a gyerekek otthon vannak. Velem anya 3 évig maradt, rettentően nehéz volt beilleszkednem oviba, még suliba is, visszahúzódó gyerek voltam, sírtam anya után mindig.Az amerikai gyerekek talán jobban az önállóságra tanítják, de mint mondtam ez függ a családi hagyománytól, sokásoktól is. A mexikói és amerikai családok nagyon összetartóak, nem látom hátrányát, hogy az anyák 3 hónap után visszamennek dolgozni, sajnos itt nem is igazán tehetik meg, mert itt a kormány nem támogatja. Ami az anyatejet illeti, ahol én dolgozom ott az anye úgymond lecsapolja a tejét este és másnap én cumisüvegből adok a kisbabának. Minden hónapban viszik a gyerekeket orvoshoz, szépen fejlődnek, egészségesek, a nagyobbik nagyon alkalmazkodó, értelmes kisgyerek. Ezek az én tapasztalataim és én más kúltúrákat is látok magam körül. Különösen mióta itt élek méginkább olyan valakivé váltam, aki abszolút nem szól bele más dolgába és lepereg rólam, ha valaki kritizál, mert elfogadom a kunstruktív kritikát és építhetek rá, de sokan vannak akik rossz indulatúak, vagy irigyek, már nem zavar. Szerintem a kritizálóknak is jobban jönne, ha a saját életüket vennék nagyító alá és ott keresnék a kijavítandó problémákat.
2013. máj. 17. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/51 anonim ***** válasza:

Kulfoldon leek es sajnos nem volt modom otthonmaradni csak az allamilag tamogatott 16 hetet ebbol 12 a szules utan kelett kivenni.

Negy gyereket szultem igy Es szoptattam mindegyiket egy evig.

A gyerekeim nem serultek kivalloan birtak hiszen szokas dolga a bolcsi es a babysitter.

Ha lehetett volna akkor sem maradtam volna otthon 3 evig hiszen addig a szakmamban annyi minden megvaltozik be se tudnam hozni a lemaradast.

2013. máj. 17. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!