A szerelem megéri?

A szerelem sokszor hívás nélkül érkezik. Ha pedig már benne vagyunk, kevés az olyan ember, aki képes lecserélni egy langyos, érzelemmentes kapcsolatra, mert az kényelmesebb.

A saját részemről: nekem egy kapcsolathoz nem elég az, hogy valaki jó ember. Elég nehezen alkalmazkodok, nehezen szokom meg az embereket, nem is mindenkit szeretek meg, sőt nagyon keveseket. Csak akkor tudok valakivel párként együtt élni, együttműködni, közös jövőt tervezni, összekapcsolódni lelkileg, ha szeretem. Egy párkapcsolatban, nekem konkrétan kell a szerelem. Ha valakivel szerelmesek vagyunk egymásba, az rengeteget segít abban, hogy toleránsak legyünk egymással, megértsük a másikat, összecsiszolódjunk, hiszen akibe szerelmesek vagyunk, azzal elfogadóbbak, simulékonyabbak vagyunk. Természetesen ez csak akkor igaz, ha kölcsönös a szerelem.

Átölelni összebújni vele reggelente mellette elaludni és ébredni sem tudnék olyan ember mellett, aki rendes, de testem lelkem nem kívánja.

3 Ezért nem szabad másokra hallgatni. Nekem mindig azt mondták, hogy ne válogassak, mert nincs tökéletes és nehogy egyedül maradj blablabla. De akárhányszor nem válogattam, mindig megszívtam. Miért ne válhatnának valóra az álmok? Hülye földhözragadt emberek.

Ez sajnos engem is érint, de ahogy elkezdett velem rosszul bánni a párom, el is tűnt a szerelem. Vagy nem is voltam szerelmes soha. Mindegy, aki bánt, az nem szeret, hiába mondják az emberek azt a hülyeséget, hogy azt bántjuk, akit szeretünk. én sose bántom azokat, akiket szeretek. Ha dühös vagyok és fel akarok robbanni, inkább levezetem máshol, vagy szétverem a bútorokat, minthogy azt bántsam, akit szeretek. csak én vagyok ilyen hülye? Szerintem azok bántják a szeretteiket, akik személyiségzavarosak, vagy nincs lelkük.

Meg is éri, és nem is. Én egyszer voltam nagyon szerelmes. De rengeteg vitatkoztunk, ordítoztunk. Nem bántam meg hogy AKKOR vele voltam. De azt sem hogy elhagytam. Nem múlt el a szerelem, nem ezért szakítottunk. Egyszerűen egyszer betelt a pohár. Tudom hogy azt írtad, ne írjuk azt, hogy önbecsülés miatt, de nálam emiatt. Tudod amikor már te szégyelled hogy milyen ember vagy mellette az nagyon sz.r dolog. Ekkor már nem éri meg a szerelem. Vagy egy idézet, szerintem találó: "nem azért szeretlek amilyen vagy, hanem amilyen én vagyok melletted" Két utat láttam, ha mellette vagyok. Megalkuvóvá válok, mindent lenyelek, amilyen nagyon nem vagyok vagy én is felcsattanok minden hülyeségen, egymás torkának ugrunk hetente kétszer-háromszor. Ez nem élet. Családot, gyereket szerettem volna, így gyereket nevelni nem lehet.

Szeretem a férjem, nem úgy mint őt (már nem szeretem, nem élek az emlékeknek, de tudom hogy amit akkor éreztem nem lehet összehasonlítani azzal amit akár fénykorunkban a férjemmel, de ki garantálja hogy még mindig érezném, ha külön elmúlt?)

Szerintem az a lényeg, hogy úgy éljünk hogy nem bántuk meg a döntéseinket. Én ezt nem fogom. Azt 10-20 év múlva biztos megbántam volna.

Jó dolog a nagyszerelem, csak nagyon tud égetni is:) Hosszabb távon fontosabb a nyugodt (nem unalmas) élet, közös gondolkodás, értékrend. Az hogy jó ember. Nagyon-nagyon nehéz ilyet találni, úgyhogy ezt nem szabad igazán elengedni.

Legalábbis én így gondolom.

Nekem nem érte meg, rohadtul nem.. Soha nem éreztem senkivel olyan szenvedélyt és szerelmet, mint azzal, akiről az első pillanatban tudtam, hogy bánni fogom, hogy összejöttem vele. De képtelen voltam ellenállni. Mennyország és pokol, évekig.

Majdnem ráment az életem (szó szerint) és úgy érzem, soha többé nem akarok férfit, kapcsolatot.

Sajnos nem mondhatom azt, hogy ennek így kellett lenni, nem bánom, stb, stb. Nagyon is bánom, de visszacsinálni már nem lehet. Egyet tehettem, véget kellett vetnem a kapcsolatnak, de ez csak (!) akkor sikerült, amikor végre kiszerettem belőle. Két éve volt, azóta egyedül élek, rá sem bírok nézni a férfiakra.

Szóval, nem érte meg és ez nagyon enyhe kifejezés.