Szerintetek is nagyon kétszínű vagyok?

Elmondom az előzményeket, hogy érthetőbb legyen a lényeg:

16 éves lány vagyok. Anyámmal élek, aki eléggé elviselhetetlen tud lenni néha. Mindenért mást hibáztat, mindenkiben a hibákat keresi, nagyon hamar megsértődik, sokat veszekszik másokkal és olyanokat vág az ember fejéhez, amire utána nem elég egy "bocsi". Van egy barátnője, elég nagy család én ott többel is jó barátságban vagyok köztük anyám barátnőjével is. A nő 40 fölött van, de rendes, jókat el szoktunk beszélgetni meg szórakozni, hiába ez a nagy különbség. Ez a nő volt, hogy kért kölcsön anyámtól pénzt, anyám adott neki, aztán ment hozzá aggódva naponta többször is, hogy "ugye visszaadod? ugye nem versz át?". Anyám nagyon hitetlen ilyen téren, amit persze apámra fog (amúgy apám nagyon rendes ember, csak anyám félig tönkretette és ezért még régen elváltak).. Szóval anyám aggódik állandóan a pénzért, viszont a nő mindig visszaadja neki. Tegnap kért a nő tőle megint pénzt (elég szarul állnak) és anyám nem adott neki, mondván, hogy "nektek úgyis van, de mindig hozzám jársz pénzért és aztán meg majd jól átversz és nem adod vissza". Ez természetes, hogy nem esett jól a nőnek, anyám meg ahhoz ragaszkodik, hogy sunyi és mindenkit kihasznál (ez nem igaz!). Szóval ezen összevesztek, anyám persze mondta nekem a magáét, hát mi mást mondhattam volna, mint hogy "akkor ne foglalkozz vele, ennyi!". Anyámmal nem merek vitába szállni, mert megüt... Aztán felhívtam a barátnőjét, hogy meghallgassam az ő verzióját is, ő is elmondta, hogy mi volt, aztán mondta, hogy többet nem akar anyámmal találkozni és ha anyám megint beszól neki, akkor leb*sz neki egy pofont. Én ezen nevettem.

Bűnösnek érzem magam, mert nevettem ezen a pofonos megjegyzésen. Anyám azért így megérdemli, de csak az anyám és el sem mondtam neki, hogy beszéltem a volt barátnőjével. Ez mennyire kétszínűség? Annyira undorodom most magamtól.. Hogy "szoktassam" erről le magam? Vagy hogy tartsam ez kordában?

Bocsi, hogy hosszú lett, de máshogy nem ment volna..:)

Köszönöm!