Család és Szerelmed között kit választanál?

Szerintem a szülei nem támogatják a szerelmét.

Ha így van, akkor első körben a családomat választanám. Nekem eddig az anyai megérzés mindig bejött. Amikor anyukám úgy gondolta, nem hozzám való, akkor hamar ki is derült mindig, hogy tényleg nem. Mondjuk engem nem tiltott soha és az aktuálisommal mindig kedves volt.

Azonban ha pl soha nem jó senki a szüleimnek, akkor elgondolkodnék a dolgokon.

családomat

ha a szerelmem igazán szeretne és jó ember lenne, nem kellene választanom, mert a családom befogadná

ha nem fogadják be, ott vele van a gond, sokszor egy külső szem jobban lát

és egy anya nem akar rosszat a gyerekének

Mindegyiküket el szoktam hajtani brüdösch pitschába, hogy válaszút elé akar állítani, azaz:

-tudja, hogy nekem mindegyik iránnyal fontos a jóban levés de mégis nagyívben tesz rá (ez lehet családtag, de párkapcsolati partner is)

-mivel engem kényelmetlen helyzetbe hoz, ezzel azt veszem le, hogy nem tisztel, nem fontos neki az én nyugalmam

-az érzelmi zsarolást és a manipulációt én tolerálhatatlannak tekintem

-rajtam huzakodnak, mit kutya a rongyon??? Akkor mennyire vagyok ÉN fontos? Nem inkább a saját érdekükben képes bármelyik rajtam átgázolni? Szép dolog ez?

Volt már, hogy a párom is dudogott a fülembe, apám is, én meg megmondtam, hogy kapnak fél órát, egyeztessék a nézőpontjukat, de addig elmegyek itthonról.

Nem vagyok hajlandó belemenni ilyen EMBERI JÁTSZMÁK-ba!!!

Én csak az igazságot védem, a valós tárgyilagos realitást és ha bármely félnek nincs igaza, akkor nem fogok kiállni olyan eszme mellett, amivel magam sem értek egyet,

A családom véleményére adok, természetesen. Ha a családom (mint szüleim, és testvéreim) azt mondanák, hogy a párom problémás, és gondolja meg még egyszer, akkor meggondolnám még egyszer.

Szerencsére a párom viszont szimpatikus a családomnak is, nem véletlenül, ugyanis én is hasonlóan gondolkodom a családomhoz, mivel belőlük nőttem ki. Így pedig a magamhoz hasonló férfi a családomhoz is hasonló értékrenddel bír.

Amikor összeházasodunk, akkor egymást választjuk, nem maradok örökké apuci pici lánya olyan értelemben, mint azelőtt. Akkor új családot fogunk alkotni a párommal, tehát megint csak a család mellett döntök. Gyermekeink lesznek, és mi egymásnak leszünk, ez lesz a családunk.

Az eddigi családomat ezzel a lépéssel nem elhagyom, hanem a dolgoknak ez a természetes folyása, hogy az ember felnő, és lesz egy másik saját családja is.

Ha pedig még ezek után találna rám szerelem, akkor is a családom mellett döntenék két okból is:

1. a gyermekeimet el nem hagyom soha! Addig mellettük akarok lenni, amíg ők ezt igényelik.

2. a páromnak örök hűséget fogadtam. Valaha igazán szerettük egymást, annyira, hogy alkalmasnak véltük egymást arra, hogy egy új családot alkossunk mi ketten együtt. Ráadásul meg is valósítottuk, melynek gyümölcsei a közös gyermekek. A gyermekeim apját pedig SOHA de soha nem hagyom el, mert Ő lett a családom.

A szerelem múlandó dolog. A szerelem jön aztán megy. Új szerelmek hulláma elérhet házasságban is, de akarattal nem hagyom el a családomat soha!

26-os vagyok. Akkor neked az a feladatod, hogy a családod konokságát kell megtörni, őket kell megdolgozni abba az irányba, hogy érd el, hogy KINÉZZÉK BELŐLED, HOGY JÓL VÁLASZTASZ! Ez a kulcsa, alfája-omegája. Csak a beszűkült és a saját korai önbizalomhiányukat a gyerekükbe plántáló szülők nem hisznek a saját gyermekük JÓ választási képességében, nem bíznak benne. Vagy olyan önzők, hogy a saját szimpátiájuk fontosabb nekik, mint a gyerekük öröme, "jól-léte". Tehát a hiba bizony a családodban keresendő. Ott nem stimmel valami, ha, attól félsz, hogy válaszút elé fognak álltani. Elvileg nem akarnak rosszat, meg akarnak kímélni, csak éppen a saját önrendelkezésedet korlátozzák az érzelmi zsarolással. Én erősen megkérdőjelezném az olyan szülő ŐSZINTE SZERETETét, aki képes lenne a gyerekével csak azért "örökharag"-ra váltani, mert az olyan párt választott, akihez nem fűlik a fogacskájuk.

Valahogy ezt meg kellene beszélned a szüleiddel.