Más hogy viseli azt, hogy a drága szülei idősödnek, egyik nap még aktív, életerős embernek láttam őket és egyik-pillanatról a másikra látom fizikai állapotuk hirtelen romlását?

Én is sokszor érzek hasonlóan, pedig még csak 22 éves vagyok. Nemrégen elhunyt az egyik barátom édesanyja. Beteg volt, vége lett. Akkor belegondoltam igazán mélyen, hogy bár relative nem idősek a szüleim (50 évesek), sosem tudni meddig lehetnek mellettem.

A minap nézegettem a régi, gyerekkori képeket is, olyan fiatalok voltak mégmindketten. :) Már jönnek az ősz hajszálak, a ráncosodás, kezd észrevehetővé válni az, hogy telik az idő és bizony fáj. Eszméletlenül jó szüleim vannak, imádom őket és talán még magamnak sem merem beismerni, hogy fogalmam sincs hogyan fogom túlélni, ha elveszítem őket!

A nagyimon veszem észre jellen pillanat nagyon a múlást. Az előbb még az ő 60. születésnapját ünnepeltük, most meg már a 70-en is túl van. Összeesett, összement teljesen, már csak a vállamig ér, lefogyott. Erőtlenebbnek, védtelenebbnek néz ki, mint az emlékeimben.

Ezen felül ő 67 éves volt, amikor az anyukája (dédimamám is meghalt), de még most is képtelen feldolgozni, nagyon hiányzik neki.

Hogy hogyan "segíts" nekik? Tölts velük minél több időt és légy nagyon figyelmes!

Hívd meg őket magadhoz gyakrabban, csináljatok közös programokat/kirándulásokat, oda mehet a család is és a szüleid is. Néha ugorj csak úgy át hozzájuk, hogy sütöttél egy kis sütit és gondoltad hozol nekik is belőle. Ha jajjgatnak, hogy megkéne ezt vagy azt csinálni és van rá "kapacitásod", akkor biztasd őket, ajánld fel, hogy segítesz! Néha csak úgy hívd fel őket, hogy mi újság velük, hogy vannak!? Szerintem ennyi elég, hogy éreztesd velük, hogy fontosak a számodra. A te lelked ettől nem lesz könnyebb, de a figyelmed egy kicsit elterelődik, amíg velük lehetsz. :)

4-es, 5-ös vagyok!

Hát igen, elárulom. Sűrűbben mentem hozzájuk "haza", ha még csak rövid időre ugrottam is be, (megvolt a saját családom, saját gondom-bajom, munka után bevásárlás, vacsi főzés stb.) Hétvégén úgy alakítottam, hogy már vittem nekik készen a vasárnapi ebédet, hogy nekik ne kelljen ezzel foglalkozni. Vagy éppen úgy intéztem, hogy "nagyon ráérek" jöttem és leszedem a függönyt, ablakot pucolok náluk, vagy csak erre jártam, hoztam egy szál virágot, kedvenc csokit stb. stb. Tehát a cél: minél többször, minél sűrűbben találkozni velük, közben olyan ici-pici kis segítségek, amik addig nem voltak jellemzőek, de nem érezteti velük, hogy a koruk miatt van. De szerintem hogy ki miben, mit tud pluszban adni, arra mindenki ráérez, ill. szinte minden családnál más és más.