Mit gondoltok erről?
A történet a következő: imádom az autókat,szeretek vezetni,5 éve szereztem a jogosítványomat.Szüleim felajánlották,ha akarom,veszünk egy kocsit és segítenek benne.Kinéztünk egy viszonylag jó állapotban lévő idősebb autót,amit meg is vettem(párommal közös pénzből,együtt élünk).Az átíratási,zöldkártyás egyszóval a papírügyeket szüleim vállalták,ez kb.még 40-50 ezer.
Miután hazahoztuk a kocsit,szüleim házánál állt,mert korának megfelelően kissé ütött-kopott volt,és apukám foglalkozott vele a szabadidejében,kijavította a kisebb hibáit,festette stb.Tegnap úgy tűnt,készen áll,hogy hazavigyem,már csak az új gumik voltak vissza.
Erre kiderült,hogy még vannak azért ilyen-olyan hibái,és nem egészen használható,ráadásul Magyarországon nem kapható hozzá alkatrész,mivel ritka fajta(Lancia).A szerelő is megmondta,szerinte egy másik autóval jobban jártam volna,szóval nem volt a legjobb vásár:(
Erre már elég ideges lettem,és közöltem szüleimmel,nem fogok több ezret kifizetni a javíttatásért,amikor amúgy is ott van a kötelező biztosítás,súlyadó stb.Erre felháborodottan mondták,nem értik,mi bajom van,én akartam ezt a kocsit.Ez igaz is,csakhogy előzőleg készítettünk egy költségvetést párommal,hogy miként jönnénk ki az autóval együtt.Neki,mivel nincs jogosítványa,teljesen mindegy,van-e autó vagy nem,ezt rám bízta.Igaz,én voltam elszédülve,hogy legyen autóm,csak azt nem gondoltam át,hogy a két fizetés nem valami sok,és egy öregecske járgánynál számolni kell az esetlegesen fellépő hibákkal(bár ez bármely más autóra is igaz).
Ezt ki is jelentettem anyámnak,aki már üvöltött,hogy hogy képzelem ezt,hogy visszamondom az egészet,és hogy ők apámmal is kijöttek,pedig tartottak engem,meg az ő autójukat is.
Na és akkor jött a következő:ők már mennyit beleöltek ebbe az autóba,apukám nem is tudom hány órát dolgozott rajta,már szinte jobban szeretik,mint a sajátjukat,mire én mondtam,hogy én nem kértem,hogy foglalkozzanak vele,és egyáltalán nem is én találtam a kocsit(ők nézték hirdetésben),mire az volt a válasz,hogy de azért elfogadtam!
Erre teljesen elszállt az agyam,és visszakiabáltam,hogy ha így áll a helyzet,tartsák meg csak a kocsit,vissza a pénzem,és használják ő.Valamint többé egy vasat se fogadok el tőlük,de még egy apróságot sem.
Elismerem,hülye voltam,jobban át kellett volna gondolnom az autókérdést,de azért az túlzás,hogy gyilkosságként volt beállítva szó szerint!Hozzáteszem,NEM én kértem a segítségüket,ők ajánlották fel.Most verem a fejem a falba a saját hülyeségemért,hogy nem ismertem fel,csak azért segítettek,hogy utána a fejemhez vághassák ezt az óriási jóindulatot!Hát ebből többet nem kérek!Ha majd segítségre lesz szükségem,elmegyek az ellenségemhez!
Ennyit a közösködésről!Már szinte az volt az érzésem,a saját tulajdonuknak tekintik az én autómat.De hát legyenek vele boldogok!
23/L
Na, kedves kérdező, ha a testvérem lennél, én úgy felképelnélek, hogy a fal adná a másikat.
Mit képzelsz te magadról? De tudod, mit, inkább vagyok a te szemedben hülye bunkó anonim válaszoló, mint tudatlan hisztis elkényeztetett nyafka pisis mindenki más szemében, mint te.
Szállj magadba nagyon gyorsan, és tanulj meg felelősségteljesen autót vásárolni.
Ezek után még az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy nem is a tudásodért kaptad a jogsid, hanem vagy lefizetted az oktatót, vagy a női bájaidat használtad fel. Mivel tudtommal van olyan része is a tanfolyamnak, amikor az autó belső részeit oktatják, és hogy mire kell figyelni. De tudod, ha neked ez ki is maradt, látod, az élet vizsgáztatott, és te most jó alaposan megbuktál. (de kultúrából is)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!